Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.
Ülésnapok - 1910-134
äM Í3k országos ülés 19ii április 3-án, hét fon. szülő könyvébe, a ki hatósági határozattal a gyermektartási dij bizonyos részének megfizetésére köteleztetett, ez az összeg Írassék be, a mely esetben azt a cselédtartó gazda vagy a munkaadó a cseléd vagy munkás béréből való közvetlen levonás utján maga fizetné be az állampénztárba. De még ennek a drákói intézkedésnek megvalósítása esetén is oly tág tere volna a törvény kijátszásának, hogy sok eredményt nem várhatunk tőle. Igénytelen nézetem, szerint hasonló sorsa volna annak a tendencziának is, a mely ujabban az állam visszkereseti jogát a törvénytelen gyermekek természetes apáival szemben óhajtja érvényesiteni. Szerény nézetem szerint, ha a törvénytelen apának van vagyona, vele szemben a tartási igényt rendszerint érvényesiti már az anya és ez esetben gyermekét nem is adja rendszerint állami gyermekmenhelybe. Az állami gyermekmenhelybe gondozásra vett törvénytelen gyermekek apáinak vagyoni és kereseti viszonyai általában az anyákéval azonos, azok is mint cselédek, napszámosok vagy gyári munkások tartják fenn magukat. Egy költséges és meglehetős bizonytalan peres eljárás eredménye, a melyben nem mindig az állam volna a pernyertes, a legkedvezőbb esetben az volna, hogy a biróság elismerné az állam követelési jogát az apával szemben, ezen jog effektuálása azonban ismét nagy nehézségekbe ütköznék, (Ugy van! jóbbjdöl.) Gyermekvédelmünk ügye tehát akként áll, hogy a kötelékéhez tartozó körülbelül 50.000 gyermek után a tartási dijakat majdnem kizárólag az állam tartozik fizetni, és a mint látjuk, nincs sok reményünk arra, hogy ha bármily törvényhozási intézkedéseket léptethetünk is életbe, a tartásdijak jelentékeny részét át tudnók háritani a szülőkre. A mi pedig a 7—12 éves gyermekek utáni tartás diját illeti, ezeket egyelőre az állam előlegezi, behajtásuk azonban egyrészt a hatóságok indolencziája, másrészt az egyes községeknek valóban szűkös anyagi helyzete miatt majdnem lehetetlen. (Ugy van ! a jobboldalon. Felkiáltások : Főleg azért !) íme, igy fest állami gyermekvédelmi ügyünk mai állapota, mely állapot kell hogy komoly aggodalammal töltse el azokat, a kik egyrészt szeretettel nézik ennek a szimpátiánkra mindenképen érdemes institucziónak fejlődését, másrészt komoly mérlegelés tárgyává teszik azokat a veszélyeket, melyeket az állami és a községi háztartások egyensúlya tekintetében magában rejt. Távol áll tőlem, hogy a legkisebb mértékben is hibáztatni akarnám azokat a tiszteletre és minden elismerésre méltó férfiakat, kik egyrészt megteremtették azt az intézményt, másrészt a kikre az intézmény eddigi vezetése bizva volt. Hisz gyermekvédelmi intézményünk még egy, a fejlődés stádiumában lévő és még egészen ki nem alakult instituczió, a melynek az élethez még feltétlenül hozzá kell simulnia. Es a mikor ezeket teljes őszinteséggel megállapitom, engedjék meg, hogy hasonló objektivitással konstatáljam azt is, hogy a jelenlegi belügyminister, gróf Khuen-Héderváry mindjárt hivatalbalépése alkalmával belátta, hogy az az enyhébb, az a könnyebb felfogás, a melyek a hatóságok a gyermekek elhagyottá nyilvánítása tekintetében követtek, másrészt azok a mesterséges akadályok, a melyek a gyermekek kiadatása körül támasztattak, nemcsak hogy helyeseknek nem bizonyultak, de az intézmény további létezését veszélyeztetik. Azért oly intézményeket léptetett életbe, a melyek alkalmasaknak látszanak e viszszásságoknak a jövőben való elhárítására, hasonlóképen ő adott ki egy rendeletet, a mely a 12. évet meghaladó fiúgyermekeknek tanonczként ingyentartásba való adását ezélozza. Ezt az intézkedést Horváth Mihály t. képviselőtársam a múlt ülések egyikében a gyermekvédelem visszafejlesztésének minősiti. Hát én megvallom, teljesen ellenkező véleményben vagyok, és a legnagyobb elismeréssel honorálom ezeket a par excellence takarékossági intézkedéseket. Engedje meg azonban a t. ház, hogy egy lépéssel tovább menjek és elmondjam, hogy a magam részéről mily intézkedések megtételét tartanám még ebben az irányban szükségesnek. (Halljuk ! Halljuk !) Szerintem az első és legfontosabb : megszüntetése az állami fizetési kötelezettség tekintetében az eddigi általános 15 éves korhatárig, és az egyéni individuális korhatár megvalósitása. A dolog t. i. ugy áll, hogy leszámítva a tanonczként ingyen tartásba adott gyermekeket, minden nevelő szülőnek a törvényes rendelkezés alapján joga van a 15 éves korig a tartásdíjra. Igaz, hogy a szabályzat beszél ingyentartásról, de ez a legritkább esetben fordul elő, mert a nevelő szülőknek a mostani viszonyok közt semmi okuk sincs arra, hogy lemondjanak a tartásdíjról, a mely nekik feltétlenül jár. ,, s j Pedig ha annak a kérdésnek eldöntése, hogy fizet-e az állam egyáltalában tartásdijat, vagy legalább az az időpont, a meddig a nevelőszülő tartásdijat igényelhet, külön megállapodás tárgya volna a nevelőszülőként jelentkező és az illető menhely főorvosa vagy a telep orvosa között, ugy eltekintve az érzelmi momentumoktól, melyeknek pedig egy gyermektelen házaspárnál nagy jelentősége van, én azt hiszem, hogy ingyentartásra akadna elég jelentkező, különösen a gyermek oly korában, mikor az, ha nem is a nehezebb munkára, de a ház körül végezhető munkára már alkalmazható. A mi pedig a tanonezokat illeti, a dolog ugy áll, hogy már régebben is általános volt a panasz az iparosok körében, hogy alig lehet megfelelő tanonezot kapni. Nem volt-e tehát abnormis állapot, hogy ily viszonyok mellett, midőn az állam a gondozására bízott gyermeket tanoneznak adta valamely iparoshoz, s ezzel a munkáskezek számát szaporította nála, még ezenfelül tartásdijat is fizetett érte. Ezzel szemben viszont embertelen állapot az, hogy az állam a testileg és szellemileg gyenge és beteg gyermekeket 15 éves életkorukon
