Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-105

február 18-án, szombaton. 292 105. országos ülés 1911 nagyságával, de kultúra tekintetében is, hála Istennek, felülmúlja Szerbiát, még inkább megérné azt, hogy azon exportőröknek bemutassa azon iparczikkeket. hogy necsak leírásokból és hallomásokból ismerjék a magyar ipart, hanem hogy lássák, hogy a német és egyéb külföldi sajtó által is betyaren-nek nevezett ez a nemzet, az ipar terén is tud már valamit produkálni és megállja a versenyt az egyéb nemzetek készítményeivel. Sajnos azonban, Kossuth Ferencz távozásával ez a dolog, ugy látszik, a kereskedelemügyi ministeriumban, — hogy egy gúnyos magyar kifejezéssel éljek — befagyott. Nem tudom mi okból, a mintaraktár felállításából mindmáig nem lett semmi. Az a mintaraktár, illetőleg a kereskedelmi levelező még azt a támogatást sem kapta meg, a melyet megkapott akkor, a mikor quasi sua sponte, mintegy a saját felelősségére, csinálta meg ezt a kétszobás mintaraktárt. Pedig ennek a mintaraktárnak a felállítása nemcsak a nagyiparnak volna hasznára, bár utóvégre a nagyipar, ott, a hol piaczot vél felfedezni, tud mindig exponenseket odaállítani, tud odaküldeni utazókat, tud világkiálhtásokon résztvenni, egyszóval tud magáról hallatni, és be tudja bizonyítani azt, hogy mit tud és mit képes előállítani. Ellenben a háziipar, a mely különösen a felvidék egyes részein, de másutt is igazán nagyon szép, sőt némely helyeken gyönyörű szép dolgokat tud előállítani, nem képes magáról reklámot csináltatni, nem képes magát mutogatni, hanem rá van szorulva ez irányban az állam segítségére. Épen így vagyunk a kis kézműiparral is, a mely ha a legszebb és legjobb dolgokat is tudja előállítani, reklámokra, kiálhtásokra, utazgatásokra semmiféle anyagi eszközökkel nem rendelkezik; Ugy a jelenlegi, mint az előző kormányok nagy összegeket költenek arra, hogy a háziipar, a hol csak némi tekintetben is jelentkezik, a hol a lakosság csak valami kis kedvet is mutat hozzá, anyagilag és erkölcsileg támogatásban részesüljön. De azt, hogy azután ezen iparczikkek el is helyeztessenek, azt a jelenlegi kormány nem látja be, pedig az előállítás mellett az értékesítés talán még fontosabb is a magyar ipar prosperálása szempontjából. Mindezek alapján abban a reményben, hogy a kereskedelemügyi minister ur ezen dolgok fontosságát át fogja látni és méltányolni fogja azt, hogy ugy a kis kézműipar, mint a háziipar, de még a nagyipar szempontjából is minő fontos exporthely Hamburg, ezeket a dolgokat szanálni fogja és azt a mintaraktárt mielőbbiéi fogja állítani, vagyok bátor a következő interpsllácziót intézni (olvassa) : »Interpelláczió a kereskedelemügyi minister úrhoz a Hamburgban felállítandó mintaraktár tárgyában. Van-e tudomása a kereskedelemügyi minister urnak, hogy az előző kormány alatt Hamburgban a külkereskedelem részére a magyar iparczikkekből egy mintarabtár felállítása volt tervbe véve ? Ha igen, hajlandó-e a kereskedelemügyi minister ur is ennek felállítását keresztülvinni ?« (Helyeslés.) Elnök: Az interpelláczió kiadatik a kereskedelemügyi minister urnak. Ki következik 1 Szinyei- IWerse Félix jegyző: Polónyi Dezső \ Polónyi Dezső : T. ház ! Már többször rámutattam azon jelenségekre, a melyek kézenfekvőleg igazolják, hogy Horvátországban egy rendszeres és osztrák szövetséges társaikkal együtt közösen szervezett olyan akczióval állunk szemben, a mely akczió Magyarország területi épsége ellen, alkotmányunk felforgatására van irányítva. Többször tettem már szóvá, hogy ezeknek az úgynevezett trialisztikus törekvéseknek, a melyek Horvátországnak a magyar szent koronától való elszakadását és külön önálló állammá való fejlesztését czélozzák, központjában maga a bán áU ; az a bán, a ki egyetlen egy alkalmat sem mulaszt el, hogy alkotmányeüenes programmjának megfelelő viselkedéssel ne ösztökélje elvtársait ábrándjaik propogálására. Mindig hangsúlyoztam azt is, hogy ezen trialisztikus törekvéseket ápolóknak nemcsak szövetségestársaik vannak Ausztriában, hanem ábrándjaütat egyenesen onnan szítják, azon nyilvánvalólag meghatározott czélzattal, hogy bennünket egymás között meddő közjogi küzdelemre kárhoztatva, a testvérharez szülte gyengeségünket saját javukra használhassák ki. (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Felszólalásaim a pusztában elhangzó szavak voltak. Nemcsak nem történt semmi, nemcsak nem vonták feleletre a bánt, hanem ellenkezőleg, legutóbbi felszólalásom alkalmával még én részesültem — igaz, hogy utóbb visszaszívott — gyengéd ministerelnöki leintésben. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Hol van a ministerelnök ! Zaj.) Székely Ferencz igazságügyminister: Nem köteles jelen lenni! Polónyi Dezső: Ily körülmények közt nem csoda, hogy Horvátországban ugy a bán, mint elvtársai szabadon folytatják működésüket. Mikor legutóbbi alkalommal volt szerencsém felszólalás tárgyává, tenni az ő kijelentéseit, a ministerelnök ur válaszában egy ténykörülményre nézve azt a felvilágosítást adta, hogy a bán ilyet nem mondhatott. Erre a bánt a horvát tartománygyülésen feleletre vonták es egy horvát képviselő odaszegezte neki, hogy vagy a horvát országgyűlésnek, vagy a ministerelnöknek állított valótlanságot. Tomasics bán erre a kérdés elől ki akart térni, de mégis adott valamelyes választ, a mely eléggé jellegzetes. Azt mondotta, hogy ezekben a kérdésekben lehet egyeseknek Magyarországon más felfogásuk, ez azonban kizárólag az alkotmányjog nem ismerésén alapulhat; megnyugtatom egyben a t. urakat, mondta, hogy a mi — t. í. horvát — szuverenitásunkba semmiféle magyar országgyűlés nem ütközhet. (Zaj a szélsőbahldahn.) A mint én látom, ez az egész trialisztikus ábránd az 1868-ik évi XXX-ik törvény-