Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.
Ülésnapok - 1910-126
ÍM. országos ütés Í9Í1 rúárczius %3-án, csütörtökön. Í83 irányban, nemcsak a kereskedelemügyi ministeriumban, a hol Hieronymi Károly a csatornázás terén egészen uj perspektívát nyitott, de mások is vannak, a kik az öntözési művek iránt érdeklődnek, és az egész nemzet előbbutóbb okvetlenül rá fog jönni arra, hogy ez az egy kérdés az, a mely a nemzeti életnek, ha nem is minden kérdését, ezt nem is állitom, ha nem is egyszerre, de a kérdéseknek és a hiányoknak igen nagy részét meg lehet oldani, és ebben a tekintetbtn száz esztendőre szóló jjrogramm nyilik meg a nemzet előtt a munkára, haladásra és fejlődésre. T. képviselőház! A magyar mezőgazdasági politika is nagyot haladt az utóbbi időben. Elpusztította például a filloxera a szőlőket és nagyon rövid idő alatt, tüneményes gyorsasággal és sikerrel rekonstruálták. Halad a mezőgazdaság minden ága; mégis azt mondom, hogy az alföldi mezőgazdaság csődbe jutott, mert megállott a fejlődési képessége és ha az ember végig megy az alföldön, nem is oly száraz esztendőben, mint volt az utóbbi két évtizedben, mikor sirva kellett végigmenni az Alföldön, hanem bármikor máskor, akármilyen időben, a legnedvesebb esztendőben is, konstatálni kénytelen, hogy az Alföld fejlődése legnagyobb részben megállt. Szajoltól Szentesig mentem a vonaton és egy és más szőlőskerttől eltekintve, semmi egyéb veteményt nem láttam, mint búzát és kukoriczát, tehát két olyan növényt, melyből akármennyi terem, Magyarország legfeljebb pénzt lát, de fejlődésében tovább nem megy, mert hiszen az mind a külföldre megy és az az árpa és kukoricza mind a külföldi mezőgazdaságot és ipart táplálja. A mezőgazdaságot az által, hogy a német és osztrák gazda nemcsak szemtermeléssel foglalkozik, hanem magasabb mezőgazdasági kultúrát űzhet, az ipart pedig az által, hogy mi olcsóbban élelmezzük őket. Nemcsak megállt nálunk ez a termelési képesség, hanem évről-évre visszafelé megyünk. Bizonytalan esztendőktől eltekintve, mikor nedvesebb az évszak, akkor több búza terem, máskor kevesebb, de óvtizedről-évtizedre fokozatosan állandóan kevesebb a csapadék és a nedvesség. Hogy csak egy példát hozzak fel, mig a Tisza a hetvenes években a mérnöki számítás szerint még 70 milliárd köbméter vizet vitt le évenként, addig most már az utolsó időben volt esztendő, mikor leszállt 17 milliárd köbméterre, de harmincz milliárdnál feljebb nem ment, vagyis a Tiszavidéknek csapadék és vízmennyisége az utolsó negyven esztendő alatt több mint 60 °/o-kal leszállt. Ennek következménye azután az, hogy az állattenyésztés is úgyszólván megállt az egész magyar Alföldön. Hiszen közkaczagás volt az, a mit ez a magyar közvélemény Budapest főváros drágaságának és az állattenyésztésnek kérdésében produkált, és engedelmet kérek, még a t. minister urnak az a jóakarata is, hogy az állattenyésztés czéljaira kétmilliót oly bőkezűen odadobott, mulatságos az előtt, a ki a kérdést érti. Mert sem egy, sem két, sem öt millióval mesterséges utón, a nélkül hogy létalapjait megteremtőnek, nem lehet állattenyésztést csinálni Magyarországon. Hiába méltóztatik a kopár legelőkre szubvencziót adni, azt elveszi mindenki, de sokkal jobb állat és több állat abból nem lesz. JSIem is lehet Magyarországon ez utón nagy állattenyésztés, — ha pedig nincs állattenyésztés. nem is lehet nagy fejlődés sem — ha az egész magyar Alföld állatbevitelre szorul, ha az Alföld meglévő népességét sem képes hússal ellátni, ha nekünk a hegyvidékről a szegény tót és oláh nyomorult állatjait kell az Alföldre levinnünk, hogy legyen a magyarnak mit ennie. Igazán furcsa, hogy nem látjuk be, hogy az egész drágasági és állattenyésztési kérdésnek egyetlen józan magyarázata van, és ez az, hogy az Alföldet igen helyesen megmentettük ugyan a vizektől, de egyúttal kiszárítottuk is. Az a vízmennyiség, mely ott volt, sokszor haszontalan volt ugyan, de a Tisza vizének és mellékfolyóinak berkeiben mégis hatalmas nagy gulyákat tudott fentartani a szárazabb esztendőkben; mig ugyanekkor letarolván erdőinket és tönkretevén begyoldalainkat, ott is kevesebb állat tud megélni. Egyúttal a községek lakóinak nagy része bevonult a városokba, a városi jmblikum pedig több húst igényel, mert jobban él. Innen számazik az a megoldatlan probléma, hogy hiába megyünk Argentínába, Szerbiába, Romániába, a magyar állam gazdálkodásának leghitványabb csődjét mutatja, hogy ilyen gondolattal elő is jönnek, hogy Argentínából tájiláljuk Magyarországot, (TJgy van! balfelül.) hogy szerb marhából éljünk meg, (Igazi TJgy van! halfelöl.) és nem jönnek rá, hogy Magyarországon itt van a világ legdrágább Kánaán földje, a melyet csak fel kell használni, a melynek csak a vizet kell visszaadni és lesz rajta hatalmas növényzet, lesz rajta állattenyésztés és megszűnik egyszerre a drágaság. Ha pedig vizet nem viszünk az Alföldre, ha annak kanaánföldjét nem kanalizáljuk, ha hegyeinkről a vizet össze nem gyűjtjük, akkor a szerb, román és argentínai marhából legfeljebb az éhenhalástól menekülünk meg, de Magyarország nagy, hatalmas és virágzó áUam nem lesz. (TJgy van! TJgy van! a baloldalon.) De tovább megyek. Hisz az egész Alföldön, azoktól a kisebb-nagyobb területektől eltekintve, a melyeken az utóbbi időben nagy gyü-mölcs- és szőlőkultúra keletkezett a homokos talajban, már gazdálkodás sincs úgyszólván, mert hiszen nem gazdálkodás az, a hol őszszel a kukoricza helyét bevetik búzával és a jövő évben megint kukoriczával, aztán ismét búzával, kertészet, állattenyésztés, mesterséges takarmánytermelés azonban nincs. Ha az ember elmegy Temesbe vagy Torontálba, látja, hogy akárhová