Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-101

löi. országos ülés 191Í dolgokról lehámozzam az iszap réteget és bemutassam azokat eredeti mivoltukban és színezetükben. Röviden kívánom ezt a feladatomat megoldani. (Halljuk! Halljuk !) Az első kérdés, a melylyel foglalkoznom kell, az a vád, hogy mi itt obstrukcziót, vagy legalább is lappangó obstrukcziót csinálunk. Csodálatos dolog, hogy már a vitának második-harmadik napján találkoztunk ezzel a gyanúsítással. Nekem ebben a kérdésben az állásjsontom egyszerű és határozott. Ellensége vagyok minden obstrukcziónak. Ez nem mai keletű felfogásom, ezt hirdettem a választás folyamán választóim előtt, ezt hirdettem nemcsak saját választókerületemben, hanem ott is, a hol akár egyes képviselőtársaimnak, akár pedig az ottani választópolgároknak bizalma folytán megjelentem. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az obstrukczió egy merőben kidobandó alkotmányos fegyver. Azt el kell ismernünk mindnyájunknak, hogy az obstrukczió az ultima ráczió, az utolsó fegyver, a nemzetnek önvédelmi harcza egy hazug és hamis parlamentarizmus ellen. De azt is el kell ismerni, hogy a parlamentnek a teste lázas, hogy a politikai légkör tele van villamos feszültséggel és vigyáznunk kell itt is, amott is, nehogy ennek a feszültségnek szikrái az alkotmány várának abba a részébe csapjanak be, a hol minden nemzet a maga alkotmányos várának lőportárát tartja. De azok, a kik olyan nagy ellenségei gyanánt mutatkoznak minden obstrukczionáhs mozgalomnak, azok a t. kormánypárton talán meggondolhatnák ennek a dolognak egy másik oldalát is. Meggondolhatnák azt, hogy ha az obstrukczió lényegében nem egyéb, mint egy erőszakos fellázadása a kisebbségnek a többség ellen, ha nem más, mint egy törekvés a többségi akarat meghamisítására, akkor talán a többségi akarat kialakulásának tisztaságát ne itt méltóztassék csak keresni, a kezdetet ne erre a pontra méltóztassék áthelyezni, keresni kell azt már ott, a mikor a nemzeti akarat kialakulásáról van szó. (Ugy Van ! baljelöl.) Azoknak a harczoknak, melyeket a nemzetek egymással folytatnak, megvannak a maguk nemzetközi szabályai. A czivilizált nemzetek nem folytatnak egymással ugy harezot, mint az afrikai vad törzsek és a kabilok, nem küzdenek mérgezett nyilakkal vagy golyókkal, mert ha a küzdelem ilyenfaj táj uvá válik, ha az ellenzéknek minden áron és minden eszközzel való kiirtását tűzi ki a maguk czéljául, akkor ne méltóztassék csodálkozni azon, ha a mérgezett golyónak és a méregnek a testbe való beoltása nyomán, szükségszerűen beáll a lázas állapot. ( Ugy van ! baljélől.) T. képviselőház ! Egy másik kérdés, a mely itt a vita folyamán felmerült, az a súlyos vád, hogy a kiegyezésnek megkötésénél már eleve lehetetlenné tették a koalicziónak pártjai és — küllönösen a függetlenségi pártra tartozó vád ez elsősorban, tehát — lehetetlenné tette a függetlenségi párt az önálló bank megvalósítását. Ez a felfogás három forrásból táplálkozik. Az első ketKISPVH. NAPLÓ. 1910—1915. v. KÖTETfebruár lí-én, kedden. 153 tőre vonatkozóan Désy Zoltán t. barátom már elmondotta a maga véleményét és így én*a kérdésnek ezt a részét csak egész röviden érintem. Hallottuk elsősorban azt a szemrehányást, hogy azzal, hogy beleegyeztünk abba, miként a magyar értékpapíroknak óvadékképessége Ausztriában megszűnjék az önálló bank felállításának esetére, már az önálló banknak egyik akadályát iktattuk törvénybe. Ez ellen igen helyesen hangoztatták azt, hogy ez egészen uj vívmánya volt a koalicziós kormánynak, ez a rendelkezés az előtt fenn nem állott, és így, ha ezt a vívmányt csak feltételesen lehetett kiküzdeni. szemben a múlttal, akkor a múlt álláspontjának képviselői ebből szemrehányást nem faraghatnak. A második nyilt része a Benedikt-formulának, mely arra vonatkozik, hogy az önálló bank megvalósitásának esetére az állami pénzügyi szolgáltatásokat kölcsönösen aranyérfcékben kell teljesíteni. Én ezúttal nem megyek bele azon igen érdekes felfogásnak részletezésébe, a melyet tegnaj) hallottunk Földes Béla t. képviselőtársamtól, a ki azt a szép elvet állította fel, hogy voltaképen két olyan állam, mely egymással magasabb államjogi kapcsolatban van, mikor kölcsönösen állami szolgálatokat teljesít, nem egymásnak, hanem önmagának fizet. Az azonban minden kétségen felül áll, a mit ugyancsak Désy Zoltán hangoztatott, hogy abban az esetben, a mikor Ausztriától ily módan pénzügyileg külön válunk, mint külön nemzet a dolog természete szerint amúgy is csak aranyértékben teljesíthetjük fizetéseinket minden külön kikötés nélkül is. Itt tehát tényleges ujabb akadály felállításáról nem lehet szó. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Azt hiszem azonban, hogy mindennél sokkal érdekesebb az a harmadik kérdés, melyet voltaképen a Benedikt-formulák az alatt a része alatt ismerünk, mely titkos megállajjodásnak van ugyan minősítve, azonban a köztudomás szerint annak idején itt e házban felolvastatott. E formula jogi hatályosságának kérdése az, a melyet nekünk nemcsak a múltnak, hanem a jövőnek szempontjából elsősorban kell tisztáznunk, és itt nagyban és egészben helyes nézeteket hallottunk Mezőssy Béla t. képviselőtársamtól. Én csak sajnálhatom azt, hogy utóbb ezeket az egészen helyes nyilatkozatokat részben meggyengítette egy hírlapi nyilatkozatával. Hogy áll ez a dolog ? Semmi kétség nem lehet az iránt, hogy két nemzet közt nemzetközi megállapodást csak törvényhozási utón lehet létesíteni, és hogy az ilyen egyezmények a kormánymegállapodások körébe nem tartozhatnak, mert lényegök és rendeltetésük szerint a törvényhozás hatáskörébe vannak utalva. Minden ilyen kormánymegállapodás tehát csak attól a ponttól, mondhatnám attól a határtól kezdve lehet joghatályos, a melyben nem érinti ezeket az elvi megállapodásokat, marad, és a kormánymegállapodás nem vonatkozhatik egyébre, mint a törvényhozás által már megállapított elvek technikai 20