Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-79

46 79. országos ülés 1911 január 18-án, szerdán. már;y teljes preokkupá.czióval jött ebben a kérdésben is ide, hogy ezt a kérdést — akármit beszélnek is a gazdasági czélszerűség szempontjai — mindenesetre a gazdasági függés és lekötöttség irányában igyekszik majd megoldani, (Ugy van! Ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Maga a törvényjavaslat különféle intézkedéseket tartalmaz, és annak birálatánál azt a módszert követtem, hogy külön listában állitotam össze annak előnyeit, a mi j ó dolgot hozott és külön listában azokat, a melyeket meg kellett volna hoznia, de a melyeket nem hozott meg. Igazán nem tehetek róla, ha ez az utóbbi lista véletlenül bizony sokkal hosszabb lett, mint az előbbi, (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Azok közé az intézkedések közé, a melyeket bizonyos tekintetben előnyöseknek kell kijelentenem, tartozik kétségtelenül az, hogy a bankjegykontingens 400 millió koronáról 600 millió koronára emeltetett fel. Ez kétségtelenül a forgalomnak, az iparnak, a kereskedelemnek a javára szolgál és én e tekintetben még azt sem kifogásolnám túlságosan, hogy ezzel a jegybank bizonyos meglehetős nyereséghez jut, mert egy olyan kontingens, a mely különben jegybank-adó alá esnék, ezentúl ezen adó nélkül értékesíthető és gyümölcsöztethető. Én azonban e tekintetben teljesen egyetértek Földes Béla t. képviselőtársammal, (Éljenzés a szélsőbaloldalon.) a ki ezt az egész kontingensrendszert elavultnak bélyegezte. Én még tovább megyek és azt állitom, hogy ebben a kontingensrendszerben egy nagy hipokrizis rejlik. Ugyanis előáll az állam, a szigorú és nagyképű állam, és azt mondja a jegybanknak : te könnyelmű jegybank, én nem engedem meg azt, hogy te a bankjegyeket korlátlanul boesáshasd ki, kontingenst szabok ki te neked, hogyha pedig ezt a kontingenst túlhágod, ez esetben a kontingensen felüli résznek a nyereségét majd én vágom, bankjegyadó alakjában, zsebre. Azt látjuk tehát, t. képviselőház, hogy itt az állam nagyon szépen tudja egyesíteni a kellemest a hasznossal, illetőleg a publikum szempontjából, a kellemetlent a haszontalannal. Mert mi az igazság ? Az igazság az, hogy nem a bankok, vagy a legkivételesebb esetekben a jegybankok az okai annak, hogyha a bankjegy-kontingens a szükséges határokat túllépi, hanem a legtöbb esetben az államok azok, a melyek az ő szorultságukban hozzányúlnak a banknak a forrásaihoz, (Közbeszólás jobbjelóí.) a mi arra kényszeríti igenis, t. képviselőtársam, a bankokat, olvassa csak el az Osztrák-Magyar Bank történetét (Folytonos zaj. Elnök csenget.) és abban nagyon szomorú példákat fog találni arra nézve, hogy épen az államok azok, a melyek a bank érczkészletét, mint hadikincset, a kibocsátandó bankjegytartalékot pedig mint szükség esetében igénybevehető tartalékot tekintik. És, t. képviselőház, ne higyjék azt, hogy már túl vagyunk azokon az időkön, a mikor az a veszedelem fenyeget bennünket, hogy a bank jegyeinek igénybevehető bankjegytömege, vagy pedig érczkészlete egyszer csak politikai, állami czélokra fog fordittatni és az a közforgalom czéljaitól el fog vonatni. Hiszen, t. ház, a mikor itt a bankkérdés a közelmúltban aktuális és vitás volt, olvashattunk fejtegetéseket előkelő osztrák lapokban és hallottunk előkelő osztrák részről nyilatkozatokat, a melyek azt mondották, hogy nem szabad és nem lehet a jegybankot kettéválasztani, mert szükség van arra, hogy a két és félszeres fedezet alapján kibocsátható bankjegytömeg szükség esetén, mondjuk, háború idején igénybevehető legyen az első segítségre. (Igaz I ügy van ! a szélsőbaloldalon Zaj.) Elnök (csenget): Csendet kérek, t. képviselőház ! Lovászy Márton : Sőt t. képviselőtársam oly nyilatkozatokat is olvashattunk és hallhattunk, a melyek egyenesen megmondják azt, hogy az Osztrák-Magyar Bank érczkészlete tulaj donképen nem egyéb, mint az osztrák-magyar monarchia hadikincse. (Igaz! ügy van! a szélsőbáloldalon.) Hát én csodálkozom azon, hogy t. képviselőtársam ehhez a fölfogáshoz a maga helyeslésével hozzájárul. Mert én épenséggel nem tartom kivánatosnak, hogy visszajöjjenek azok az idők, a mikor óriási devalváeziók pusztítottak végig az ország gazdasági életén. (Igaz ! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Már pedig, ha helyeseljük azt, hogy pl. az Osztrák-Magyar Bank 1500 millió korona bankjegyet dobjon be egyszerre szükség esetén a közforgalomba és ezzel siessen segitségére a megszorult államnak, meg vagyok győződve, hogy ilyen intézkedéssel a devalváczió korszakát idézzük vissza, (Igaz! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) ugy hogy én a bank szoliditása érdekében sokkal helyesebbnek tartottam volna, hogyha a kormány a bankjegykontingens megszabása helyett azt az egyszerű rendelkezést vette volna fel a törvénybe, hogy a jegybank az állam hitelezője nem lehet; ez igenis sokkal nagyobb bizalmat idézett volna elő a bank irányában, mint a kontingens. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) A másik, a mit szintén helyesnek találok, az az intézkedés, hogy a jegybank a maga fiókjait tiz uj fiókkal szaporitani fogja. Ez rendkivül szerény és félénk lépés a felé a czél felé, hogy a jegybank a gazdasági élettel minél közelebbi összeköttetésbe lépjen. Hiszen a magyar közvéleménynek egyik legnagyobb kifogása a jegybank működése ellen épen az, hogy a magyar gazdasági élet a bank részéről igen kevéssé részesül közvetlenül támogatásban és hitelben. (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Ebben a tekintetben nekünk birálatot mondanunk azért nehéz, mert nem ismerjük azokat az adatokat, a melyek kitüntetnék, hogy a bank a rendelkezésére bocsátott hitelt hogyan osztja fel a pénzintézetek között és hogyan osztja fel a között a kontingens között, a melyet közvetlenül nyújt a kereskedelemnek, iparnak és mezőgazdaságnak. (Igaz I Ugy van I a szélsőbaloldalon.) Hogy tehát e tekintetben tisztán lássunk, bátor