Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.
Ülésnapok - 1910-96
86. országos ülés 1911 február 8-án, szerdán. 29 ijesztgetnek bennünket. A lefolyt vita minden elfogulatlan embert meggyőzhetett arról, hogy ez egv olyan valami, a mit megfogni nem lehet, és hogy olyan bizonytalan tényező, a melylyel számolni nem kell, de. nem. is lehet, (ügy van ! balfelől.) Gróf Tisza István t. képviselő ur, a ki a passziv fizetési mérlegre, ugy látszik, igen nagy súlyt fektet, azt vágta a függetlenségi párt fejéhez, hogy ezt nem lehet ám kikapcsolni, mint azokat a bizonyos jelszavakat. Nem akarok most a kérdés politikai oldalára áttérni, csupán csak arra, hogy az ő nézete szerint a passziv fizetési mérleg egy olyan tényező, a melylyel számolni kell, a melyet kikapcsolni nem lehet. Én erre azt mondom, hogy olyan tényező, a melynek minőségét és mennyiségét senki megállapítani nem tudja, komolyan számba nem vehető. Hiszen az egyik azt állítja, hogy 176 millió Magyarország fizetési mérlegének passzívája, a másik már megelégszik 150 millióval, de állítását bizonyítani sem az egyik, sem a másik nem tudja, és az én nézetem szerint, hogyha nekünk rendszeres passziv fizetési mérlegünk volna, akkor azt, hogy a magyar tőke feltűnő módon és folytonosan növekedik, megmagyarázni nem lehetne. (Ugy van I Ugy van I a baloldalon.) Én tehát gróf Tisza István t. képviselő urnak azt válaszolom, hogy ha ő szerinte nem lehet kikapcsolni, én szerintem pedig nem lehet bekapcsolni. (Élénk helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Báró Madarassy-Beck Gyula igen t. képviselő ur foglalkozván a fizetési mérleggel, maga is azt mondja, hogy a statisztikai adatok valami nagyon nem megbízhatók és hogy mégis találjon valami alapot, a mivel a passziv fizetési mérleget igazolja, hivatkozik arra, hogy Magyarország évenként 150—200 millió K értékű czimleteket szokott a külföldön elhelyezni. A t. képviselő ur elfelejt kettőt : először elfelejti azt, hogy a hazai ezimleteknek külföldön való elhelyezése minden kétséget kizárólag pénzt hoz be az országba, tehát a fizetési mérleget nem rontja, hanem javítja, másodszor, hogy a czimletek ezen elhelyezése csak akkor lehetne veszedelmes, hogyha mi abból a czélból vinnénk ki évről-évre milliókra menő czimleteket, hogy a külföldön fennálló adósságainkat, a mi passziv fizetési mérlegünket egyenlítsük ki azokkal, azonban azt mindenki tudja, hogy mi ezeket a kölcsönöket, czimleteket beruházásokra fordítjuk, azoknak a kamatjövedelme ezen adósságok kamatait bőven behozza. A másik rémkép, a melyet a munkapárti képviselő urak elénk tárnak, a kamatláb kérdése. (Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) Az egyik azt mondja, hogy a bankkamatláb okvetlenül 1—2%-kal magasabb lesz, a másik azt mondja, hogy nemcsak a bankkamatláb, hanem általában a kamatláb Magyarországon meg fog drágulni. Én még azt hajlandó vagyok konczedálni, hogy esetleg megtörténhetik, hogy az önálló magyar bank kamatlába %—1 százalékkal magasabb lesz, mint az Osztrák-Magyar Banké, azonban én azt hiszem, hogy, ha ez igy volna, is, ez magában véve még valami nagy veszedelmet nem jelent. Madarassy-Beck képviselő ur azt mondja, hogy tessék a magyar termelőknek megmondani, hogy legyen a tőkéjük termelékenyebb és fizessenek 2%-kal magasabb kamatot. Magyar termelőkről beszél Madarassy-Beck Gyula képviselő ur. Nézzük, hogy mikép áll ez a dolog 1 A közös bank leszámítolási és kölcsön-üzleteinek 1900—1910. évig terjedő átlagos kamatlába 4-6%. Tegyük fel, hogy az önálló magyar bank kamatlába 1%-kal magasabb volna 5-6%. Hiszen, ha mi annyiért tudnánk most is kölcsönt kapni, akkcr igazán boldog ország volna ez. A mint méltóztatnak tudni, a termelők^ még pedig nemcsak a gazdasági, hanem az ipari termelők, a kisiparosok a maguk hitelszükségleteit vidéki hitelintézetek utján bonyolítják le, ezek pedig nem kapván az Osztrák-Magyar Banktól oly hitelt, a mely az ő igényeiket teljesen kielégítené, kénytelenek üzleti forgótőkéjük egy jelentékeny részét budapesti nagyobb intézetektől beszerezni. Ezek az intézetek a vidékieknél 1—1%%-kal magasabb kamatért adják, mint a mekkora a bankkamatláb. Mikor a termelő a vidéki pénzintézettől megkapja a kölcsönt, az ismét hozzácsap másfél százalékot, mert neki is hasznának kell lenni mellette, ugy hogy mire az a pénz a termelő kezébe jut, 6y 2 —7—8%-os. (Felkiáltások balfelől: 11%-os is .') Nem akarok most az uzsorás üzletekről beszélni, csak szolid üzletekről. Azok sem adnak olcsóbban 6y 2 —8%-nál. Mi ehhez az az 5—6%, a melyre esetleg a magyar bank kamatlába felmegy ? Már pedig nézetem szerint a magyar banknak módjában lesz és hiszem, hogy megtenné, hogy közelebb lépjen a termelőkhöz és közvetlenül ellássa hitelszükségleteiket. (Igaz ! ügy van! balfelől.) Vagy ha egy közvetítő mellőzése is egalizálná, azt az egy százalékot teljesen. (Igaz ! ügy van ! balfelől.) Ugyancsak Madarassy-Beck Gyula t. képviselő ur azzal vigasztal bennünket, hogy hiszen a banknak az eszkompttárczájában igen sok kisváltó is megfordul, tehát a bank figyelemmel van a kisadósokra is, csakhogy elfelejti a t. kéjjviselő ur, hogy ezek a váltók mind reeszkoompt utján kerülnek a bankhoz, tehát a pénz is csak bizonyos közvetítések folytán kerül annak az adósnak a kezébe, a mikor már ugyancsak meg van drágítva. Szmrecsányi György: Lefölözik a szövetkezetek ! BÍZOíiy Ákos : A mi pedig azt illeti, hogy nemcsak a bankkamatláb lesz drágább, de drágább lesz az általános kamatláb is, erre nagyon röviden csak annyit jegyzek meg, hogy a pénz nemzetköti áru, forgalmi áru és az oda szokott menni, a hol jobban tudja magát jövedelmeztetni. (Igaz! Ugy van! balfelől.) Ha nálunk esetleg kezdetben kamatemelkedésre való kilátások állanának be, akkor a külföldi tőke nagyon természetesen felkeresne bennünket, mint czélszerű elhelyezési forrást, és ez azután a kereslet és kínálat törvényei szerint a kamatlábat kevés idő alatt kiegyenlítené. Ezektől az aggodalmaktól tehát egyáltalában nem tartok.
