Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.
Ülésnapok - 1910-80
m 80. országos ülés 1911 január 19-én, csütörtökön. A helyzetet nem egyoldalú szempontból vizsgálom, egyik párthoz sem tartozom, függetlenségi érzelmű polgár vagyok, de elismerem, hogy ugyanez a helyzet állana fenn ezen az oldalon, ha itt állana fel valaki és azt mondaná, hogy engem a túloldali szónokok érvei győztek meg arról, hogy a közös bank a helyes intézmény, annak leszek tehát a jövőben hive. Ugyancsak megköveznék, renegátnak neveznék és erkölcsi halottnak nyilvánítanák ép ugy mint a túloldalon, azt a képviselőtársamat is, a ki erre merészkednék. (Mozgás a jobboldalon.) De, t. képviselőház, én azt még csak elgondolni sem tudom, hogy ilyesvalami megtörténhetnék. Nem tudom elgondolni sem azért, mert Szilágyi Dezsők nem mindennap születnek. Sajnos, nagyon kevés olyan önállóan gondolkodó egyéniséget tud a magyar történelem felmutatni, mint a milyen Szilágyi Dezső volt, a ki ezeken a pártkereteken és a pártfegyelmen is túl tudta magát tenni. Én ugy nézem, hogy itt a pártérdek az a legfőbb jó, az a legfőbb, hogy ugy mondjam, noli me tangere, a melyhez hozzányúlni nem lehet, és a pártérdek után, sajnos, csak igen sokára, messze következik az ország érdeke. Itt mindenki csakis a pártérdeket nézi, és bocsássanak meg, én ebből a pártérdekből az önérdeket is kiérzem, ugy látom hogy az is belejátszik. Az én nézetem szerint ugyanis a t. túloldalt nemcsak az a 35 éves múlt tartja össze, a mely a háta mögött volt, hanem sokkal inkább összetartja az azután következett négyéves múlt, a mikor az a párt nem volt uralmon. Ez a négy év talán a legerősebb összekötő kapocs a munkapárt tagjai között és ebben én egy bizonyos önérdeket is látok érvényesülni. T. képviselőház ! És ha már itt a parlamentben olyan szigorúan vannak is megvonva a pártkeretek, hogy teljességgel lehetetlen a vitatkozás és tanácskozás folyamán egymást meggyőznünk, kérdem, miért vannak a privátéletben is annyira kifejlődve ezek a pártkeretek, hogy pl. a különböző pártkörökhöz tartozók nem kereshetik föl egymás klubjait ? Miért nem mehetnek a 48-asok a munkapárti klubba és viszont a munkapártiak a 48-as pártkörökbe, hogy igy megbeszéljük, hogyan vagy miként is lenne helyes ez vagy az az intézkedés, hogy igy meg tudnánk győzni egymást, tudnánk vitatkozni arról, s egy érteim űleg megállapíthatnánk, hogy mit tartunk az ország érdekében levőnek, vagy azzal ellenkezőnek. T, képviselőház ! Ha a pártkeretek nem volnának ilyen szigorúan megvonva, ha nem volna ilyen túltengő a pártfegyelem, akkor ennek az érintkezésnek az én meggyőződésem szerint semmi akadálya nem lenne. És még csak arra sem tudok esetet, hogy ha már a különböző pártokhoz tartozó képviselők a klubokban találkozni nem akarnak, legalább neutrális helyen jönnének össze és ott beszélnék meg azt, a mit itt a parlamentben megbeszélni lehetetlen. Ellentétben gróf Somssich Tihamér t. képviselőtársammal, én arra törekedném, hogy a mennyire lehetséges, meggyőzzem a t. túloldalt arról, hogy a mit én igaznak és hekyesnek tartok, az tényleg igaz és helyes is. Azonban, sajnos, ugy látom, hogy a meggyőzésnek még a lehetősége is ki van zárva nemcsak az én egyéni csekélységemnél fogva, de azért is, mert ebben a házban senki sem kíváncsi arra, hogy a másiknak mi a véleménye, és nem esik gondolkodóba akármily súlyos érveken, a miket az egyik vagy másik párt szónokai bármely kérdésben is felhoztak. Mielőtt áttérnék beszédem tulajdonképeni tárgyára, el kell ismernem, hogy kritizálni tulaj donképen sokkal könnyebb, mint alkotni vagy teremteni. Én tehát igenis, könnyebb helyzetben vagyok most ; a mikor egy meglévő javaslatot, egy már megalkotott kész dolgot kritizálok, mint a minő helyzetben lennék akkor, ha nekem kellene ezt a dolgot megalkotnom, megteremtenem. Azonban bocsássanak meg, t, képviselőtársaim, de nagyon sok esetben a t. túloldal még az én mostani helyzetemnél is könnyebb helyzetben van, mert nemcsak a kormány, hanem most már az egyes munkapárti képviselők is, ha valami kérdésről, mint pl. most a bankról szó van, nem érvekkel állanak elő felszólalásaikban, hanem azt fejtegetik és kritizálják, hogy mit csinált a koaliczió, és bírálják annak működését. Ezek az urak tehát még könnyebb helyzetben vannak, mert ők már beteljesedett olyan dolgokról mondanak Ítéletet, a miknek már konzekvencziájuk is megvan, a mikről tehát sokkal könnyebb kritikát mondani, mint egy olyan dologról, a melynek konzekvencziái csak a jövőben következnek be. Én tehát készséggel elismerem azt, hogy sokkal könnyebb kritizálni, mint alkotni, teremteni, a mi bizony terhes dolog, de én nagyon szívesen résztvennék az alkotás és teremtés munkájában is, ez azonban a mai pártszervezet és a mai pártkeretek meUett egyáltalában nem lehetséges, a mennyiben az a párt, a mely törvényjavaslatot szándékozik benyújtani, sohasem kérdezi meg a másik párttól, hogy mi a te véleményed a javaslatról 1 Pedig talán szenvedélyes parlamenti vitát lehetne megszüntetni, az egyes javaslatok nagyon sok hibáját lehetne kiküszöbölni és nagyon sok bajnak vehetnék elejét, ha a pártok előzetesen maguk között megtárgyalnák egy benyújtandó javaslat anyagát. Beszédemet három részre leszek bátor osztani. Az első rész európai vonatkozásban tárgyalja ugy az osztrák-magyar, mint az esetleg felállítandó önálló magyar bank kérdését. Ismétlem, hogy nem vagyok bankszakértő és ezért e kérdés tekintetében a lehető legrövidebb is leszek és a legkisebb súlyt helyezem beszédemnek erre a részére. Legelső sorban arra fogok szorítkozni. . . (Mozgás. Halljuk ! Halljuk!) Elnök : Csendet kérek ! Kovács Gyula : . . . hogy minden egyes szakaszszal szemben preczizirozni fogom nézetemet. Beszédem második részében bátor leszek ugy az ezen, mint a túloldal részéről elhangzott felszólalásokra reflektálni. (Helyeslés.) És itt a t. ház