Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-80

90 80. országos ülés 1911 január 19-én, csütörtökön. Kimutatja egyenesen azt, hogy az egyes üzletágak külön hogyan és miképen teszik tönkre a vidéki takarékpénztárakat, a vidéki hitelkeresőket, miként teszik mindazokat tönkre, ha nem adják be derekukat és nem csatlakoznak a kartellhez. Ha pedig a kartellhez csatlakoznak, akkor jól méltóztatnak tudni az előbb mondottakból, hogy felemelik a kamatlábat az egész vonalon. Na hát engedelmet kérek, t. képviselőház, hogyha a mi pénzintézeteink vezetői — mert ezt a kartellt nem a levelezőség gyakornokai csinálták, hanem a mi nagy pénzintézeteink vezetőféríiainak, vezérigazgatóinak és igazgatóinak a műve — ha a kartellről csak egy perczig is tárgyalhattak, sőt, mint tudjuk, meg is csinálták a kartellt — mert hogy azután a közvélemény és mindenféle más körülmények, magam is igyekeztem hozzájárulni, megbuktatták ezt a kartellt, az nem ezeken az urakon múlott — akkor, ha én azokat az urakat, a kik ebben a kartellcsinálásban részt vettek, nem fogadom el teljesen tárgyilagosaknak, és szakértői véleményüket nem tekinthetem szentírásnak, akkor ezt a történtek után, gondolom, senki sem veheti tőlem zokon. (Igaz! Ügy van! Élénk helyeslés a bal- és a szélsobáloldalon.) T. képviselőház! A bank-kamatláb kérdéséről ezek után felesleges bővebben nyilatkoznom. Legyen szabad most még a nagy gazdasági egységekre nézve, ismét az én empirikus eljárásomat követve, körülnézni a világban, hogy hát mely más államok követték ugyanezt a példát, a mely Ausztria-Magyarországban Magyarországra nézve oly kiváló előnynyel bir. (Halljuk!) Bárhova nézek a fejlődő hatalmasságok között, mindössze két vagy három hatalmat találok, a mely a gazdasági egység alapján egy más állammal egy vámterületet alkotott. Az egyik hatalom San-Marino köztársasága, a mely mint méltóztatnak tudni, közös vámterületben van az olasz királysággal; _a másik nagyhatalom Lichtenstein-herczegség, (Élénk derültség a baloldalon.) a mely ugy a jegybank, mint a vámterület tekintetében egy nagyhatalomhoz, Ausztriához csatlakozott, és a harmadik Monacco, a mely Erancziaországkoz csatlakozott. (Derültség a szélsőbalon.) Hát kérdem, t. ház, hogyha nekünk azt tanácsolják, hogy mint negyedik mi is maradjunk meg ezen magasztos példák után a vámés jegybank-közösség mellett Ausztriával, lehet-e rossz néven venni tőlem, ha azt mondom, hogy inkább követem Japán, Anglia és a többi nagyhatalmasságok példáját, a hol nagy eredményeket értek el, s talán szerényebb is vagyok, ha ezen példák után indulok, mintha a mi közgazdasági .. politikánk példájául San-Marinót vagy Lichtenstein-herczegsóget veszem. T. képviselőház! Itt volna még (Halljuk! Halljuk! a jobb-és a baloldalon.) a passzív fize• tési mérleg elmélete. Itt egészen őszintén meg- ' vallom, hogy azzal a kiváló tudóssal, Feilnerrel, a kinek a magyar tudomány és közgazdasági élet két jeles munkást köszönhet, igen furcsán jártunk. Az ő első munkája, ha jól emlékszem, 1908-ban jelent meg abban az időben, midőn az önálló bank kérdése vezetett a közélet terén. Ebben a könyvében Felmer tanár ur kifejtette a maga elméleteit és keresi a fizetési mérlegünk különböző tényezőit; igyekszik egy mérleget alkotni, s tényleg ki is hoz egy fizetési mérleget, a melyben kimutatja, hogy 176 millió a passzívum Magyarország fizetési mérlege tekintetében. Egészen röviden utalhatok arra, hogy a fizetési mérleg kérdésének legkiválóbb szakértői egyesültek 1905-ben Londonban, 1907-ben pedig Kopenhágában a statisztikai kongresszuson a világ első szaktudósai is foglalkoztak ezzel a kérdéssel. A fizetési mérleg j»roblémájának tanulmányozása végett kiküldött bizottság ' előadója, dr. G-ruber osztrák osztályfőnök volt, a ki e téren legelsőrangu szaktekintély és azok az urak, miután több éven át alaposan tanulmányozták a kérdést, arra a konklúzióra jutottak, hogy e kérdés a maga egészében ezidőszerint még egyáltalában megoldhatatlan. Ezek a tudósok t. i. keresték az argumentumokat; keresték a tételeit ennek a fizetési mérlegnek, de megállapitották azt, hogy a tudomány és a rendelkezésre álló adatok ma egyáltalán nem elégségesek arra, hogy e téren valami véglegeset, valami pozivitumot alkothassanak. Én e tekintetben egyszerűen csak utalok Walter Lotznak egy nyilatkozatára, a melyben azt mondja, hogy az egész fizetési mérleg kérdése ma még egy homokra épitett épület, a mely szétfut, elvész, a minek gyakorlati eredménye nincs, mert nem lehet a fizetési mérleget komolyan elfogadható alapon összeállítani. (Ugy van! Ugy van! balfeVl.) Hiszen ez a dolog lényegéből önként is értetődik. íme, kiragadok egy kérdést. Méltóztatnak tudni, hogy egy több száz tagból álló bizottság, a mely a statisztikai hivatallal együtt működik, állapítja meg az exjDortra kerülő áruk értékét. Ha ez a bizottság csak 2 százalékkal téved az értékelésben, ez már 42 milliónyi differencziát tesz egy évben a fizetési mérleg tekintetében. (Ugy van I Ugy van! balról.) Gróf Teleki Arvéd t. képviselőtársam kifejtette a bankbizottság előtt igen helyesen, (Halljuk! Halljuk !) hogy ha a mezőgazdasági művelés, ugy a mint az most hála Istennek fejlődik, évről-évre intenzivebbé válik, és ha elérjük azt, hogy 20-—30 százalókkal emelkedik az össztermelés értéke, ez egymagában elimináljaj ^megszünteti fizetési mérlegünk álltólagos passzivitását. De tudjuk azt, hogy a fizetési mérlegnek igen erős tétele, pl. a kikészitési eljárás. Hogyan áll itt elő a mérlegbe beállítandó összeg? Becsülik azon összegeket, a melyekre a behozott nyersanyagok értéke rug; becsülik a