Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-90

376 00, országos ülés 1911 január 31-én, kedden. czélszerű, hasznos, sőt szükséges volna szerintem az, hogy a kamatlábat emeljük. Ezzel t. i. elérnók azt, hogy azok a devizaképen jelentkező váltók Ausztriában maradnának, az itteni piaczot nem nyomnák, mert abban a joerczben, mikor itt a kamatláb emelkedik és az ausztriai kamatlábnál magasabb lesz, ezen devizák nagyon jó helyen volnának az ausztriai tárczákban is és bizonyára a beszedés idejéig azok hozzánk vissza nem kerülnének. (Ugy van! balfelöl.) T. ház! A kamatlábemelés teóriájára vonatkozólag igen sokat lehetne még érvelni. Előbbi kijelentésem valószinűsitését is csak azért tartottam szükségesnek, mert hiszen én leszámoltam azzal a ténynyel, hogy szerintem igenis nem valószínű, hogy bekövetkezik a kamatláb emelkedése. A mennyiben nem nekem volna igazam, hanem a jövő a közös bank híveinek szolgáltatna igazságot azzal, hogy a kamatláb emelkednék, ebben az esetben teljesen felesleges az előbbi teória, ebben az esetben nem kell nekünk itt kamatlábemelésről még külön beszélnünk, mert hiszen akkor azok a devizaként jelentkező váltók amúgy is künn maradnának egészen a lejáratig. Ebben az esetben tehát csakis akkor lehetne szó szerintem kamatlábemelés szükségszerűségéről és bekövetkezéséről, ha ezzel kívánnánk védekezni. T. ház! Tekintettel arra, hogy körülbelül most jutottam el az átmeneti nehézségekhez, melyeket én legfontosabbaknak tartok és legjobban kívánok fejtegetni, kérek szünetet. (Helyeslés a szélsőbalon.) Elnök: Még nincs itt az ideje, hogy szünetet tartsunk. Eélegy óra körül lesz majd szünet. (Zaj a szélsőbalon.) Jaczkó Pál: Áttérek most már arra az aggályra, melyet legkomolyabbnak tartok, mert nemcsak lehetséges, hanem valószínű is, hogy bekövetkezik, t. i. az átmeneti nehézségekre. Néni osztom teljesen, hogy az önálló bank felállítása esetében Ausztria feltétlenül teljes erejét fejtené ki arra, hogy minket gyengitsen és nálunk gazdasági válságot idézzen elő. Ausztriát nem érzelmi momentumok vezették akkor, a mikor minálunk hitelt nyújtott, a mikor a mi értékeinket átvette. Akkor, a mikor a közös bank köteléke megszűnik, nem hihetem azt, hogy egyenesen arra az álláspontra helyezkednék, hogy tulajdonképen most már akármily áldozatok árán is nemcsak hogy uj hitelt nem ad, hanem a már nyújtott hiteltől is szabadulni igyekszik és követeléseit eladja. E tekintetben hivatkozom Kornfeld Zsigmondra, a ki annak idején fényesen és kereskedelmi szellemmel és gondolkozásmódjával, azt hiszem reálisan kimutatta azt, hogy Ausztria saját érdekében védekezik az önálló bank felállítása ellen, ragaszkodik a közös bankhoz, de csak arhlig, a mig az önálló jegybank fel nem állíttatik. Abban a perezben, a mikor az önálló jegybank fel lesz állítva, felülkerekedik őbenne is a józan kereskedő, a ki nem szivével, hanem eszével gondolkozik . . . Sümegi Vilmos: A zsebével! Jaczkó Pál: ... a Id nem politizál, hanem, hogy saját érdekeit szolgálja, felkeresi azt a piaczot, a mely neki hasznot biztosíthat. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a szélsöbalóldálon.) Ezt egyenesen megmondta Kornfeld, kimutatva azt, hogy az önálló jegybank felállítása pillanatnyi zavart idézhet ugyan elő, de mindenesetre Ausztria nem fogja tőkéjét megvonni egy lukrativ üzlettől, egy olyan üzlettől, a melynél tulajdonképen tőkéjét nem veszélyezteti, jövedelmezőségét pedig biztosítja. Ha átmenetileg talán tartózkodó álláspontot követne is Ausztria velünk szemben, ez csak átmeneti, csak rövid ideig tartó lehet, mert nyilvánvaló, hogy saját érdekei ellenére nem igyekeznék retorzióval élni az önálló jegybank felállításával szemben, nem igyekeznék saját anyagi erejének csökkentésével, saját vagyonának fogyasztásával politizálni. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Ha tehát bekövetkeznék az a nem várt eset, hogy az osztrák jegybank a magyar váltókat el nem fogadná, ennek szükségszerű következménye az volna, hogy nem volna a magyar váltó bankpapír és ezzel a kamatlába emelkednék; ennek következménye az lehetne, hogy az osztrák iparos, az osztrák gyáros ugyanazzal a kamatlábdifferencziával kénytelen volna vagy az árunak vételárát felemelni, vagy kénytelen volna a hitelezést beszüntetni. (Igaz! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Mindkét esetben szerény nézetem szerint a konkurrencziát táplálná, mert hiszen nyilvánvaló, hogy az a magyarországi vevő más piacz után nézne és bizonyosan más piaczot találna. Nem hiszem azonban, hogy az osztrák jegybank olyan politikára ragadtatná magát, a mely nyilvánvalóan a német érdeket, a német exportot támogatná, vagy pláne a magyar ipart lendítené fel, segítené. Nyilvánvaló tehát ebből következőleg én szerintem, — a nélkül, hogy ezt tovább kívánnám tárgyalni — hogy igenis, az osztrák tőke abban a perezben, a mikor a felkavart hullámok elsimulnak, abban a perezben, a mikor gazdasági életünk konszolidáltságáról meggyőződést szerez, ismét hitelt nyújt és szívesen fogja felkeresni piaezunkat, csak azért, hogy hitellel szolgáljon, viszont azonban, hogy bennünket, mint fogyasztóját, mint adósát továbbra is megtarthasson. (Ugy van! Ugy van! a bal- és a. szélsöbalóldálon.) Itt elérkeztem ahhoz az érvhez, a mely, azt hiszem, talán a legmeggyőzőbb. (Hallj uh! Halljuk! a hal- és a szélsőbaloldalon.) Nem vitathatjuk, mert szomorú tény az, hogy Ausztriának legnagyobb adósa Magyarország. Ezt vitatják most az ausztriai parlamentben is és kivannak oly intézkedéseket, a melyek formálisan meg-