Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-109

380 100. országos ülés 1911 február 23-án, csütörtökön. De a mikor már készen vannak az urak az 1899. évi 34. és 35. törvényczikkel, még mindig nincsenek rendben; megtudják azt, hogy a 34. és 35. czikk egyrészt részben fog hatályon kivül helyeztetni, másrészt pedig teljesen hatályon kivül helyeztetik és akkor megtudják, hogy a hatályon kivül helyezés nem itt foglaltatik a törvényjavaslatban, a hol a czikkely rendelkezik, hanem a 6. §-ban. Most azután méltóztassanak megnézni, hogy mit tartalmaz a 34. és 35. czikkely és akkor rájönnek a t. képviselő urak, hogy senki a világon, legalább bő tanulmányozás nélkül, nem tudja megállapítani még azt sem, hogy mi van hatályon kivül helyezve és mi nincs. Az indokolás p. o. azt mondja nekem, hogy hatályon kivül helyeztetik az 1899. évi november 1-jei egyezmény, a mely a 10 koronás bankjegyek kibocsátására vonatkozik. Azt mondja az indokolás, de a szakasz is azt mondja, hogy ez a megegyezés hatályon kivül helyeztetik. De ilyen egyezmény a mi törvénytárunkban nincsen. Benne van egy meghatalmazási törvény, az 1899 : XXXIV. t.-czikk, a mely meghatalmazza a kormányt a 10 K-ás bankjegyek kibocsátása tekintetében a bankkal megkötendő egyezménynek ilyen és ilyen feltételek alatt való megkötésére. A törvényt nem helyezi hatályon kivül, de azt az egyezményt, mely a törvényben nincs benne, azt hatályon kivül helyezi. De itt is azt mondja : kivéve azt a rendelkezést, mely a 160 millió K-ra vonatkozó bankjegyek tekintetében az elévülésre nézve fennáll. És akkor keresem hol van hát fentartva ez az intézkedés ? Azt hittem, hogy az 1899 : XXXIV. t.-czikk idevonatkozó valamelyik szakaszában fentartja ezt a rendelkezést. Szó sincs róla. Ez megint nem áll., Akkor rájövünk, hog}

r egy külön diszpoziczió van a törvény 6. §-ának második fejezetében, mely erről az elévülési kérdésről intézkedik. És most visszatérek arra, hogy ebben a szakaszban a 10 és 20 koronás bankjegyek kibocsátása ad libitum a két kormán}' megegyezésétől feltételezetten van elrendelve, és az indokolás szerint Mag)

r

arországra az ilyen bankjegyek elévüléséből származó haszon tekintetében a 30 és 70%-os megosztási arány fog fenmaradni. T. ház és mélyen t. államtitkár ur, és j)énzügyminister ur, nekem erre nézve az ország érdekében egy felvilágosításra volna szükségem, és pedig a következő alapon. Ha mi a 10 és 20 koronás bankjegyek kibocsátását megengedjük, az eddigi maximumon túl, akkor énnekem jogom van mint magyar törvényhozónak tudni, hogy ezekkel a bankjegyelévülési kérdésekkel mi íesz. T. i. kit fog illetni behivás esetére a be nem váltott ezen apró bankjegyekből származó haszon, és akkor azután azt a feleletet kapom az indokolás szerint, hogy az 160 millió erejéig 30—70%-ban fog megosztatni. Bátor vagyok megjegyezni, hogy már ez sem helyes, mert a bankjegyek elévülésének kérdése nem függhet attól, hogy mennyivel járultunk mi hozzá az érczalaphoz. (Igaz! Ugy van! a szélsőbahldahn.) Még akkor volt értelme ennek, a mikor a teljes érezfedezethez volt kötve a bankjegy kibocsátása 400 millióig; de mióta ez a törvényjavaslat felszabadítja a kötött érezfedezet alól a 10 és 20 koronás bankjegyeket és mikor az egész állam hitelével fedezzük ennek a 10 és 20 koronás bankjegynek a hitelét, min alapszik az, hogy csak 30—70%-nyi arányban részesülünk az elévülésből származó haszonból ? De ha még ennek volna, is alapja, mi lesz azzal a bankjegygyei, mely nem elévülés folytán, mely nem behivás folytán lesz nem beváltva, hanem a mely elvész, megsemmisül stb. Azonkivül tisztelettel kérdem a mélyen t. pénzügyminister urat, mi lesz azzal a bankjegyelévülóssel, mely a 160 millión felül van ? Erre nincs semmiféle diszpoziczió. Most már czifra dolog lesz nagyon, hogyha ez a bankjegy a tartalékalap javára, illetőleg a bank javára fog elévülni. Ha pedig ez igy van, miért nem világosit fel engem vagy az indokolás, vagy az államtitkár ur, vagy a pénzügvminister ur, hogy kinek javára fog ez szólni ? Méltóztatnak tudni, — -felhoztam az általános vita során — hogy mig nagy bankjegyekről volt szó, a melyeknek beváltása el lett rendek e, az állami egy éknél csak egy tételnél három millió korona esett a tartalékalap javára a múlt esztendőben, a bank élőn vére. Most tessék azt venni, hogy itt 800—900—Í000 vagy 1200 millióra menő tiz és húsz koronás bankjegykibocsátás lesz megengedve. Tessék ennek a revirementjét venni, hisz ez borzasztó mennyiség, mert százszorosan, nem mondom ezerszeresen forog meg a kis bankjegy az emberek kezében. Tessék tekintetbe venni, hogy milyen nagy dologról van szó, hogy a"megsemmisült, tönkrement, illetőleg a beválthatatlanná vált bankjegyeknek hány százaléka fogja illetni Magyarországot a 160 millión felül, mert a 160 millióig az indokolás nyújt nekem felvilágosítást, bár az ellen az az észrevételem van, — kegyeskedjék megengedni a mélyen tisztelt államtitkár ur — hogy egy jogász nem ugy intézi el a dolgot. Mert a bankot az indokolásunk nem kötelezi, a bankot az alapszabályok kötelezik. A bankkal szemben az alapszabályokba kell a rendelkezéseket bevenni. De jól van, megengedem, hogy mutuus consensus van e tekintetben, akczeptálom. De a 160 miihón felül mi lesz, hogyan fog állni elévülés tekintetében a bankjegy ? Ennek a törvényjavaslatnak már az is hézaga és hibája, hogy egy törvényhozó, a ki szorgalmas munkával kutatja ennek a szakasznak rendelkezéseit, nem képes magának feleletet adni. De hogy én a banknak a már jelzett 30 milliónyi nemzeti ajándékon felül még ezt az ajándékot is adjam, még ezt is ingyen adjam oda, arra én kapható nem vagyok. (Helyeslés balfelól.) Ha a t. képviselőház, ugy, mint az angol jiarlament, bizottságként kezelné az ilyen kérdést, a hol nem a pártfegyelem nyűge alatt tárgyalnánk, meg vagyok győződve róla, hogy a t. képviselő urak táborában is akárhányan lennének, hogy ne mondjam, mindnyájan, a kik a magyar államnak ilyen megrövidítését velem együtt nem tűrnék. Most azon*