Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.
Ülésnapok - 1910-117
1Ű. országos ülés 1911 márczius 8-án, szerdán. 603 bői is? Erre a kérdésre csak egy felelet képzelhető : nem és ezerszer nem. Mert leliet-e kétség arra nézve, hogy az önrendelkezés, az egyházi életben való függetlenség hasonlitliatlannl alkalmasabb és kedvezőbb az erők kifejtésére, a buzgóság és lelkesedés felkeltésére és ébrentartására, a hasznos és produktív munkára, mint a függés állapota ? Lehet-e kétség az iránt, hogy mig a függetlenség valóságos melegágya minden fejlődésnek, haladásnak és sikernek; addig a függés valóságos kerékkötője mindezeknek? Ilyen körülmények között és főleg korunkban, midőn nincs politikai és társadalmi mozgalom, mely érintetlenül hagyná a katholikus egyházat, midőn jóstehetség nélkül is megjövendölhetjük, hogy e mozgalmak előbb-utóbb hazánkban is nagy küzdelmek elé állítják a katholiczizmust; kétségtelennek tartom, hogy ezt a küzdelmet csak akkor vívhatjuk meg a győzelem reményével, ha minden hívének lelkesült támogatására számithat, ha a hivek az egyház függetlenségében a saját függetlenségüket, vagyonában a maguk vagyonát és befolyásában a maguk befolyását látják. Szmrecsányi György: Ezt a páholyok is jól tudják, azért akadályozzák meg. (Zaj.) Övári Ferencz : Mindez azonban csak akkor következhetik be, ha a magyar katholikusok is megkapják az évtizedek óta annyiszor sürgetett, s annyiszor megígért autonómiát, melynek, hogy egyházi szempontból leküzdhetetlen akadályai nincsenek, arról mindenkit meggyőzhetnek Simor János herczegj)rimásnak az 1870. évi katholikus autonómiai kongresszusát előkészítő értekezleten elhangzott következő szavai: »Ha az egyenlőség elve. melyet az 1848. évi XX. t.-cz. megállapít, azt jelenti hogy az állam a törvényesen bevett vallásfelekezetek között nem teszen többé különbséget, ugy viszont a katholikus egyháznak, ugyanazon egyenlőségi elvnél fogva joga van követelni azt, hogy neki is adassék meg az állam irányában azon autonómia és függetlenség, melynek a két evangélikus és görögkeleti egyház van birtokában, s követelni azt, hogy a legfőbb felügyelet jogának terjedelmére nézve ezekkel egyenlő lábra állittassók.« Lám, Simoniak, a magyar katholikus egyház fejének, kinek szigora, szinte intranzingens egyházi felfogása joedig közismert, nincsenek skrupulusai; sőt ugyan ő, — hogy tovább idézhessem szavait — »a hitélet legmagasztosabb intézményének tekintette, hogy az egyházi munkásság terén, a nemzet erkölcsi és szellemi nemesítése érdekében a klérusnak a világi hivek támogatását is sikerül majd megnyernie.« Ugyanilyen szellemben és értelemben nyilatkozott egyébként a magyar kath. főjaaj^ság nevében az 1897. évi II. autonómiai kongresszust megnyitó beszédében Vaszary Kolos bíboros herczegprimás, ki a kath. egyháznak változhatatlan szervezete és a kir. patronátus keretei, mint fix határok közé illesztendő magyar kath. autonómiának feladatait abban az óhajtásban összegezte és csucsositotta ki, hogy a támogatás, melyet a kath. vallás ezelőtt az állam részéről élvezett ezentúl a katholikusok tömegében bírja erős gyökerét! T. Ház! Mig tehát egyfelől a legilletékesebb tényezők ajkairól elhangzott ezen és egyéb kijelentésekből kétségtelenül megállapítható, hogy a magyar kath. autonómia megvalósításának egyházi részről súlyosabb akadálya nincsen; addig má,sfelől az egymást követő kultuszministerek és kormányelnökök nyilatkozataiból, melyeknek nem egyszer királyi trónbeszéd adott súlyt és nyomatékot, viszont az állapitható meg, hogy állami szempontból sem állják a terv valóra váltásának útját leküzdhetetlen nehézségek. E két tényt ezennel leszögezve, azt hiszem, hogy a megczáfoltatás veszedelme nélkül még egy harmadik tényt is konstatálhatok, még pedig azt, hogy a jelenlegi kultuszminister urat, Zichy János grófot, eddigi közéleti tevékenysége, szóval egész múltja, a magyar katholikus világ egyik legexponáltabb vezéralakjává avatta, kitől azok a törekvések és vágyak, a melyeknek most kifejezést adtam, sohasem voltak idegenek, sőt lényével szinte elválaszthatatlanul összeforrtak. Mivel pedig ennek tudatában nem tételezhetem fel róla, hogy a lelkét némely ministertársainak a közszabadságok, tehát az autonómia iránt is ellenséges érzülete, az alatt a rövid idő alatt, a mióta közéjük került, kicserélhette volna; a mivel e feltevésemet s legutolsó trónbeszédben, bizonyára nem az ő közreműködése nélkül, kifejezésre juttatott, erre vonatkozó ünnepélyes igéret is megerősíti, tisztelettel kérdem : 1. Hajlandó-e a vallás- és közoktatásügyi minister nr a házat, s általa az országnak valláskülönbség nélkül érdeklődő közönségét tájékoztatni arra nézve, hogy milyen stádiumban van ez idő szerint a magyar katholikus autonómia ügye, illetve melyik fórumon várják a feltámadást a II. katholikus autonómiai kongresszusnak 1902. évi máxczius 13-án 0 felsége kezeibe átadott munkálatai? 2„ Hajlandó-e a vallás- és közoktatásügyi minister ur haladéktalanul megtenni mindazon intézkedéseket, melyek az esetleg fenforgó akadályok elhárítására alkalmasak és a magyar katholikus autonómiának sürgős törvénybe iktatása érdekében szükségesek? (Helyeslés balfelül.) Elnök: Az interpclláczió kiadatik a vallásés közoktatásügyi minister urnak. A minister ur kivan szólni. Gr. Zichy János vaüás- és közoktatásügyi minister: T. képviselőház ! Egészen röviden meg akarom nyugtatni a t. képviselő urat és ki aka. rom jelenteni, hogy semmiféle ok sem forog fenn arra vonatkozólag, hogy a katholikus autonómia életbeléptetését illetőleg aggódjék. (Helyeslés jobbfelöl és a Jcösépen.) 76*
