Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-87

282 87. országos ülés 1911 január 27-én, pénteken. azt a folyton növekvő, erőteljesedő magyargyűlöletet, a melyet az osztrák kormányzatnál tapasztalt, midőn minden ujabb kiegyezésnél rosszhiszeműleg akartak akadályokat görditeni a magyar kiegyezés elé. De mi magunk szemtanúi voltunk annak, hogy egy évtized óta hányszor kovácsolták össze az osztrák Reiehsrathot, a faji villongásokban kimerült nemzetiségeket, azt a szétmálni készülő osztrák parlamentet, a mi kiszolgáltatásunkkal. (Igaz I Ügy van! a szélsőbaloldalon:) Badeni, Körber, Beek, a hányan csak voltak, mindnyájan egy nótát fújtak. Felújították Wallenstein régi taktikáját, a ki az ő fegyelmezetlen, gyülevész csoportját, mikor már lázadni kezdett és nem tudta féken tartani, ráeresztette egy-egy városra és akkor ezek a fosztogatás reményében a szabad zsákmányolás kapzsiságával egy-egy időre mindig leengedték csillapítani az ő izgalmaikat. Dosztojevszkynek olvastam egy nagyon rémes jelenetét. A nagy orosz sikságon egy muzsik szánját üldözik a kiéhezett farkasok. Mikor a hóviharban már az első egy-két fenevad czombjába kapkod, akkor az a szerencsétlen ember kétségbeesésében ledobja gyermekét, és hogy életét megmenthesse, feláldozza saját vérét. Az osztrák kabinet is igy cselekszik. Csak az a különbség, hogy ők életüket sohasem a saját vérük feláldozásával mentik meg, (Igaz ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) hanem előveszik a közösügyes kuffert, van ott kidobni való elemózsia elég. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Lehasítanak egy-egy darabot a magyar közjog, vagy a magyar gazdasági élet testéből és azt lökik ki azután a farkasok közé, és a nemzetiségi tüzet mindig magyar könyekkel oltogatják. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) így lett Ausztriában kormányzati programmá a népfajok egyesitése egy közös czélra, a magyar érdekek letörésére. (Igaz I TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Mi szétszórva, egymással meghasonolva állunk egymással szemben a parlamentben, és szemben, állunk egy velünk ellenséges érzületű erős hatalommal. Az évszázados harezok folyamán tapasztalt érdekellentétek közöttünk mindinkább kezdenek kiélesedni, és mig Ausztria a mi nemzetiségeinkben faji és nyelvi bekapcsolódásoknál fogva mindig erőteljes támogatásra, védő csapatokra számithat, addig mi a barczot vele mindig elszigetelve, a magunk gyengeségével vagyunk kénytelenek megállani. Sőt annyira magunkra hagyatva, elszigetelve, hogy a döntő pillanatban a mérleg nyelve, mely az egyensúlyt mutatja, rendesen az ő felükre szokott billenni. (Igaz ! TJgy van ! a szélsőbaloldalon.) Ezért kerülnek ki minden harczból győztesen ők, és kerülünk ki minden harczból megalázva mi. Ha pedig a rendelkezésükre álló erőforrások nem elégségesek, hogy azokkal bennünket leigázzanak, akkor, a mint a közelmúltból láttuk, képesek még a szövetséges tekintélyét is mellettük harczba vinni és megszólaltatni. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Elmondhatjuk, hogy az osztrák és magyar államszövetség közös asztalánál tulaj donképen mi vagyunk a Hamupipőkék, a rakonczátlan mostohagyerekek, a kiknek táplálására csak azok a morzsák jutnak, a melyeket az édesgyermekek fel nem falatoznak, (TJgy van ! a szélsőbaloldalon.) a félredobott falatok, a melyek tulaj donképen már senkinek sem kellenek, csak a kegyelemkenyéren tengődő mostohagyermekeknek. És ha a közös asztalnál az édesgyermekek néha egy-egy tál lencse felett véletlenül összevesznek és hajbakapnak, akkoi rendesen odalökik közéjük a Prügelknabét, (Derültség a szélsőbaloldalon.) a magyar nemzetet, hogy a faji szenvedélyeknek levezető csatornája és az ellentéteknek odaát villámháritója legyen a kormány részéről. (TJgy van! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Ugy sikerült a bank-kérdésben is ellenünk Ausztriában minden érdeket csomóba kötni, összehozni, bennünket pedig — sajnos — szétszakítani scopa dissolutá-vá, szétszórt kévévé tenni. Mig odaát egyértelműleg hirdetik szakemberek és politikusok, hogy a bank-kérdés feladása, a magyar bank önállósítása, a közös bank megszüntetése a képzelhető legnagyobb veszedelem az osztrák gazdasági érdekekre és hogy ez a közös bank az osztrák ipari termelésnek életfeltétele, addig mi itt a házban heteken keresztül azon vitatkozunk, hogy tulaj donképen mi czélszerűbb és mi hasznosabb egy országra nézve : az ő pénzügyi rendszerének önállósitása-e, vagy ennek közössége egy velünk szemben álló ellentétes hatalommal. (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Mi azon vitatkozunk, vájjon melyik jobb : a saját erőinknek kifejlesztése-e, vagy ezen erőknek függőben tartása egy másik hatalomtól; mi azon vitatkozunk, mi jobb : saját gazdánkká lenni-e, pénzügyi alanyokká legyünk-e vagy pedig egy másik állam fogyasztási területén egyszerűen pénzügyi objektumokká, gazdasági objektumokká legyünk-e. (TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Mi tehát reánk nézve a jobb ? Én azt hiszem, hogy a vitás kérdés közöttünk sem a gazdasági önállóság jogi szempontja. Ezen mindnyájan túl vagyunk már, és a ki ma ezzel a kérdéssel, a bankkérdéssel csak kissé foglalkozott és a magyar közjogot ismeri, a magyar tételes törvényekkel tisztában van, az a jogi álláspontot többé nem is vitatja. Különbség közöttünk tehát ma is csupán a gyakorlati czélszerűség kérdése, ök maguk is azt mondják. Természetes. Törvényes jogainkat bankügyünk önállóságához tehát még a közös bank védelmezői is elismerik. A különbség csak az, hogy mig mi már most elérkezettnek látjuk az időt az önálló bank szervezésére, addig a t. többség a mi hitelrendszerünket, a mi bankügyünket az osztrák szabadalom megujitásával ismét a közös bankügynek Prokrusztesz-ágyába akarja beleszorítani. (TJgy van I TJgy van I a szélsőbaloldalon.) Kétségtelen, hogy azért ez a czélszerűség kérdése is közöttünk még mindig elvi ellentét, a melynek . . . (Zaj. jobbfelől. Halljuk! Halljuk ! balfelol.