Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-85

85. országos ülés Í9Í1 január %-én, szerdán. 239 Következik most Huszár Károly képviselő ur második interpellácziója. Egy hang (jobbfelol): Hallatlan, már megint beszél! Huszár Károly (sárvári): T. ház! Valóban hallatlan esetről fog szólni interpellácziőm. A magyar nemzet és a magyar nép szivében mindig élt a király iránti tisztelet. A legválságosabb időkben is meg tudta őrizni a magyar nemzet a király iránti hódoló tiszteletét és rajongó szeretetét. A nemzetnek ez egy közkincse és a pártok között ebben a tekintetben nézeteltérés Magyarországon sohasem volt. Mig Európa minden parlamentjében a szélsőbaloldalon antidinasztikus pártok foglalnak helyet, a magyar törvényhozás házában soha ilyen népképviselő nem volt és hihetőleg nem is igen lesz. Ujabb időben azonban azt kezdik tapasztalni, hogy a királyi tekintélynek épségben való tartása, a dinasztia iránt való szeretet megőrzése terén a kormány nem jár el azzal az óvatossággal, a melyre szükség van. A magyar társadalomnak egy régi betegsége, hogy azok, kik teljesen távol állanak az u. n. történelmi osztályok kiváltságaitól, szokásaitól és hagyományaitól, a kik szegény korukban a legnagyobb demokraták voltak és úgyszólván az ország felforgató elemét képezték, mihelyt sikerül megvagyonosodniok, legfőbb vágyuk arra irányul, hogy megszerezzék azokat a titulusokat, czimeket és rangokat, a melyeket századok előtt kaptak mások, hogy magukra aggassák és magukat legyezgessék velük. Nagy baj, ha abban a században, a melyben a dinasztiák megbecsülése máris oly ritka dolog a népek és a nemzetek szivében, egy kormány nem tanusit kellő óvatosságot abban, hogy kitüntetésekre csak olyan egyéneket ajánljon, a királyi kegy fényében csak olyan egyéneket részesítsen, a kik minden tekintetben, tehát erkölcsi tekintetben is megállják helyüket. Nézetem szerint íőgondja kell hogy legyen a kormánynak, hogy legfelső helyen soha ne terjeszszen elő kitüntetésekre olyan egyéneket, a kiknek magas méltóságokkal vagy czimekkel való felruházásán kaczag az egész közvélemény. Néhány évtized óta szokás a modern államokban, hogy a mindenkori kormányok pénzért árulják a kitüntetéseket és rendelkezési alapjaikat ebből igyekeznek erősíteni. Abuzus Magyarországon az, hogy a báróságokat, nemességeket, udvari méltóságokat valósággal börzei árfolyam szerint mérik és nem a közérdek, a tudomány, a művészet, vagy az emberszeretet körül szerzett érdemek elismeréséül adják. Nagyon csodálatos, hogy épen az a társadalmi réteg, a melynek a régi Magyarországgal legkevesebb kapcsolata van, töri magát és tülekedik legjobban hiúságának legyezgetósére, s arra, hogy a hiúság vásárán megszerezze ezeket a titulusokat. Demokratikus századunknak ez a czimkórság egyik legnagyobb szégyenfoltja, mert a legújabb idő tapasztalata szerint épen azok jutnak hozzá e kitüntetésekhez, a kik legérdemetlenebbek. (Ugy van! Ugy van! a baloldalon.) Tisztességes társadalomban a királyi kegy fénye azokat sugározza körül, a kik nemzetük disze, virága és kitűnőségei; nálunk azonban a pöffeszkedő plutokrácziának, a lipótvárosi protzoknak és a mindenkori kormánypárti strébereknek jár a kitüntetés. (Nagy zaj és felkiáltások a jobboldalon : Rendre!) Nagy Sándor: Hát ez nem felekezeti izgatás? Elnök (csenget): Kérem Huszár Károly képviselő urat, hogy parlamentáris kifejezéseket használjon. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Most használt kifejezéséért kénytelen vagyok a képviselő urat rendreutasítani. (Nagy zaj. Halljuk!) Huszár Károly (sárvári) : Nem tudom, Nagy Sándor képviselő ur, a kormánypárti stréberkedés miért volna felekezeti kérdés ? Nagy Sándor: Az izgatás a felekezeti kérdés! Rakovszky István: Nagy Sándor ellen! (Zaj.) Huszár Károly (sárvári): T. ház! Egy-egy kormányváltozás, egy-egy általános választás után ugy burjánzanak fel (Derültség a baloldalon.) ezek az uj bárók, nemesek, udvari tanácsosok, mint eső után a gomba az erdőben. (Derültség.) Nagyon kétes értékű szolgálatokat jutalmaznak meg akárhányszor ezekkel a kitüntetésekkel. A magyar nép és közvélemény látván ezeket, az ujabb időben, valósággal utálattal kezd elfordulni a hiúságnak ettől az undorító vásárjától. A régi magyar nemesség nem használja már predikátumait, mert tudja, hogy azt csak azok szokták használni, a kiknek egészen uj predikátumuk van. Kupon-nyesők, szubvenczionált gyárosok, bankárok, földbérlők, nagyvállalkozók életük javarészének egész keresményét áldozzák fel azért, csakhogy cselédjeik méltóságos uraknak titulálják őket. A nemesek és méltóságosak valósággal gyárilag készülnek. Igaz, hogy ezek az uj nemesek és uj méltóságosak valóságos Powel-Waare. (Derültség. Zaj.) Erkölcsrontó, demoralizáló hatása van annak, ha a néjj látja, hogy olyanok is élvezik a királyi kegy fénysugarát, a kik köznépszerűtlenségnek örvendenek, és a kik talán még árnyékot is vetnek arra a méltóságra, a melybe belejutottak. (Zajos helyeslés balról.) Január 12-én a hivatalos lajDban megjelent a következő hirdetmény (olvassa) : »A Személyem körüli ministerium ideiglenes vezetésével megbízott magyar ministerelnököni előterjesztésére Palotay Rezsőnek, a Szent Lukács-fürdő vezérigazgatójának a véderő tagjainak jólétére irányuló áldozatkészsége elismeréséül a magyar királyi udvari tanácsosi czimet díjmentesen adományozom.« Rakovszky István: Ezért má,r nemes lett egyszer ! Jó gseft! (Zaj. Halljuk .' Halljak ! a baloldalon.) Huszár Károly (sárvári) .-Értesülésem szerint, t. ministerelnök ur, ezen egyén ellen, a ki ezen magas kitüntetésben részesült, a győri kir. itólő-