Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-90

374 90, országos ülés 1911 január 31-én, kedden. kamatlábpolitikáját ennek megfelelően lesz kénytelen intézni. De hiszen a kamatláb magassága nem mindig olyan nagyfontosságú az országra nézve és különösen egy gazdaságilag önálló és független országra nézve nem tekinthető veszedelemnek. E tekintetben, nem akarván ismét statisztikai adatokkal foglalkozni, csak röviden emlitem fel, hogy Kelemen Samu és gróf Batthyány Tivadar t. képviselőtársaim is hivatkoztak már a Lévy-féle kimutatásra, a melynek alapján meggyőztek bennünket arról, hogy pl. Olaszországban a kamatláb az utolsó időben — ugy emlékszem, hogy az utolsó 15 évet vették alapul — állandóan körülbelül 5% volt, talán egy-két ezreléknyi különbséggel, mig nálunk ugyanazon idő alatt a közös bank kamatlába 4—4.89% közt váltakozott, természetesen eltekintve az 1907. évtől, midőn az abnormis 6%-ig emelkedett. És ezen idő alatt mit tapasztalunk ? Mondhatjuk, hogy nagyon gyengén, igazán alig észrevehetően fejlődtünk, a hivatalos kimutatások és talán az előadó ur véleménye szerint is pedig egyáltalában nem fejlődtünk, hanem adósságunkat szaporítottuk. (Ugy van ! Ugy van ! a, szélsőbaloldalon.) Ezzel szemben Olaszország a fejlődés oly nagy fokát produkálta, hogy igazán azt kell mondanom, hogy ha nálunk is ugyanez az eset volna várható, azt kellene kívánnunk : vajha minél előbb épen olyan magas vagy még magasabb lenne a kamatláb nálunk. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Ez a hivatkozás igazolja különösen azt, hogy kisebb méretekben a kamatláb emelkedése gazdasági viszonyainkra befolyással egyáltalában nincsen. A kamatlábemelkedés tekintetében különben Kornfeld Zsigmond az Általános Bank volt igazgatója is kifejtette szakvéleményét, hogy a kamatláb emelkedésétől tartani nem lehet. Engedje meg a t. ház, — miután meggyőződésem, és előbbeni kijelentésem szerint is a kamatláb magassága elsősorban az aranykészlettől, másodsorban az előre látható és ép azért számításba veendő hitelszükséglettől függ, — hogy ennek kimutatása czéljából a közös bank megszűnése után várható érczpénzkészlettel foglalkozzam (Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) és megmutassam azt, hogy körülbelül mennyit fog kitenni az az érczpénzkészlet, a mely a mi jegybankunk alapjául fog szolgálni és a mely azért azt a képességet fogja jelenteni, hogy pénzünk paritását, szilárdságát, állandóságát fentarthassuk. Számításaim alapjaid megint a közelmúltból indulok ki, 1907-ből, a mikor tudjuk, hogy a válság következtében Magyarország oly nagy igényeket támasztott a közös bankkal szemben, mint sem azelőtt, sem azóta, (Zaj. Elnök csenget.) épen azért, mert a külföldi tőke vonta meg azt a hitelt, a melyet előzőleg magszavazott, sőt folyósított. Ezen az alapon állithatom azt, hogy előreláthatólag jó időn belül nem lesz szükség oly nagy hitelről gondoskodnunk, mint akkor, mert hisz ez valóságos hadjáratot jelentett, a melynek politikai háttere volt, — erre azonban nem akarok kitérni — tény az, hogy a közös bank akkor nemcsak Magyarország, de Ausztria részéről is aránytalanul nagy leszámítolást volt kénytelen folyósítani. (Ugy van ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A rendelkezésemre álló adatok szerint 1907 október havában volt a leszámítolási hitel a legnagyobb, és épen ezért ezen az alapon próbálom számításaimat összeállítani. A közös bank 865 millió leszámítolási összegből a benyújtási alapon 40%-ot számítva Magyarország részére, Magyarországnak 346 visszleszámitolást juttatott. Ezenkívül 41 milliót lombárd-kölcsönkép, összesen tehát 387 milliót és ezen az alapon Magyarország legnagyobb szükségletét 387 millióra tehetjük. A jegybank aranykészletét képezi elsősorban az alaptőke, másodsorban az az aranykészlet, a melyet Magyarország kormányai a tulajdonjog fentartásával a valuta rendezése czéljából a közös banknál deponáltak 163,200.000 K értékben, és a melyet mindaddig, a mig a közös bank a készfizetést fel nem veszi, természetszerűleg csak mint depozitumot lehet tekinteni, (Helyeslés balfelől.) a melyet bármikor visszavehetünk. Ehhez járul végül az az aranykészlet, a mely a kibocsátott jegybankok fedezetéül szolgál, s a mely bizonyos hányadban Magyarországra fog esni. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) A bankbizottság előtt megjelent szakértők mindegyike foglalkozott ezzel a kérdéssel és mindegyike igyekezett megállapítani azt, hogy az önálló magyar bank körülbelül milyen alaptőkével kell hogy berendezkedjék. Az, hogy különböző összegekben állapították ezt meg, tisztán annak tulajdonítandó, hogy különböző számítási alapokból indultak ki. Ennek eredményekép azt lehet mondani, hogy voltak olyanok, mint pl. Barta, Walder, Mezei, Fürst, Szabó, Jelűnek, Kornfeld szakértők, a kik 150 millió K-ban állapították meg ; Chorin 100^150 millió K-ban állapítja meg és határozottan kijelenti, hogy az önálló magyar jegybank alaptőkéje kell hogy 100 mülió K-nál több legyen, de nem szükséges, hogy a 150 millió K-t is meghaladja. Itt szembehelyezkedett különösen gróf Dessewffynek véleményével, a ki szükségesnek találta azt, hogy a magyar bank alaptőkéje 200—230 rnillió K legyen, de szembehelyezkedett Jankovich Béla t. képviselőtársammal is, a ki viszont elégségesnek tartotta, ha az alaptőke 100 millió K-ban állapittatik meg. A magam részéről Chorin álláspontját tartom a legelfogadhatóbbnak. A nélkül, hogy a bankszakértők véleményét kritizálni merészelném, és azoknak mintegy föléje helyezkedni akarnék, azt kell mondanom, hogy az ő hibájuk ott van, hogy azt látom, hogy bizonyos önkényességgel, tisztán a hitelszükségletből kiindulva igyekeztek az alaptőke nagyságát megalapítani ; figyelmen kivül hagyták azt, hogy egy alaptőkének kamatoztatásáról is kell gondoskodni, mert hiszen a részvényesek bizonyos kamatra, bizonyos osztalékra feltétlenül igényt tartanak. Számításaim alapulvételénél én mégis egyenesen a 150 milliós alap-