Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-84

84. országos ülés 1911 január 2^-én, kedden. 189 tunknak helyességéről és igazságáról akarjuk a nemzetet meggyőzni. (Helyeslés a baloldalon.) T. képviselőház ! Mint az önálló banknak és az önálló gazdasági berendezkedésnek hive, nagyon természetes, hogy már elvi szempontból is ellenese vagyok a javaslatnak, és helytelenítek minden néven nevezendő meghosszabbítást, mely feltétel nélkül történik, mely nem azzal a törvényben kimondott feltétellel történik, hogy a meghosszabbítás tartama alatt az önálló bank előkészíttessék és a kormányoknak az előkészítés legyen a kötelességük. A javaslatnak 1. §-ában ki van mondva az a nagy elv, hogy a magyar államnak, illetve a monarchia mindkét államának önálló bankhoz való kétségtelen és elismert jogát senki nem kifogásolja, de azután jön a »de,« jönnek a szakértők és kimondják azt, hogy tisztán gazdasági és opportunitási szempontból mi ezt a jogot gyakorolni ez idő szerint nem akarjuk. (Halljuk! Halljuk !) T. képviselőház ! Ezek a jogelismerések a mi törvénj^einkben valóságos szemfényvesztések, összes törvényeink tele vannak jogelismeréssel, összes törvényeink függetlenségről és önállóságról beszélnek, mig ezzel szemben áll a tényleges élet, a tényleges állapot, a mely bemutatja nekünk a mi közös-ügyes nyomorúságunkat. . . (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Preszly Elemér: .. . ugy diplomácziai, mint gazdasági téren. Itt valósággal két világ fejlődik ki egymással szemben. Az egyik a Corpus Jurisnak a világa, a mely, mint mondám, már évszázadok óta függetlenségről regél nekünk, a másik pedig a tényleges állapot, mely igazolja azt, hogy sok olyan törvényünk, sok olyan jogunk, mely a Corpus Jurisban benne van, tényleg életbeléptetve, megvalósítva soha nem volt és nincs. (Igaz ! ügy van ! a haloldalon.) Emlékeztetem a t. képviselőházat a hatvanhetes bizottság tárgyalásaira, és ezen tárgyalás során Tisza Kálmán részéről elhangzott nyilatkozatra. Épen mikor a kereskedelmi kérdéseket, az indirekt adót és a pénzlábnak a kérdését tárgyalták, azt mondta Tisza Kálmán, hogy végtelenül helytelennek tartja, hogy mikor a nemzetnek évszázadokon keresztül megvont és valóságban nem gyakorolt jogát ismét visszaadja a törvény, ugyanakkor erről a jogról mi önként mondjunk le. Tisza Kálmán hivatkozik ezen tárgyalások során Deák Ferencz második felirati beszédére, illetve ezen felirati beszédnek egyik passzusára, mely azóta már — mondhatni — közhelylyé vált, hivatkozik arra a veszedelmes lejtőre, hogy azokat a jogainkat, melyeket erőszakkal elvesznek tőlünk, még Id vívhatjuk, a szerencse még visszaadhatja nekünk, de azokat a jogainkat, melyekről önként mondunk le, soha többé visszaszerezni nem lehet. És ha én a 67-es kiegyezés alkotóinak munkáját, ha a 67-es kiegyezés államférfiainak szereplését bírálom, kétségtelenül megállapíthatom azt — és ezt meg fogja állapítani az objektív történelmi ' kritika is—, hogy ezek a 67-es államférfiak közjogi és politikai kérdésekben a helyzet magaslatán állottak, meg fogja állapítani a történeti kritika eme államférfiaknak politikai tudását, meg fogja állapítani azt, hogy a mit elérhettek, elérték, azonban gazdasági téren a verdikt feltétlenül elitélő lesz, mert az objektív kritika azt is meg fogja állapítani, hogy a legnagyobb kudarcz, a legnagyobb vereség minket épen gazdasági téren ért. Mai nyomoruságainknak, mai szerencsétlen gazdasági helyzetünknek éppen az az alapja, hogjr a 67-es kiegyezés államférfiai a gazdasági kérdésekhez nem értettek és a mint Széll Kálmán t. képviselőtársam múltkori nagyszabású beszédében kiemelte, sok volt a jurista, kevés volt a fináncz-ember. Csak utalok a fogyasztási adók kérdésének megoldására, melynél a magyar állam éveken keresztül kétségtelenül milliókat és milliókat vesztett ; (Ugy van ! Ugy van ! a bal- és a szélsői>aloldalon.) utalok arra a tényre, hogy a 67-es kiegyezés államférfiai a bank kérdését teljesen megoldatlanul hagyták ; utalok arra, hogy az államadóssági járulékot egy összegben állapították meg és fixirozták és pedig kétségtelenül közjogi motívumokból. S mi lett ennek eredménye ? Az, hogy a mikor Ausztria ezt az államadósságot konvertálta, a konverzió haszna tisztán Ausztriáé volt. Utalok az 1867 utáni 12 esztendőnek deficzites passzív mérlegére ; utalok arra, hogy 1869-től kezdve hosszú éveken keresztül a magyar állam kiadásainak igen nagy százaléka a közösügyes kiadások terhére esett, ugy hogy pl. 1868-ban az államadóssági járulék és közösügyes kiadások az összes állami kiadások 48.4%-át tették ki; utalok arra, hogy ezekben az időkben, ezekben az években egész osztályok mentek tönkre, ezekben az időkben pusztult el a magyar közép földbirtokos osztály és ha megnézzük a statisztikát, látjuk, hogy ezekben az években a végrehajtás utján történt birtokváltozások igen nagy, majdnem 10%-ot érnek el, 71%-ot tesznek ki az eladás utján eszközölt birtokátruházások, a miben természetesen benne van a kényszerátruházás is és csak 22—24%-ot tesz ki az átruházás rendszerinti módj öröklés utján való átruházás. Ezeket a kérdéseket vegj'ék fontolóra a t. túloldalnak szakértői akkor, a mikor a közös bankot védelmezik, akkor, a mikor a közös bankot mint egyedüli mentőeszközt tüntetik fel, a mely hivatva van Magyarország hiteléletét védeni és fentartani. Ezekkel a szakértőkkel szemben én csak arra hivatkozom, hogy a gazdasági közösséget már évtizedeken keresztül kipróbáltuk, láttuk a közös banknak és a közös vámterületnek hatásait az életben és mondhatjuk, ez a hatás azt a nagy dicséretet, azt a nagy lelkesedést egyáltalában nem igazolja, mert hiszen mai gazdasági helyzetünk épen ellenkezőleg azt igazolja, hogy meglehetős szomorú, meglehetős zilált viszonyok között vannak a mi pénzügyeink. (Ugy van I a szélsöbaloldalon.) És a mikor a t. túloldal szakértői a közös