Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.
Ülésnapok - 1910-111
432 111, országos ülés Í9Í1 február 25-én, szombaton. honvédelmi minister urnak olyan demokratikus kijelentésekre, (Igaz! 11 gy van ! Élénk helyeslés a baloldalon.) a melyek, azt hiszem, az ország széles rétegeiben nagy megnyugvást fognak kelteni. A mi pedig azt illeti, hogy én talán magamévá tettem volna azt a kijelentést, hogy kegyetlenség uralkodik a hadseregben, ezt, bocsánatot kérek, én magam nem mondottam, sőt azt is kijelentettem, hogy még az interpellácziómban előadottakat sem teszem magamévá, nem azonosítom magamat azokkal, de tekintve, hogy az egész fővárosi sajtó közölte ezeket a dolgokat, a mi alkalmas arra, hogy a közvéleményben nyugtalanságot idézzen elő, kérnem kellett a honvédelmi minister urat, hogy ebben az ügyben vizsgálatot inditson. (Helyeslés.) Meg vagyok győződve a honvédelmi minister ur humánus gondolkozásáról és teljesen megbízva az ő igazságszeretetében, tudomásul veszem a választ. (Általános helyeslés.) Elnök: Azt hiszem, kimondhatom, hogy a t. ház a minister ur válaszát tudomásul veszi. (Helyeslés.) Következik ? Mihályi Péter jegyző: Sümegi Vilmos ! (Felkiáltások jobbfelől: Még egyszer Sümegi ?) Sümegi Vilmos: T. ház! Egészségi állapotomra való tekintettel, kérem a t. házat, legyen kegyes megengedni, hogy a legközelebbi interpellácziós napon adhassam be interpellácziómat. (Helyeslés.) Elnök : A t. ház megengedi, hogy a képviselő ur interpelláczióját a legközelebbi interpellácziós napon terjeszsze elő. Ki következik ? Mihályi Péter jegyző: Lengyel Zoltán! (Mozgás és zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Lengyel Zoltán : T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) A múlt év deczemberének végén bátor voltam interpellácziót előadni a máramarosi állapotokról általában. Vissza kell térnem az elmondottakra. Azóta t. i. a czikkeknek és nyilatkozatoknak egész sorozata jelent meg ezekről a dolgokról és most, midőn újra alkalmam van ezekről nyilatkozni, részemről ismét csak azt vagyok bátor kijelenteni, hogy engem ebben a kérdésben (Mozgás és zaj. Elnök csenget. Halljuk! Halljuk!) abszolúte semmiféle személyi motívum nem vezet. Rőt tanúsíthatják itt jelenlevő máramarosmegyei t. képviselőtársaim, hogy én nemcsak velük, de a máramarosi közigazgatás vezetőivel is a legjobb személyes viszonyban vagyok, ha tehát ebben az ügyben ismét felszólalok, csak az a közérdekű kötelesség vezet, a mely mindegyikünkre hárul, hogy ha bizonyos szabálytalanságokat vagy visszaéléseket tapasztalunk, a melyek tekintetében akár a képviselőháznak, akár a t. minister urak valamelyikének intézkedni kötelessége. Ezekben az esetekben, azt hiszem, kötelességünk felszólalni. T*. ház ! Az ökörmezői telekkönyvi betétszerkesztések ügyében nem én interpelláltam első izben. hanem Huszár Károly t. képviselőtársain és pedig január 21. és 25-ik napján. (Halljuk! Halljuk!) Meg vagyok győződve arról, hogjr ennek következtében az igen t. igazságügyminister ur, a ki eddig is elég tanújelét adta annak, hogy ott, a hol intézkedni kell, van is energiája ahhoz, hogy intézkedjék, ebben az esetben is a kellő erélylyel fog intézkedni. Azonban az eddig lefolyt tények — most pusztán erre az egy dologra szorítkozom — arra kényszerítenek, hogy felszólaljak és itt a t. ház színe előtt megmondjam, hogy Mármaros megyében eddig lefolyt tények nem fejezik ki azt az akaratot, a melyet én idefönn mindenesetre elvárok és elhiszek a t. minister ur részéről. El kell t. i. mondanom a következőket : 1906. és 1908. évek között dr. Bernhard Károly, Hánka Imre, Ilkovits Endre és Paukovits Aladár bíró urak megfelelő személyzettel az ökörmezői járás 26 községében végezték a betétszerkesztési munkálatokat. E közben legtöbbnyire az 1886 : XXTX. t.-czikk 18. §-ával visszaélve, helyhatósági bizonyítványokat gyártottak, a mint az informáczióm és a minister ur előtt fekvő feljelentések mondják, a melyek szerint a három év előtti elhalálozásra vagy pedig a távollétre és az ismeretlen tartózkodásra való hivatkozással ezen helyhatósági bizonyítványok alapján mások ingatlanát átírták az állítólagos tényleges birtokosokra. Ez megtörténik más betétszerkesztéseknél is. Azonban itt nem arról van szó, hogy eg}^ vagy két esetben tévedtek, hanem arról, hogy 800 vagy ezer esetben jöttek volna létre ilyen helyhatósági bizonyítványok. Azok közül 400 vagy 490 van már felsorolva ; konkrét adatok alapján fekiisznek a tények a t. igazságügyminister ur előtt, tehát itt, e sok eset között olyan tömeges hamisításról lenne szó, a melyeket nem lehet szó nélkül hagyni, egyszerű • tévedésnek minősíteni, hanem okvetlenül keresni kell a hátuk mögött lévő dolgokat ; keresni kell a tetteseket és ezeknek megbüntetését kell kívánni. Hogy milyen mérvűek voltak ezek a hamisítások, erre nézve itt van nálam elég sok adat, de csak két dologra hivatkozom. Az egyik az, hogy álhtólag Ember Géza nagyváradi vizsgálóbíró felső-bisztrai ingatlanát is, mint ismeretlen tartózkodásuét átírták egy másik ember nevére. Egy Dobsa Menyhért-féle nagyobb ingatlant, 3—400 holdasat, ökörmezőről, a melyet egy Groszmann nevű ember igényelt magáénak, átírták arra a Groszmannra. Azért említettem meg ezen esetet, mert a t. miniszterelnök urnak a sógora, gróf Teleki Gyula később elcserélte ezen ingatlant felső-sebesi ingatlanával, a csere megtörtént tényleg, de telekkönyvileg nincsen átirva és ennek daczára a ministerelnök ur sógorának az ingatlanáról, — informáczióm szerint, mert ott sohasem jártam — 20.000 korona értékű fát már levágtak. Most már, hogyha kiderül, hogy annak a Dobsa Menyhértnek ingatlanát jogtalanul írták át, r akkor maga a ministerelnök ur sógora is károsodik. Nem egy rutén emberről, nem egy kazárról, illetve ezeknek egymással szemben való jogtalan cselek-
