Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.
Ülésnapok - 1910-115
115. országos ülés 1911 márczius 6-án, hétfőn. :m A készfizetések felvétele mellett más közgazdasági okokat is bőven fel tudnék sorolni. Röviden még csak annyit említek meg minden érdeklődő számára, hogy a bankjegynek, pláne az ilyen infláezió alatt szenvedő bankjegynek, mint a mienk, a vásárlási ereje természetesen kisebb. Mentül inkább szaporodik a bankjegy és fokozza a saját kínálatát, annál kisebb annak vásárlási ereje. (TJgy van í a szélsőbaloldalon.) Van ugyan még teória, a mely az arany szaporodását is a vásárlási erő csökkenésére irja, de ezzel nem foglalkozom, ezt időközben Lexis megczáfolta; az azonban már csak kétségtelen, hogy a bankjegy-túlszaporodás feltétlenül a drágaság egyik legnagyobb tényezője, mert a bankjegy vásárlási ereje a szerint csökken, a mennyivel szaporodik a bankjegy a forgalommal szemben. (TJgy van! XIgy van! a szélsőbaloldalon.) A munkásosztálynak, a szegény birtokososztálynak, szóval mindenkinek, államnak és egyeseknek egyaránt egyéni és állami érdekeinek összessége fűződik ahhoz, hogy Magyarország készfizető, még pedig aranyban készfizető állam legyen. (TJgy van! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Nemcsak az önök politikai programmja, nemcsak a trónbeszéd, hanem az egyéni és állami érdekek összessége hivna sorompóba bennünket mindnyájunkat, magyarokul arra, hogy végre törjük meg Ausztriának nemcsak jogosulatlan, de — — hozzáteszem — egyenesen perfid magatartását, (TJgy van! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) mert a törvénynek kijátszásával csinálják azt, hogy midőn ők kötelezve vannak a készfizetések felvételére ... Elnök: A képviselő urat ismételten figyelmeztetnem kell, hogy ilyen kifejezéseket, mint perfid, ne használjon. (Nagy zaj és felkiáltások a szélsőbaloldalon : Hát a bornírt!) Polónyi Géza: Engedelmet kérek, belátom, hogy a mélyen t. elnök urnak igaza van és a háztól ezért bocsánatot is kérek. Kijavítom a frivol kifejezésre. Lovászy Márton : Bornírtra kell kijavítani! Sümegi Vilmos: Ausztriában mást mondtak miránk! (Zaj.) Polónyi Géza: Ez parlamentariter el van fogadva, polgárjogot nyert, tehát mondjuk igy. En, t. képviselőház, az osztrákoknak ezt az eljárását egyenesen szerződésszegésnek nemcsak tekintem, hanem, a mint méltóztatnak látni, a törvények felolvasásával be is bizonyítottam. Tehát közöttünk, magyarok között nem volna szabad véleményeltérésnek lenni az iránt, a midőn arra mód és alkalom kínálkozik, hogy az osztrákokkal szemben megkötött ezen egyezménynek a végrehajtását annyival is inkább követeljük, t. ház, mert annak a feltételnek a teljesülésénél, hogy t. i. az államjegyek bevonassanak, Magyarországot rútul becsapták, és pedig az osztrákok csapták be rútul. Mert az osztrák abszolutizmus idejéből származott olyan államadósság volt ez, a melyből Magyarországot sem isteni, sem emberi törvények szerint egy krajczár sem kötelezte, (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) hanem Magyarország akkor, az ő nobilitásából, méltányosságából elvállalta 30%-át ezen 312 millió forint kifizetésének, annak a föltételével, hogy a készfizetések bekövetkezzenek. De mikor 3, magyarok kifizették becsapás folytán ezt a kvótát, a mely rájuk esett, az osztrákok egyszerűen nem tartják meg^a kötelezettségüket és nem veszik fel a készfizetéseket. Ha a magyar parlamentnek van kötelezettsége, hát nem kötelességünk-e a nemzetnek legszentebb jogából azért helytállani, hogy exekváljuk az osztrákokat ezen ígéretük beváltásáért ? Nem, t. képviselőház, hanem a helyett előállunk egy ilyen 5. §-szal, a melynek törvényalkotási monstruozitását kegyeskedjék megengedni, hogy én, jogászi meggyőződésem szerint nemzetem elé tárjam. (Halljuk! Halljuk !) Kegj^eskedjék nekem megengedni, hogy sine ira et studio — igyekszem objektív lenni — a kérdést ugy állítsam a nemzet színe elé, hogy mináeri szakértő jogász minden állításomat ellenőrizhesse. (Halljuk ! Halljuk ! a baloldalon.) Már eléggé bonczoltam azt az álláspontot, hogy most a törvényhozás kétségtelenül azon az állásponton keh hogy álljon, a melyet gróf Andrássy Gyula is kifejtett, és a mit előttem szólott t. barátaim a Kossuth-párt tagjai közül ma szintén kifejtettek, hogy t. i. a készfizetések felvétele csak törvényhozási utón rendelhető el, mert törvényhozásilag van felfüggesztve a készfizetések felvétele, ennek folytán az volt az okoskodás, hogy a felfüggesztés hatályon kivül helyezését esak törvényhozásilag lehet kimondani. Voltam bátor ezzel szemben fejtegetni azon álláspontomat, miszerint én az 1903-iki kormánynak az álláspontját és pedig a mostam pénzügyministernek mint akkori pénzügyministernek az álláspontját tartom teljesen korrektnek és helyesnek, és ma is arra az álláspontra helyezkedem, hogy itt nincsen szükség a készfizetések felvétele tekintetében uj törvényhozási intézkedésre, hanem szükség van az 1899 : XXXI. t.-czikkben megkötött egyezménynek és az állarnjegyek beváltása tekintetében bekövetkezett terminus okából a készfizetések felvételének végrehajtására, és arra, hogy a két kormánj' a törvényhozás minden előzetes hozzájárulása nélkül, köteles azt végrehajtani, és csak később tartozik erről a háznak jelentést tenni. Ez, t. képviselőház, egy elvi álláspont. Most azonban rá kell térnem arra, hogy mit javasol hát nekünk ez a tiszteletreméltó 5. §. (Halljuk ! HallluJc! a szélsőbaloldalon.) Es akkor rájutunk, t. képviselőház, arra, hogy egy törvényalkotási monstruózitással állunk itt szemközt, a melyhez fogható széles e világon a parlamenti életben még sehol nem volt, remélem, nem is lesz. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Analógiákat kerestem, de nem parlamenti államokban. (Zaj. Halljuk ! Halljuk !) Elmentem az exotikus államokba, a mikádó birodalmába. Megjegyzem, igen szép alkotmányuk 68*
