Képviselőházi napló, 1910. V. kötet • 1911. február 8–márczius 8.

Ülésnapok - 1910-100

128 íüO. országos ülés l9i Végzem beszédemet Max Wirth hírneves osztrák iró szavaival, a ki azt mondotta, hogy sem Magyarország, sem Ausztria gazdaságilag addig erőteljesen fejlődni nem fog, és fejlődése mindaddig egyoldalú lesz, a míg közös jegybankjuk lesz. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ezek után már csak kijelentem, hogy a törvényjavaslatot el nem fogadom, ellenben elfogadom mindazokat a javaslatokat, melyek a ház ezen oldaláról nyújtattak be. (Élénk éljenzés és taps a szél&obaloldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : T. ház ! Mivel szólásra senki sincs feljegyezve, kérdem, kiván-e még valaki szólni ? Ha senki sem kivan szólni, a vitát bezárom. Mielőtt a záró tanácskozásra áttérnénk, jelentem, hogy beadatott összesen 28 határozati javaslat, a melyek mindegyike el van látva azon számú aláírással, mely a zárszó tartására jogosit. A házszabályok 213. szakasza értelmében a zárszó először a bizottsági előadó urat illeti. (Halljuk! Halljuk !) Gr. Wickenburg Márk előadó: T. képviselőház ! A mikor meg akarok felelni annak a feladatomnak, hogy erre a hosszú vitára visszatekintsek, méltóztassék megengedni, hogy ne tartsak be sorrendet, hanem azokkal a főbb gondolatokkal foglalkozzam néhány szóval, a melyek ezt a vitát dominálták. Kijelentem előre is, hogy a t. ház türelmét sokáig igénybe venni nem kivánom, mert hiszen érzésem és meggyőződésem szerint ez a vita kimerítette a t. házat. Mégis vissza kell nyúlnom a vitának kezdetére, oda, a hol Kossuth Ferencz és gróf Apponyi Albert t. képviselőtársaim összehasonlították a mi álláspontunkat azoknak a 67-es politikusoknak álláspontjával, a kik az 1877. évi privilégiumot megalkották és megvédték. Kossuth Ferencz t. képviselőtársam még általánosabb összehasonlításokat is tett azok közt a derék 67-esek közt, a kik akkor voltak és a jelenlegiek közt, gróf Apponyi Albert pedig oda konkludált beszédében ennél a témánál, hogy 1877 óta a nemzet önállósági attribútumainak az 1867 : XII. t.-czikkben körülírt körén belül még egy benső kormánykéjDességi kör is alakult és ide tartozik a bankkérdés. Én a régi és az uj 67-esek összehasonlítására vonatkozó komplimentumot nem akarom azzal viszonozni, hogy összehasonlitásokat teszek a régi és az uj 48-asok között és a régieket kidicsérem, nem teszem elsősorban azért, mert hiszen az idő mindent bearanyoz,. . . Polónyi Géza: Csak a mi valutánkat nem! Gr. Wickenburg Márk előadó; ... és meg vagyok győződve, hogy jelenlegi politikai ellenfeleinket mi is sokkal nagyobb politikai szimpátiával látnók és ők viszont bennünket, ha a most következő negyven esztendőnek patinája már lerakodott volna reánk. De csak azt akarom néhány szóval kifejteni, (Halljuk 1 Halljuk ! jobbpzlól.) hogy az 1877. évi privilégiumot megalkotó államférfiak álláspontja ! február 13-án, hétfőn. és a mi álláspontunk teljesen ugyanaz és a viszonyok is, a melyek akkor döntők voltak és most döntők, — mutandis mutatis — tulaj donképen ugyanazok. Az álláspont akkor is az volt, ma is az, hogy nem szabad engedni, hogy elhomályosodjék a nemzetnek abszolút joga az önálló bank felállításához. Mérlegelni kell a czélszerüségi szempontokat, a melyek — elismerem — akkor is. ma is a priori az önálló bank mellett volnának és ezen mérlegelés mellett a közgazdasági indokok alapján határozni, azonban a közös banknak előnyeiről is lemondani abban az esetben, ha az államiság és a magyar érdek ezt feltétlenül követelik. Ez volt az álláspont 1877-ben, ez az álláspontunk ma is és teljesen ugyanaz az álláspont, a melyet Tisza István t. képviselőtársamnak és barátomnak az a beszéde is kifejtett, a melyet a munkapárt megalakulásakor mondott és a melyre hivatkozni méltóztattak. T. képviselőház ! A 67-es kiegyezést követő idő nagyon erős küzdelem volt az akkori nemzeti bank és a magyar nemzet között, egy küzdelem, a melyben a nemzeti bank a magyar privilégiumáért küzdött, a privilégium oly feltételei mellett, a melyek a nemzeti bank vezetőségének tetszettek. Ez ellen a presszió ellen Magyarországon erős törekvés érvényesült a magyar bank felállítására. Hiszen vad ennek a küzdelemnek igen bő történet-e, sok forrása, ott van épen Lónyay Menyhértnek az a könyve, a melyet itt idéztek is. A bankügyről, azután a 70-es évekből az ankét-irományok, azok a kormányzati akták, a melyek, azt hiszem, a bankánkét részére publikáltattak annak idején és magc az az 1877. évi bankvita. Elődeink akkor nagyon komolyan foglalkoztak az önálló bankkal és közgazdasági érdekek és indokok indították akkor Magyarországot arra, hogy ne éljen az önálló bank felállítására vonatkozó jogával. Gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam felolvasta Tisza Kálmánnak egy beszédét, a melyet márczius 14-én tartott és a mely abban a színben tünteti fel a dolgot, mintha akkor a fejedelmi akarat döntötte volna el azt, hogy a közös bank létesült és nem az önáUó bank. Ugyanabban a beszédben Tisza Kálmán nagyon részletesen kifejti, hogy a törekvés az volt, hogy a közös bankot létesítsék, mert abban látták az ország érdekeit leginkább biztosítva. Jött azonban egy momentum, a hol, a főtanács összealkotásában, a magyar álláspontot érvényesíteni nem lehetett és ekkor állt a kormány az önálló magyar bank álláspontjára. A fejedelemnek voltak aggályai és ez a kérdés ugy dőlt el, hogy a nemzeti bank engedett az ő követelményeiből és a főtanács összeállítása ugy történt, a hogy azt magyar oldalon kívánták. Ezt az álláspontot Tisza Kálmán másik beszédében, november 2-ikán igen részletesen magyarázza újból és azt mondja (olvassa) : »Igenis, hitelforgalmi veszélyeket, kereskedelmünk, gazdaságunk nagy szenvedéseit láttuk, a melyet az önálló bank akkori felállítása okozott volna. De hogy ezen veszély miatt mindent el kell