Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-118

118. országos ülés 1911 wárczius 9-én, csütörtökön. 11 dolgot, akkor is megtette már a magyar parlament a kötelességét. Magam részéről határozati javaslatot is terjesztek be, a mely azt mondja, hogy »Utasitsa a ház a kormányt, hogy a leszerelés, a fegyverkezés korlátozása érdekében tegyen a parlamentnek a többi államokkal való érintkezés czéljából javaslatot. (Helyeslés a haloldalon.) T. ház! Tekintettel arra, hogy, a mint mondtam, ezeket az állapotokat nem lehet belátható időn belül megváltoztatni az ellenzés folytán, a melylyel a leszerelés gondolata felülről találkozik, áttérek arra, hogy mit tekintek én tulaj donképen a jelenlegi helyzetben a közös hadsereg szempontjából kivánatosnak. Előre bocsátom, hogy a cziinerés jel vény kérdést másodrendű fontosságú kérdésnek tekintem. Ezt nem tartom annyira fontosnak, hogy ezért, nem tudom, milyen küzdelmeket kellene megvívni. Magam részéről a tisztképzésre helyezném a legnagyobb súlyt. Mindenki elismeri és bizonyára a t. honvédelmi minister ur is, hogy a mi ember-anyagunk kitűnő, a mi parasztfiuinknál jobb katonát a képességek, és harozkészség tekintetében nem tud felmutatni egy nemzete sem a világnak. Tanulékony, ügyes, kitartó, szóval kitűnő a mi emberanyagunk. A hiba tulaj donképen a tisztekben van. A magyarság szempontjából különösen nagy hibának tartom azt, hogy az itt elhelyezett csapatok közt oly tisztek vannak, a kik egyáltalán nem. értik azt a nyelvet, a melyen az alájuk rendelt legénységgel érintkezni vagy beszélni lehet. Magam is katona voltam és tudom, hogy a míg a legénységet meg lehet tanitani arra, hogy »Herr Hauptmann, bitté gehorsamst, ein Paar Schuhsohlen«, a mi a legegyszerűbb kérés, addig egy fél Moltket lehetne belőle faragni; s a szolgálat nagy részét megtanulhatná, a mig ilyenekre bedrillirozzák. Ennek pedig semmi értelme sincs. Nem ilyenekkel kellene a fejét'teletömni, hanem igenis katonai dolgokra lehetne oktatni, s a mint azt Huszár Károly t. képviselőtársam kifejtette, oly dolgokra, a melyeknek a gyakorlati életben is hasznát veheti. (Helyeslés a baloldalon.) Elismerem, hogy a katonaságnak megvan a nevelő hatása, jó nevelőintézet, de nem ismerem el, hogy arra három évre lenne szükség. Ha az önkéntest egy év alatt meg lehet tanitani arra, hogy tiszt lehessen belőle ; akkor bizonyosan meg lehet tanitani a rekrutát is, azt a közönséges emberanyagot két év alatt arra, hogy mint közember megállja a helyét. Hisz nem olyan óriási tudomány az. Tulaj donképen nem is a képzés a fontos, nem is azért tartják benn a legénységet három évig, hanem azért, mert azt akarják, hogy a létszám legyen nagyobb. En szerintem ugyanezt el lehetne érni a kétéves katonai szolgálattal, a mit már nagyon régen ígérnek, csakhogy a mint az nálunk lenni szokott, csak az Ígéretnél maradtunk. A tisztképzés ügyében lenne egy kérésem a t. honvédelmi minister úrhoz és ez az, hogy miután nem is annyira az osztrákok, mint inkább nemzetiségi szerb, román, oláh származású tisztek a mi ellenségeink és annak ellenére, hogy Magyarországon élnek, nem vettek maguknak annyi fáradtságot, hogy a magyar nyelvet megtanulják, sőt ellenszenvből vagy gyűlöletből nem tanulták azt meg, mert hisz a tisztnek kell annyi intelligencziájának lenni, hogy magyarul meg tud tanulni, ne vegyék fel ezeket a magyar honosokat tiszti vagy kadétiskolába mindaddig, a mig magyar nyelven felvételi vizsgát nem tesznek, vagyis a mig ki nem tűnik, hogy a magyar nyelvet tökéletesen értik. Abban az esetben, ha a tiszt megérti a legényt, viszonyt a legénység is érintkezni tud a tisztekkel, nem olyan nagy a baj, mint akkor, ha teljesen idegenek egymásnak és ha akarják is, nem tudják megértetni magukat egymással. Ezért van az a sok öngyilkosság a katonaságnál, a mint ezt Huszár Károly t. képviselőtársam igen helyesen megjegyezte. Kérdem én, hogy szolgáljon kedvvel az a katona, mikor nem is szólhat a felébb valójához, mikor a felebbvalója sem érti meg, hogy mit kér tőle közembere, és nem érti meg az a legény sem, hogy a tiszt mit kivan tőle. Az én pozitív kérésem tehát oda terjed, hogy a kadétiskolába, illetve a tiszti iskolába ne vegyenek fel egy magyart honost sem, a mig magyar nyelven felvételi vizsgát nem tett és a mig a vizsgáló-bizottság meg nem győződött arról, hogy a magyar nyelvben az illető tökéletesen jártas. (Helyeslés balfelől.) Ugy hiszem, a magyar államban annyit csak megkövetelhetünk, hogy legalább az intelligensebb állampolgárok, a kik a hadsereg magyar részén, mint tisztek óhajtanak szolgáim, a magyar állam nyelvét megtanulják. (Ugy van! ügy van! a szélsőbaloldalon.) A ki ellenszenvből vagy gyűlöletből nem tanulja meg a magyar nyelvet, annak egyik hadseregben sem, sem a közös hadseregben, sem a közös honvédségben helye nincs. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Azt mondják a túloldalról, hogy hiszen erre a hadseregre a mi szempontunkból is szükség van, hogy ez a hadsereg a mi védelmünkre is szükséges és nemcsak arra való, hogy az államfőnek legyen hatalmának fentartására katonasága. Elismerem, hogy nekünk mintaszerű hadseregünk van, hogy a német hadsereg után tán a legjobb a mi hadseregünk. Talán merész kijelentésnek tetszik, de voltam katona, iparkodtam nyitott szemmel látni a dolgokat és mondhatom, hogy hadseregünk, különösen emberanyaga, mintaszerű. Mégis mit látunk ? Azt, hogy a nép nem igen bizik e hadseregben, legalább is erre kell következtetni, mert ezrével és ezrével vándorol ki Amerikába ; ugy látszik, hogy ott több biztonságot talál, vagy pedig, a mi még valószínűbb, itt nem bírja el azokat a terheket, a melyeket a militarizmus rak a szegény ember vállára. Nekem az a felfogásom, hogy elsősorban megélni kell tudni ebben az országban és csak azután gondolhatunk arra, hogyan haljunk meg, ha háborúba keveredünk más állammal. helyeslés a hal- és a szélsőbaloldalon.) 2*