Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-97

97. országos ülés 1911 február 9-én, csütörtökön. Lukács László pénzügyminister: Nem tartom jogosultnak. . . Posgay Miklós: Hangosabban, ha olyan nagy legény ! (Nagy zaj a jobboldalon.) Elnök: Pozsgay Miklós képviselő urat ezért a kifejezésért rendre utasitom. (Nagy zaj. Halljuk I Halljuk 1 a jobboldalon.) Csendet kérek ! Lukács László pénzügyminister: Nem tartom jogosultnak, hogy t. képviselőtársam mindig Wekerlére hivatkozzék, mert nem hiszem, hogy Wekere Sándor volt ministerelnök ur a koaliczió 48-as részén.ek minden tényével és intencziójával valaha indentifikálta volna magát. (Igaz! TJgy van! jóbbfdől.) Hock János: Ha olyan nagy ember, miért nem választották be! • Sándor Pál: Hock meglett. Hock János: Hock magától lett meg! Mikosevits Kanut: A gyorsíróknak dikcziózik ! (Zaj. Halljuk ! Halljuk !) Lukács László pénzügyminister: Ennek folytán sem én, sem Hegedüs Lóránt t. képviselőtársam nem állítottuk soha azt, hogy Wekerle négy évi működése lett volna kiindulási pontja az ország gazdasági vagy pénzügyi romlásának, a mint a t. képviselő ur velünk szemben ezt felemliti. Hanem a tény és az igazság abban van, a mit gróf Tisza István egy közbeszólásra mondani szives volt, midőn igy fejezte ki magát (olvassa) : »Azt hiszem, Wekerle egész zsenialitására volt szükség, hogy azok a hátrányok, a melyeket a t. urak kedvéért le kellett nyelni az országnak, még nagyobbak ne legyenek.* (Helyeslés és taps a jobboldalon.) SzmreCSányi György: Már egyszer megtapsolták ! (Zaj a jobboldalon.) Polónyi Géza : Jó a Tisza köpönyegébe belekapaszkodni ! (Zaj.) Lukács László pénzügyminister: Most áttérve a beszéd meritumára, a t. képviselőtársam, azt mondta, hogy mi kétségbevontuk a 48-as pártnak, a t. ellenzéknek jogosultságát, hogy a gazdasági önállóság terére helyezkedjék. Mi ezt sohasem vontuk kétségbe. Én tisztelem mindenkinek a meggyőződését, még ha azt nem is tartom helyesnek ; de azt kifogásoltam, hogy a t. urak tőlünk követelik, hogy a gazdasági önállóságot megalkossuk, hogy erre a térre vigyük át az országot, mikor, megvallom, bármennyire vizsgáltam is a, tényeket, nem találtam nyomát annak, hogy a t. urak annak idején e czél elérésére valami nagyobb erőfeszitéseket tettek volna. Ezzel szemben az én t. képviselőtársam egyszerűen azt mondja, hogy én hiusitottam meg az utánam következő kormánynak törekvését, mely az önállóság felé vezetett, még pedig meghiusitottam volna azon intézkedések által, a melyek az ő állitása szerint törvény ellenére oly állapotot teremtettek, hogy elzártuk az útját a gazdasági önállóságra való átmeneteinek, és e tekintetben hivatkozik az 1899: XXX. t.-cz. 4. S-ára. T. képviselőház ! Kám nézve ugyan megtisztelő dolog, hogy t. képviselőtársam az előző kormány összes működését bennem látja összpontosulva, és egyénileg engem tesz mindenért felelőssé, de a tény az, hogy én csak egy szerény tagja voltam annak a kormánynak is, azok az ügyek, a melyekről itt szó volt, nem is az én ügykörömbe tartoztak. De biztosithatom a t. képviselő urat, hogy a felelősséget ebből a dologból, a mi rám esik, igen szívesen vállalom. (Helyeslés jobbfelől.) T. képviselőház ! A dolog ugy áll, hogy az 1899 : XXX. t.-czikk lehetővé tette, megadta a jogi lehetőséget arra, hogy az ország a gazdasági önállóság terére átmenjen, de nem ez volt az intencziója, a .mint azt annak megalkotója, Széll Kálmán t. képviselőtársam, igen jól tudja. De megvolt a lehetősége az ezen törvényben foglalt diszpozicziók alapján az utánunk következő kormánynak, hogy ha akarta volna, az önálló gazdasági berendezkedés terére átmenjen. Megvolt ebben a törvényben az a 4. §., melyet a t. képviselőtársam idéz, melyben az volt mondva, hogy mielőtt a t. kormány idegen államokkal gazdasági szerződéseket kötne, meg kell alkotni az autonóm vámtarifát, és benn volt az az intézkedés, hogy a mennyiben 1903 végéig a vámszövetség Ausztriával létre nem jön, az idegen szerződéseket nem szabad hosszabb időre kötni, mint 1907-ig. Széll Kálmán: így van! Lukács László pénzügyminister: Ez tényleg ugy volt, azonban alig, hogy megalkottatott ez a törvény, a mely köztudomás szerint a t. ellenzéknek igen erős részvételével és befolyásával jött létre, nemsokára rá kitűnt, hogy e törvény 4. §-ának végrehajtása a legnagyabb nehézségekbe ütközik, és hogy a kormánynak ahhoz való merev ragaszkodása az országot a legnagyobb gazdasági kalamitásokba sodorhatná. A dolog ugyanis ugy állott, hogy mi megkötöttük a vámszövetséget Ausztriával, megcsináltuk az autonóm vámtarifát is, de ezek törvénynyé nem válhattak, mert a másik államban épen obstrukczió folyt, másrészről a helyzet az volt, hogy az olasz szerződés fel volt mondva, a német szerződésnek és a többi szerződéseknek felmondása mindennap várható volt, tehát ha a kormány szigorúan ragaszkodni akart volna az 1899 : XXX. t.-cz. 4. §-ának intézkedéséhez, nem kezdeményezhetett volna semmi tárgyalást idegen államokkal, és ennek következtében megtörténhetett volna az, hogy az összes európai államok a mi fejünk fölött szerződnek és mi kimaradunk teljesen az eurój>ai konczertből, gazdasági életünknek legnagyobb kárára. Ebben a nehéz helyzetben az akkori Tisza-kormány két izben is fordult a képviselőházhoz annak a bejelentésével, hogy kénytelen lesz az 1899 : XXX. t.-cz. 4. §-ának ellenére is tárgyalásokba bocsátkozni és kérte erre a felhatalmazást. Ezt a felhatalmazást azonban nem méltóztattak megadni, illetőleg megakadályozták annak