Képviselőházi napló, 1910. VI. kötet • 1911. márczius 9–április 8.

Ülésnapok - 1910-118

118. országos ülés 19ií márczius Í)-én

; csütörtökön. '8 Nem tudom megérteni gróf Tisza István kijelentéseit, azért, mert hiszen ezt a hadsereget, a mit mi tartunk fenn, a melyhez mi adjuk az ujonezokat, a súlyos vér- és a pénzáldozatot, abban a pillanatban fordíthatják az ország ellen, a mely pillanatban akarják. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldahn.) Erre a hadseregre mi egyáltalában semmiféle befolyást nem gyakorolhatunk, és csak a közelmúltban is láttuk, hogy nemcsak a közös hadsereget, hanem a mi honvédségünket is kivezényelhetik a nemzet, vagy pedig a nemzet megválasztott képviselői ellen. (Igaz ! ügy van ! a szélsőbald'dalon.) Gr. Batthyány Pál : Elég nagy szégyen volt. Kovács Gyilia : Ilyen körülmények között nem tudom megérteni, hogy egy magyar képviselő azt mondhassa : én pedig fokozni akarom a hadsereg erejét, megszavazom a felemelt ujonczlétszámot, megszavazom a több száz milliós ujabb hadi terheket, erősíteni akarom ezt a hadsereget és harczképesebbé akarom tenni, hogy esetleg minket is jobban megvédelmezhessen, s a nemzet részéről megadandó óriási áldozatokért mit sem kérek vagy követelek. Gróf Tisza István t. képviselőtársam ezen kijelentését csak egy szempontból tudom magyarázni és ez a pártszempont. A mint már előbbi beszédeimben is kifejtettem, a pártszempont nálunk annyira túlteng, hogy az országgyűlési képviselők legnagyobb része nem az ország érdekeit, hanem a pártszem jjontokat tartja elsősorban fontosaknak. ügy gondolom, hogy gróf Tisza István t. képviselőtársam, a milyen zseniális ember, igy akarta megoldani a bonyolult helyzetet : Felülről, Bécsből ki van adva az ordré, hogy az ujonczlészámot minden junktim nélkül emelni kell és a katonai terheket növelni kell a nélkül, hogy ezért a magyar nemzet bármily csekély engedményt kaphatna. Gróf Tisza István t. képviselőtársam nagyon jól tudta azt, hogy a munkapártnak ez tétetett kötelességévé, de tudta azt is, hogy ha ugy állottak volna a nemzet elé, hogy »mi nem akarjuk szaporítani az ujonczlétszámot, nem akarjuk emelni a katonai terheket, tudjuk, hogy az ország igy is roskadoz a katonai terhek alatt, de mit tegyünk, midőn felülről, Bécsből parancsolják, midőn Ausztriában ezt igy kívánják*, akkor a munkapárt sokkal kellemetlenebb helyzetben lett volna az ország népével szemben, mint igy,. midőn a munkapárt, illetőleg gróf Tisza István egyszerűen arra az álláspontra helyezkedik, hogy »hiszen én is akarom, hogy az ujonczlétszám szaporittassék és a katonai terhek növekedjenek ; én is azt akarom, hogy több ujonezot adjon, több vér- és pénzáldozatot hozzon a nemzet és pedig azért, mert ez reánk nézve is jó«, s ezért nem is kérek semmiféle ellenszolgáltatást. Csak ilyen módon tudom magamnak megmagyarázni — megérteni nem — gróf Tisza István t. képviselőtársamnak ezen kijelentését. Ismétlem, hogy annál kevésbbé szavaznék meg KÉPVH. NAPLÓ. 1910 —1915. VI. KÖTET. részemről több ujonezot és nagyobb pénzáldozatot a hadsereg részére, mert hiszen ezeket az ujonezokat, ezt a hadsereget abban a pillanatban használhatják fel Magyarország ellen, a mikor akarják. (Ugy van/ bal felől.) Őszintén megvallva, nem tudom megérteni a népek kiskorúságát ebben a kérdésben. Ha végignézünk a történelmi fejlődésen, azt látjuk, hogy az őskorban az az erősebb barlanglakó fogta a keze ügyébe kerülő husángot vagy követ és leütötte a neki kényelmetlen, alkalmatlan barlanglakótársát, vagy azt a barlanglakót, a kinek valamely tulajdonát megszerezni óhajtotta. Utóbb azt mondták erre, hogy hja, akkor nem volt jogrend, nem voltak törvények, nem volt igazságszolgáltatás, tehát bele kellett nyugodni ebbe a jogrendnélküli állapotba. A későbbi fejlődés folyamán kifejlődött az emberek között egy bizonyos hatalmasabb egyén, a kinek joga volt a többitől elvenni azt, a mi más tulajdona volt, joga volt kivégezni azt, a kit akart, azonban a saját emberei között minden alkalommal fentartotta a jogrendet; azoknak egymással szemben nem volt meg az a joguk, hogy jogtalanságot kövessenek el. Ott van pl. Csák Máté kora. Ő korlátlanul Ítélkezett élők és holtak felett; azt gyilkoltatta le, a kit akart, azt szerezte meg tulajdonul magának, a mit akart, de a többinek, a kik az ő hatalma alatt állottak, nem volt ez megengedve. Ez már a fejlődésnek egy magasabb stádiuma volt. (Ugy van! baljelől.) Ma csak az államhatalom vagy annak képviselője az, a ki ilyen jogokat vindikálhat magának. Befelé, alattvalói közt fentartja a jogrendet; őrköoik a felett, hogy a jogrenden sérelem ne essék, de joga van más államoknak háborút üzenni, illetve joga van az államhatalomnak arra, hogy tömegesen gyilkoltassa le, ha uem is a saját embereit, de más ország polgárait. Milyen beleszólásunk van pl. nekünk Magyarországon abba, hogy háborút viseljünk-e vagy nem. Ha azt a rendeletet kapjuk, hogy Németország ellen harczoljunk, akkor Németország ellen harczolunk, (Ugy van ! balfelől.) ha Francziaország ellen vezényelnek bennünket, akkor Francziaország elleti indítunk háborút. (Ugy van! balfelől.) Nekünk ebbe tulaj dónké~pen semmi beleszólásunk nincs ; mi vakon követünk egy felsőbb parancsot és megyünk, hogy ugy mondjam, tömegesen gyilkolni akkor, midőn az az embertársunk, a ki ellen harczolunk, ellenünk tulaj donképen semmit sem vétett. Tegyük fel, hogy pl. Francziaország ellen kellene háborút viselni. Hát milyen alapon van megadva nekem az a jog, hogy legyilkolhatom ott másik embertársamat ? Sőt érdemszámba megy, ha minél tömegesebben gyilkolok, mert annál nagyobb vitézséget követtem el, annál nagyobb az érdemem. Pedig azt sem tudom, hogy Id az az embertársam, a kit legyilkoltam, soha sem láttam azt az embertársamat, nem tudom, hogy nem a legjobb családapa-e, nem a legtisztessége2