Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-101

101. országos ülés 1911 február 14-én, kedden. 157 csalhatatlanság alapján szintén megerősíti ezt az állítást, (Derültség.) akkor ne méltóztassanak csodálkozni azon. liogy egy olyan teljesen józan fej is megzavarodik, mint .a minő a pénzügyminister uré és most már ő is abban a vélekedésben van, hogy ő az a nürnbergi grófné, a kiről a Nebántsvirágban énekelnek és a ki világra szült egy ezredet. (Élénk derültség.) Ámde, t. ház, ekkor igazán megjelenik Nürnbergből lovon a gránátos és közbevágtatva összegázol mindent, a mi szép érvvirág ebben a kérdésben eddigelé előkerült. Gróf Tisza István igen t. képviselő ur szükségét látta elsősorban Aradon annak, hogy egy pohárköszöntőnek keretében nyilatkozzék és ekkor megállapította azt, hogy a munkapárt eddigelé már igen sokat és igen széj) dolgokat végzett, ezeket azonban, mint a perrendtartást is, teljesen készen találta. Hát ez igaz és ezt az igazságot mi erről az oldalról már el is mondottuk, de hogy miért látta gróf Tisza István szükségét annak, hogy most ő dörgölje ezt a t. kormány orra alá, ezzel a részével a kérdésnek nem foglalkozom. (Derültség balfelől.) Azonban azt is hozzátette, hogy most fog következni a kormánynak saját eredeti alkotása, jegybankjavaslata, és akkor 48 óra múlva feljő Budapestre és megállapítja, hogy ebben is hozta a kormány mindazt, a mi eddigelé már megvolt, t. i. a közös bankot, de nem hozta azt, a mi eredeti dolga lett volna, a mit eredeti alkotásaképen valósithatott volna meg : nem hozta a készfizetéseket. Mikor igen t. képviselőtársam ennek az eredménytelenségnek okára rámutat, azt mondja, hogy ennek oka az osztrákok bornirtsága. Arra kérem a t. túloldalt és a t. kormányt, hogy ne méltóztassanak mindig az okosságnak arra a fajtájára pályázni és azt tekinteni az okosság egyedüli ismérvének, a mi abban a közmondásban van kifejezve, hogy az az okosabb, a melyik enged, (Derültség és Jielyeslés a baloldalon.) Az okosságnak ebből a fajtájából igazán túlságosan sok volt már a t. pártnak s és az országnak is. (ügy van ! ügy van ! a balés a szélsőbaloldalon.) Ha ezek után megvonom annak a mérlegét, hogy a készfizetések dolgában mi történt a kormány és a kormánypárt részéről, azt a következőkben állapithatom meg. A t. kormány azt mondja, hogy ő biztosította a pénznek paritását, tehát azt, a mi eddigelé is megvolt, ellenben nem biztosította azt a mi eddigelé nem volt meg ; nem hozta be a készfizetések törvényes megkezdését, a mivel elérhettük volna, hogy értékeinket a külföldön könnyebben és kedvezőbben helyezhetjük el mint eddig, a mi kétségtelenül a magyar közgazdaságnak előnyére szolgált volna. Ha ezzel szemben azt méltóztatnak mondani, hogy a kormány törvényes biztosítékokat iktatott be ebbe a törvényjavaslatba a pénzparitás biztosítása szempontjából, akkor ismét kénytelen vagyok utalni gróf Tisza Istvánnak arra a nyilatkozatára, hog)?' ő nem helyez súlyt azokra az akasztófákra, a melyek ebből a javaslatból hiányoznak, mert hiszen ő az erkölcsi biztosítékokra vet súlyt. Nagyon örvendek ennek a nyilatkozatnak, mert ez gróf Tisza István t. képviselőtársam bizonyos szelídebb erkölcsi felfogására mutat. Volt idő, a mikor t. képviselőtársam több előszeretettel viseltetett az akasztófa intézménye iránt, mint most, különösen az akasztófa iránt golyóval vegyítve, (ügy van ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Ha gróf Tisza István t. képviselőtársam mégis bizalmi alajion szavazza meg a törvényjavaslatot, tehát a gazdasági kérdések megoldását épen ő helyezi át az érzelmi momentumra, akkor azt hiszem, egészen természetesnek méltóztatnak találni, hogy én, a ki hasonló bizalommal a kormány iránt nem viseltetem, ezt a törvényjavaslatot nem fogadhatom el, és fenntartom azt a határozati javaslatot, a mely a készfizetések törvényes megkezdésére kívánja a kormányt utasitani. Kérem, méltóztassék határozati javaslatomat elfogadni. (Elénk helyeslés a szélsäbaloldalon.) Elnök: Következik Lovászy Márton képviselő ur záróbeszéde. Lovászy Márton: T. képviselőház! Mikor a tegnapi ülés folyamán a mélyen t. elnök ur az általános vitát berekesztette . . . (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Lovászy Márton : . . . megvallom, hogy a legnagyobb érdeklődéssel tekintettem az igen t. előadó ur záróbeszéde elé, mert azt vártam, hogy egy ilyen hossza, nagy és mélyreható vita befejezésekor az igen t. előadó ur előadói tisztéhez képest igyekezni fog reasszumálni a vitának az anyagát és teljes világossággal kidomborítani azokat az érveket . . . (Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek, képviselő urak ! Lovászy Márton : . . . melyek őt és pártját a jelen törvényjavaslat elfogadására és azzal kapcsolatban természetesen a bankközösség fentartására indítják. En teljes mértékben igazat adok gróf Apponyi Albert t. képviselőtársamnak, a ki azt állította, hogy ha egy ország lemond a gazdasági téren az önálló rendelkezés jogáról, akkor a bizonyítás azokat terheli, a kik az önálló rendelkezéssel szemben egy megkötött rendelkezés szükségét bizonyítják. Én azonban ebben a tekintetben még egy lépéssel tovább megyek és azt mondom, hogy azoknak az érveknek, a melyek az önálló rendelkezéssel szemben a megkötött rendelkezésnek a szükségét, jóságát és előnyét hirdetik, oly meggyőzőknek és minden kétségen felül állóknak, (Igaz ! ügy van! balfelől.) oly döntő jelentőségüeknek kell lenniök, hogy azoknak súlya alatt az ország egy páilanatig se legyen kétségben a felől, hogy a mikor az önálló rendelkezésről lemond, akkor tisztán a gazdasági czélszerüség és nagy gazdasági előny kedvéért mond le. Azt vártam tehát, hogy a mélyen t. előadó ur ilyen érveket fog nekünk csoportosítani. E helyett azonban azt tapasztaltam, hogy csalódni voltam kénytelen, mert csupán egy csomó feltevést, hipotézist csoporto-