Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-102

102. országos ülés í9ií február 15-én, szerdán. Í99 Ez röviden a devizának a rendeltetése. Ámde itt van a nagy csalódás. Mig az érezvalutánál, például nálunk a koronaértékű aranynak a valutájánál, ez a differenczia a váltó-árfolyamokban korlátoltatik az aranynak belső értéke erejéig, a melynél a kilengések csupán a kopási százalék, a kommisszió és biztosítási összegek erejéig terjedhetnek, addig a bankjegynek az elértéktelenedése a határtalanságig megy, ennek folytán a devizával való mesterséges fentartása a váltóárfolyamoknak olyan áldozatokat követel még normális időkben is, melyek jelentékenyen többet tesznek ki, mintha az illető államnak készfizetése van, mert akkor a készfizetés okából az arany maga-magát védi és nincs szüksége devizára. A deviza-védelemnél azonban, mentől jobban esik annak a bankjegynek vásárlási ereje, annál több devizát kell rendelkezésre bocsátani, hogy megmentse. Igen ám, de ennek határa van, mert a mint a bankjegy leszállhat nulla érték erejéig, ugy a deviza nem áll mindig a banknak ofyan mennyiségben rendelkezésére, a mennyire szüksége volna, hogy ezt az értékparitást, ezt a vásárlási erőt fentartsa, és a mint a bank abba a helyzetbe jut, hogy többé deviza már rendelkezésére nem áll, akkor vagy kénytelen a saját aranyát kiliferálni, vagy kénytelen csődöt mondani. Ez a rendszer az, melyet önök a paritás alakjában itt elénk állitanak, (Zaj. Halljuk ! Halljuk !) Elnök csenget.) és el akarják hitetni, hogy ezzel a törvénynyel biztosítva lesz az, hogy mi állandóan fogunk kapni 117 K 50 fillérért 100 márka aranyat. Ez merő tévedés. Mert habár bizonyos, normális viszonyok közt lehetséges, hogy a bank képes devizával ezt a paritást fentartani, de a mint bekövetkezik az az eset, hogy a bank már nem képes ezt a paritást fentartani, akkor előáü az, hogy annyit kell fizetnünk, a mennyit kérnek tőlünk, mert természetes dolog, hogy nekünk csak bankjegyünk lévén rendelkezésünkre, aranynyal nem fizethetünk. A paritás kérdése annál inkább érdekli a képviselőházat, mert merőben tévedés azt hinni, hogy a paritásnak ilyen módon való megállapitásával, mint a hogyan ebben a törvényjavaslatban van, egyáltalában bármiféle biztosítékot kapnánk a jövendő számára. Mert miként áll ez a dolog ? Ha a 111. §-t méltóztatnak elolvasni, abból rájönnok az én tézisemnek teljes verifikálására, vagyis arra, hogy maga ez a törvényjavaslat sem tartja szükségesnek a készfizetések felvétele esetére a devizát, mert az akkor már elvesztette jelentőségét, miután a 111. §. csak addig kötelezi a bankot ennek a paritásnak fentartására, mig a készfizetéseket fel nem vette (Helyeslés balfelől.) és ahhoz fűzi azt a szankcziót, hogy ha pedig ezen határidőn belül nem tesz eleget ezen kötelezettségének, a vis major esetét kivéve, elveszti a szabadalmát. Önök már most azt mondják, hogy ez a tulaj donképeni clou-ja ezen javaslatnak, mert többet biztosit, mint Ígérték, mert biztosítja a devizával való fizetést, mely még jobb, mint az aranynyal való fizetés. Igen, de ha ez igy van, akkor miért nem gondoskodnak önök arról, hogy ennek a paritásnak fentartása institutiv módon biztosittassék ? (Helyeslés a baloldalon.) Most mivel lesz biztosítva ? Amig önök a készfizetés kérdésében a törvényhozást akarják itt arbiter gyanánt felhasználni, addig a paritás kérdésében tisztára a két kormányra utalják annak a megegyezésnek kérdését, hogy mikor szegte meg a bank a paritás fentartása tekintetében kötelezettségét. Miután az egész devizapolitikának fentartása az osztrákok érdeke, mert, amint kimutattam, a hat milliárdot kitevő évi devizaforgalomban Magyarország csak 600 millióig volt érdekelve, tehát 10% erejéig — mondom, az osztrákok érdeke lévén a devizával való Barzahlung fentartása, tiszta dolog, hogy az osztrák kormány sohasem fogja azt a konkluzumot levonni, hogy ő a bankot ne tekintse vis major alatt levőnek, hogy ha nem teljesiti kötelezettségét. (Ugy van ! balfelől.) De minek a bankot a paritás fentartására kényszeriteni ? Szinte nevetséges dolog, mert ha valakinek a világon, ugy a banknak áll egyedül és igazán nagy érdekében a devizaparitás fentartása. (Ugy van ! ügy van ! a baloldalon.) Megmondom, hogy miért. A nem készfizető jegybank mint instituczió azon fordul, hogy a bank az ő neki semmibe vagy nagyon csekélységbe kerülő papiros bankjegyeiért tiszta aranyat tudjon beszerezni. Ez az egész titka a bank intézményének. Az tehát, hogy a bank a börzén aranyváltókat vagy természetben mennél több aranyat tudjon vásárolni, a banknak a legnagyobb és egyedüli érdeke. (Zaj a jobboldalon.) Elnök (csenget) : Csendet kérek. (Helyeslés a baloldalon.) Förster Aurél: Beszélgetnek ! A Szent László páholy ! Várady Zsigmond: Mit akar a Szent László páholylyal ? Förster Aurél: Sohasem lehet a szónokot hallgatni. Elnök : Kérem a képviselő urakat, hogy a szóváltásoktól tartózkodjanak. Förster Aurél: De már régen tűrjük ám ! Elnök: Tessék folytatni. Polónyi Géza: Egészen tisztán áll a dolog, hogy ez a deviza-Barzahlung csak a banknak és az osztrákoknak az érdeke ; arra kényszeríteni tehát a bankot, a mi neki az életere, szinte nevetséges. (Ugy van! balfelől.) És ezt tekintik önök vívmánynak. A készfizetés felvétele a legjobban beleütközik a bank érdekébe, mert ha ő készfizető bank, akkor a 18%-os bankjegykibocsátási többletet sem tudja érvényesíteni, mert annak legnagyobb zavarja épen az, hogy a bankjegyet aranyérczczel tartozik beváltani. A bankjegytúlszaporitásnak nincs biztosabb ellenszere, mint a készfizetés maga. Ezzel kapcsolatban röviden csak ráutalok arra, hogy a paritás megállapításánál ismét beleütközünk egy érdekes témába. Itt megint van —