Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-84

54. országos ülés 1911 országot károsító teóriák után indulj on, hanem mérlegelje nyugodtan, higgadtan azon nagy szem­pontokat, a melyeket itt a parlamentben, sajtóban és tudományos körökben is, a bankankét szakértői is a bank felállitásának szempontjából felhoztak. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Nagyon szép, igazán ideális képet festett nekünk Lovászy Márton t. képviselő ur azon kötelességekről, a melyek itt a parlamentre várnak az alkotásoknál, várnak reánk az iskoláztatás terén, az egészségügy terén, az igazságszolgáltatás terén, várnak ránk, igen tisztelt képviselőház, az állami életnek minden terén, (ügy van ! Ugy van ! a jobboldalon.) A mikor én a magam részéről szintén óhajtom, hogy ez az ideális kép megvalósuljon, akkor nem látok erre, t. ház, más módot, mint hogy a t. túl­oldal tekintse ezt a kérdést ugy, a mint tekinteni kell, ne keressen ebben ilyen szőrszálhasogató elméletekkel mindenféle alkotmánysértést, ne ke­resse ebben a mi állami hiteléletünk aláásását, hanem nézze, hogy itt egy becsületes munkával épen a készfizetések megvalósítására irányuló törekvés áll előttünk. (Felkiáltások a baloldalon : De csak törekvés!) Ez ellen argumentumaikat méltóztattak felhozni; talán czélszerű volna, t. túloldal, ez ellen a vitát nem olyan széles meder­ben, nem annyi határozati javaslattal, hanem egész alaposan, tárgyilagosan folytatni. (Ugy van ! Ugy van ! Helyeslés a jobboldalon.) Mert ezzel teszik a nemzetnek és a nemzet jövő fejlődésének is a leg­hasznosabb szolgálatot. (Élénk helyeslés a jobb­oldalon.) T. képviselőház ! Bizonyos körök sokat vár­nak a külföldtől, ha készfizetésünk lesz. Méltóz­tassanak meggyőződve lenni, hogy az a külföld csak akkor lesz mihozzánk minden tekintetben előzékeny, ha az állami élet minden terén igyeke­zünk a művelt Nyugat intézményeit megvalósítani és ezek megvalósítása elébe nem görditünk mester­séges akadályokat. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) A művelt Nyugat, a külföld szimpátiáját semmivel sem ronthatjuk el és veszthetjük el jobban, mint ha örökös exlexeket csinálunk, ha nincsen az ország­nak költségvetése, ha nincs ennek az országnak törvény alapján működő bankja, ha költségvetési exlexbe, bankexlexbe és mindig csak exlexbe jutunk. (Élénk helyeslés és éljenzés a jobboldalon.) HitelesitettéJt : Scilovszky Béla s. k., naplóbiráló-bi; január 2^-én, kedden. 203 T. képviselőház ! Azt hallottuk és olvastuk, és ugy tanultuk, hogy Sámson a filiszteusok templomának oszlopait megrázta, hogy magával együtt ezek alá temethesse ellenségeit. De azt nem látjuk sehol, hogy valaki ezen ország alkotmányá­nak oszlopait rázza csak azért, hogy saját maga és az egész ország ezek romjai alá kerüljenek. (Zajos tetszés, éljenzés és taps a jobboldalon.) A javaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés, éljen­zés és taps a jobboldalon. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik ? Lovászy Márton jegyző: Nadányi Gyula ! Nadányi Gyula: T. ház! A ház ülésének kezdetén az elnök ur indítványára a ház elhatá­rozta, hogy fél kettőkor a ház ülése berekesztetik. A beszéd, a melyet elmondandó volnék, nem hosszú de 20 perez keretébe semmi körülmények között be nem szoritható. Tekintve azt, hogy ma egy kegyeletes tény­ről is van szó, nevezetesen arról, hogy megadjuk a végtisztességet annak az embernek, a ki egész életét, egész vagyonát ós egész exisztencziáját a haza javára áldozta fel, már csak abból a szem­pontból is, hogy ez mindannyiunk részéről lehető legyen, kérem a t. házat, méltóztassék megengedni, hogy beszédemet a holnapi ülésen mondhassam el. (Általános helyeslés.) Elnök : Ugy látom, a t. ház hajlandó kivéte­lesen megengedni a t. képviselő urnak, hogy beszé­dét holnap mondhassa el s beleegyezik abba, hogy a tanácskozást most félbeszakítsuk. (Általános helyeslés.) Ennélfogva a tanácskozást félbeszakí­tom. (Zaj, Halljuk! Halljuk!) Csendet kérek. Bátor vagyok indítványt tenni a következő ülés idejére és napirendjére vonatkozólag. (Halljuk! Halljuk !) Javaslom, hogy a ház legközelebbi ülése hol­nap reggel 10 órakor tartassék, s ezen ülés napi­rendjére tűzessék ki — szerdai nap lévén — az indítvány- és interpelláczióskönyvek felolvasása, azután a ma félbeszakított tárgyalás folytatása. (Helyeslés.) Nincs észrevétel ? (Nincs !) Észrevétel nem lévén, ezt határozatképen mondom ki és az ülést bezárom. (Az ülés délután 1 óra 10 perczkor végződik.) Tagányi Sándor s. k. ági tagok. BPfi

Next

/
Oldalképek
Tartalom