Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-86

86. országos ülés 1911 január 26-án, csütörtökön. 253 megállapodással, hogy a két kormány törekedni fog ezt a kérdést is tisztázni. Azt hiszem, ez a kérdés nem Magyarország gazdasági és pénzügyi rovására oldatott meg, itt tehát inkább lehet Magyarország előnyéről beszélni, mint hátrányáról. Azért nem is foglalkozom vele részletesen, hiszen ez egy liusz évre menő, különböző feltételekhez kötött megállapodás, a mely sokkal messzebb vezetne, ha azzal itt részletesen akarnék foglalkozni, semhogy jogom volna a t. ház türelmét ilyennel igénybe venni, de csak konstatálni kivánom, hogy itt tehertételről nem lehet szó. Marad még a magyar papirok óvadékképességének kérdése, a mely szintén nem hátrányunkra oldatott meg, jóllehet ez a pont egy klauzulával van megtoldva. A Széll-Körber-féle kiegyezésnél az egyenlő elbánás, van kimondva a papírokra, de az egyenlő elbánás a forgalomra vonatkozik és nincs tisztázva, •— a t. pénzügyminister ur ma a legilletékesebb ennek a kérdésnek eldöntéseié — vájjon ez alatt az óvadékképesség is értetett-e akkor, t. i. az egyenlő forgalom kikötése mellett. Szóval ez meg van toldva azzal a klauzulával, hogy ez a jog azonban csak a bankszabadalom esetleges megújításától kezdődik. íme. t. ház, ez az egész összehasonlítása a mi kiegyezési szerződésünknek a Széll-Körber-félével. Azt hiszem, a lehető legmesszebbmenő tárgyilagossággal kezeltem ezt a kérdést pro is, kontra is, a javunkra irandót ép ugy, mint a terhünkre irandót és nem kell fárasztanom a t. házat azzal, hogy magam készítsek mérleget róla, reábízom a t. házra. Egy kérésem van azonban a t. házhoz, hogy a mérleg készítésénél ne méltóztassék ugyanabba a hibába esni, a melybe Hegedüs Lóránt t. barátom esett akkor, a mikor az osztrák kiegyezési bizottság jelentéséből akart érveket reánk olvasni, t. i. amannak a kritikájából akarta a mi kiegyezésünket magyar szempontból megvilágítani. Ha én ugyanabba a hibába akarnék esni, nem kellene mást tennem, mint elővennem annak az osztrák parlamenti bizottságnak a tárgyalását, a mely a múlt héten kezdődött a bankjavaslat felett, a hol az osztrák volt és jelenlegi pénzügyminister urak, természetesen a maguk szempontjából világították meg a maguk parlamentjének és a maguk közönségének a készfizetésekre vonatkozó rendelkezést, erősítve azt, hogy nem Magyarország álláspontja győzött, hanem Ausztriáé. (Ugy is van! a szélsőbaloldalon.) De ez természetes is. Bocsánatot kérek, ebből vádat én nem kovácsolhatok, nem is fogok kovácsolni a t. kormány ellen, mert 1867 óta következetesen a mi összes gazdasági és politikai viszonyainkra súlyosan kiható jelenség az, hogy valahányszor közös tárgyalások folynak, valahányszor a két állam közt megegyezés jön létre, a mely szélesebb kört érdekel, a mely messzebb kihatású, mindig egészen máskép indokolják odaát a maguk közönségének, és egészen máskép indokoljuk mi a. magunkénak. Polónyi Géza: Tessék a közösséget megszüntetni. (Zaj és derültség jobhfelől. Elnök csenget.) Szterényí József: T. képviselő ur, nagyon drága árt méltóztatik kívánni ezért az őszinteséghiányért, a mely itt is, ott is mutatkozik. És az őszinteséghiány nagy szerepet játszott abban, hogy a két állam viszonya egymáshoz, a helyett, hogy 1867 óta javult volna, sajnos, folytonosan csak rosszabbodott. (Zaj a szélsőbaloldalon.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Szterényí József: Van azonban két tétele a kiegyezésnek, a melyben a Széll-Körber-féle kiegyezéssel szemben kedvezőtlenebb helyzetben vagyunk, kedvezőtlenebb az eredmény, az egyik a készfizetések kérdése és a másik a kvóta. (Halljuk ! Halljuk!) A készfizetések kérdésében a Széll Kálmán vámszövetségi j avaslata meghozta a megállapodást, be is nyújtatott az arra vonatkozó törvény, a mely a két kormányra bizta a készfizetések határidejének megállapítását, a mi olybá vehető, mintha a készfizetéseket is hozta volna. De méltóztassék azt a helyzetet, azt a különbséget megítélni, a mely a Széli-kormány idején, és a mely a koaliczió kormányának idején fennállott. Egyrészt rendezett politikai viszonyok itt és többé-kevésbbé rendezetlenek odaát. Egy erős Magyarország, egy önmagával hadakozó Ausztriával szemben. Rendes pénzügyi viszonyok egész Európában és a monarchia két államában és viszont szinte kritikus viszonyok gazdaságilag 1907-ben minálunk. A bankszabadalom akkor még hét évig volt érvényben, t. i. 1904-től kezdve, nálunk csak háromig. Es végül, t. ház, — a lényeges része a dolognak HJZ cl kérdés, a melyre leszek bátor reátérni — a kkor a készfizetés tényleg az volt, a minek lennie kell és a mi gyanánt csak felfogható : pénzügyi és gazdasági kérdés csak, azóta pedig politikai kérdés. És mégis daczára annak, hogy ilyen különbség volt az akkori politikai és gazdasági viszonyok és a mostaniak között, t. i. a koaliczió ideje, az 1907-iki év és akkor között, daczára ennekállítom és bizonyíthatom, hogy mi is abban a helyzetben lettünk volna, hogy a készfizetéseket hozhatjuk. Egy feltétel alatt, t. i. ha abban a helyzetben vagyunk akkor, hogy a bankszabadalmat meghosszabbithatjuk. A Széli-kormány e tekintetben is előnyöseim helyzetben volt és ez az ő javára Írandó, de nem a mi terhünkre, hogy ő nem kötötte össze a készfizetéseket a bankszabadalommal, mert a mint emiitettem, hét évi bankszabadalom volt még akkor, nálunk pedig csak három évig terjedő. Mire alapítom én, t. ház, azt az állításomat, hogy daczára a sokkal kedvezőtlenebb viszonyoknak, mi is hozhattuk volna a készfizetéseket ? Alapítom arra, hogy a hosszú tárgyalások során, a melyek a készfizetések körül közöttünk folytak, osztrák részről mindössze négy feltételt tudtak felhozni, mint a mely esetekben ők a készfizetések feltételét megtagadhatnák. Az egyik, t. ház, az Ausztriával való kiegyezés kérdése. Felhozták azt, — és azt hiszem, el kell