Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-90

90. országos älés Í9Í1 január 31-én, kedden. 383 a melyet mindenesetre meg akarok óvni és nem leszek félreértésnek kitéve intenczióim iránt, ha azt mondom, hogy benyomásom szerint a magyar nép gazdasági hajlamai még nem állanak a fejlődés ugyanazon fokán, mint pl. a politikai tehetsége. (Igaz! Ugy van! jobbfelől.) Ebből én azt a konzekvencziát vonom le, hogy a magyar népnek elsősorban arra kell törekednie, hogy létének ezeket a gyengébb oldalait fejleszsze ki, ezeket erősbitse és ezért én a függetlenségi politikának árnyoldalait épen abban látom, hogy ezen reális értékek iránti érzékét tompitja. (Igaz ! Ugy van ! jobbfelől.) Hock János: Most is az önálló bankot akarjuk ! (Zaj. Elnök csenget.) Schuller Rezső: Nekem nagyon sok érzékem van az ideálizmus iránt és azt hiszem, mi szászok ezt az ideálizmust gazdasági téren is meg tudjuk valósitani. De minden ideálizmusnak egyúttal czélszerűnek is kell lennie, és az utakat, a melyeket követ, a czélszerűség követelményeinek megfelelőleg kell megválasztania, ellenkező esetben álideálizmussá válik, a mely áldozatokat kivan, még pedig olyanokat, melyek nem állanak arányban az elért előnyökkel. (Ugy van ! jobbfelől.) De az sem áll, hogy csak egy átmeneti állapotról volna szó. Az önálló bank felállitásával beálló következmények egy része igenis átmeneti természetű volna, de ha áll az a tétel is, hogy egy országnak hitele párhuzamosan fejlődik gazdasági erejével, akkor állandó nehézségek is maradnék mindaddig, a mig az ország gazdasági ereje a külföldével nem ugyanaz. Már pedig abban a reményben mégsem ringathatjuk magunkat, hogy azt az erőkülönbséget, a mely, sajnos, Magyarország és a többi országok között fennáll, egy pár év alatt be tudnók hozni, mert ilyesmihez évtizedek munkája szükséges. (Igaz ! Ugy van 1 fobbfelől.) Engedje meg nekem a t. ház, hogy a bank-kérdés tárgyalása alkalmával egy fogas kérdéssel foglalkozzam, t. i. Ausztriához való viszonyunkkal. (Halljuk ! Halljuk!) Azt hiszem, a mikor valamely kérdést meg akarunk érteni, elsősorban tudni kell az ellenfél nézetét is. Ebben a tekintetben most már kiegyezési dolgokban Ausztriával ugy állunk, hogy ők azt gondolják, hogy ők nekünk évtizedek óta konczessziókat tettek volna, még pedig nem tisztán gazdasági okokból kiindulva, hanem azon összbirodalmi eszméből kifolyólag, a melynek érdekében ők Magyarországnak áldozatokat hoztak volna. Mindenesetre magától értetődik, hogy nekem tagadnom kell azt, hogy ők áldozatokat hoztak volna, de ha hoztak volna is, mindenesetre rosszul tették, ha ezen áldozatokat az összbirodalmi eszme miatt hozták. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) De azt hiszem, bogy Magyarország és Ausztria igenis tehet egymásnak konczessziót, de nem ezen politikai okok miatt, hanem tisztán azon gazdasági érdekközösség folytán, a mely ezen két ország között nagyjában mégis fennáll, a mennyiben termékeikkel egymásra vannak utalva. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Én nagyon jól tudom, hog3' ez nem olyan könnyű dolog, és azt hiszem, hogy eddig mégis sikerült minden súrlódás daczára a monarchia ügyeit folyamatban vezetni a nélkül, hogy azon nagy érdekek, a melyek Ausztria és Magyarország európai helyzete folytán fennállanak, sérelmet szenvedtek volna, ez mégis a kiegyezési törvénynek államférfiúi konczepczáója mellett szól. Azonban mégis meg kell vallanunk, hogy ezen súrlódások gondolkozóba ejtenek, és kérdeznünk kell, hogy vájjon tényleg az intézmények-e az okai ennek vagy nem ? (Halljuk! Halljuk ! a jobboldalon.) Engem, t. ház, nagyon különösen érintett, a mikor egyszer azt olvastam, hogy egy kül hatalomnak a külügyministere, a mostani franczia külügyminister e két ország közvéleményét arra figyelmeztette, hogy nem járnak helyes utakon . . . Tényleg az ausztriai közvéleménynek az a sajátsága, mint a Bourbonoknak, hogy semmit sem tanulnak és semmit sem tudnak felejtem, és hogy ennélfogva Ausztria magát mindig az összbirodalmi gondolat reményében ringatja és ezzel nagyon rosszul befolyásolja a két állam közötti viszonyt, (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) de talán elismerhetjük teljes objektivitással azt is, hogy néha mi is hibát csinálunk és mikor ők valamely érdekünket képviselik, mi ebben mindjárt valami nagyon sötétnek festő gonoszszágot látunk. Én azt hiszem, t. ház, hogy politika dolgában mi vagyunk az okosabbak. Jó volna tehát jó példával előlmenni a mi közvéleményünknek, hátha sikerül ezen az utón Ausztria közvéleményét is jobb politikai móresekre tanitani. (Éljenzés és taps a jobboldalon.) T. ház ! Én tudom, hogy sok tekintetben nem uj dolgot mondtam, hiszen Széchenyi István gróf óta az ország krédójához tartozik, hogy vagyonilag gazdagodni kell és nem is lehet tagadni, hogy nagyot haladtunk ezen a téren. Azonban azt hiszem, azt is el kell ismernünk, hogy a sors azon remények poharába, a melyeket Széchenyi István az ország elébe tartott, bizony egy pár csepp rezignácziót is öntött. Látjuk azt, hogy mégis nehéz dolog a külfölddel minden tekintetben lépést tartam. Látjuk azt, hogy a mióta gróf Széchenyi István az ő műveit megírta, olyan országok, melyeknek akkor semmi iparuk nem volt, óriási módon fejlődtek ós hogy ez az ipari fejlődés most a mi országunkra ránehezedik. Látjuk, hogy gazdasági tekintetben sem élünk valami szigeten, és hogy Európa nekünk gazdasági szempontból sem lehet Hekuba, (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) mint a hogy azt, előttem teljesen megfoghatatlan módon, Kossuth Ferencz t. képviselő ur — még a politikai vonatkozásokra is értve — mondta. (Igaz ! ügy VOM ! a jobboldalon.) Azt hiszem tehát, nagyon is óvakodnunk kellene attól, hogy ilyen intézményeket alkossunk, a melyek országunkat a világversenyben is nehezebb helyzetbe hozhat-