Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-125

I2ö. országos ülés V.ili márczius 22-én, szerdán, 161 megnyugvást eszközölnek«. A kik a pozsonyi diétán ezen álláspontot foglalták el, valamennyiünk nevében felterjesztették ezen választ a főrendiházhoz. Az én szerény véleményem szerint a választójog kiterjesztése, az általános választói jog nem koporsója lesz Magyarországnak, hanem bölcsője annak az uj Magyarországnak, a melynek eljövetelét mindannyian várjuk. Azt mondják a mi ellenfeleink, hogy ne merészkedjünk a vizhe menni ' addig, a mig nem tudunk úszni. A levegőben nem lehet megtanulni úszni. A ki úszni meg akar tanulni, bele kell menni a vizbe és ha azt akarjuk, hogy a népünk részt vegyen a politikai és az állami életben, akkor minden erőnket meg kell feszitenünk, hogy ezt a népet abba a helyzetbe juttassuk, hogy tevőleges részese lehessen az állami és törvényhozási munkálkodásnak. A magyar parlament hasonlít egy olyan kujjhoz, a mely a hegyére van állitva; azért oly ingadozó állandóan nálunk a politikai szituáczió, mert ez a helyzet természetellenes. Annak a parlamenti reformnak a czélja, a melyet megalkotni kivánunk, hogy szélesebb és biztosabb bázist adjon az egész állami életnek; azért az egész politikai életünk kúpját ugy kell felállítani, hogy az a talpán álljon és nem a hegyén, vagyis, hogy a nép szélesebb rétegeire legyen alapítva. (Helyeslés balról.) Engedtessék meg. nekem, hogy a választói reformtól eltekintve, néhány szót szóljak arról a nagy népmozgalomról, a mely ennek a nemzeti életnek tagadhatlanul egyik legérdekesebb, legfigyelemreméltóbb jelensége : ez a bevándorlás kérdése. 1908-ban egyedül Ausztriából 12.827-en vándoroltak be és az utolsó 10 év alatt a statisztikai kimutatások szerint 60.000. Ennek az uj népvándorlásnak hullámai északkeletről jönnek, folyton-folyvást előbbre haladnak és elöntötték északkeleti Magyarországot. A legutóbb beszéltem a budapesti zsidóság egyik tekintélyes vezéremberóvel, a ki azt mondta, hogy ennek a népvándorlásnak a hullámai fenyegetik a budapesti zsidó hitközséget is, és hogyha igy folytatódik ez a galicziai bevándorlás, akkor kér" désessé válik, hogy a megmagyarosodott és a magyar nemzettel összeforrott zsidóság meg tudja-e számbeli fölényét tartani a budapesti hitközségben a bevándorolt galicziánusokkal szemben. Nóvák János: Majd megmagyarosodnak! Huszár Károly (sárvári) : Azt hiszem, hogy olyan magyarok, mint a t. barátom, azok az emberek sohasem lesznek. Az 1910. évi kormányjelentés azt mondja, — és ez nagyon érdekes szemj>ont, — hogy a bevándorlók zöme épen a kivándorlási területen ópiti fel a maga tűzhelyét. Nagyon egészségtelen nemzetgazdasági állapotnak kell lenni ott, a hol a bennszülöttek, az évezredek óta itt lakó faj kénytelen kivándorlás utján magának megélhetést KÉPVH, NAPLÓ. 1910 1915. VI. KÖTET. biztosítani, egy másik faj pedig útját és módját találja annak, hogy ott, a hol nem tud megélni a régi faj, ott, azon a helyen, magának olyan hirtelen és rohamos vagyonosodást tud biztositani, a melyet tisztességes eszközökkel elképzelni is alig lehet. Ne méltóztassék azt hinni . . . (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Huszár Károly (sárvári): . . hogy itt talán felekezeti szempontok, vagy talán a pártember elfogultsága beszél belőlem; én egyedül és kizárólag az államrendőrség 1908. évi jelentéséből felolvasom a következő passzust (olvassa): »a legtöbb külföldi sem kilétére, sem előéletére, vagy vagyoni viszonyára nem rendelkezik tájékoztatást nyújtó okiratokkal*. Ilyen körülmények közt — Írhatja azután az államrendőri hivatalos jelentés, — hogy (olvassa) : »az orgazdák Budapesten is többnyire abból a táborból toborzódnak össze, a mely Galicziából tömegesen áramlik az ország fővárosa felé. magával hozva azt az üzér-szellemet, a mely teljesen megnyugtatta lelkiismeretét, ha a büntetőtörvénykönyv paragrafusai között sikeresen járhat tojástánczot.« Egy másik helyen azt mondja ez a jelentés (olvassa): »Budapest góezpontja a szélhámosságok és csalások megannyi nemeinek. Rengeteg exisztenezia tódul évente a fővárosba, mely még nyelvünket sem érti; magukkal hozott tőkéjük pusztán mohó üzérkedés, melynek morálja a büntetőtörvénykönyv paragrafusaitól sem riad vissza.« Engedje meg nekem a t. ház, hogy ehhez még felolvassam az 1909. évi Határrenclőrségi Zsebkönyvből a következő részt, a mely vonatkozik arra, hogy a határrendőrségnek elsősorban az a kötelessége, hogy a főutakon, a közlekedési utakon vigyázzon arra, nehogy ilyen, kellőleg nem igazolt, esetleg defektusokban lévő bevándorlók az országba bejöhessenek. Azt mondja ez a Határrendőrségi Zsebkönyv (olvassa) : »A határon felállított őrházakban, a közforgalomnak átadott utakon határrendőr őrködik, de nem őrködik azokon a mellékutakon, a melyek nincsenek átadva a személyforgalomnak, de a hol mégis több vagy kevesebb egyén lépi át a határt, bizonyára azok, a kik nem akarnak a rendőri közeg elé kerülni, pedig nekünk épen ezekre van szükségünk, mi épen ezeknek az utazási czéljaira vagyunk kíváncsiak, nekünk épen azt kellene tudni, — mondja a Határrendőrségi Zsebkönyv — hogy ezen emberek miért lépnek ki, vagy miért jönnek be mellékutakon, mi okuk van arra, hogy lábbelijüket levessék, ugy menjenek át a határt képező folyón, hogy a másik államba bejuthassanak, vagy miért bujkálnak a határon húzódó erdőkben, hogy bevárják a nap lementét, az est beálltát, hogy igy észrevétlenül átjuthassanak*. A határőrizeti utasítás a határon elhúzódó utak állandó figyelemmel tartását írja elő. Ezeken az utakon meg is van az állandó felügye21