Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-84

84. országos ülés 1911 január 24-én, kedden. 187 nyainkban találhatjuk fel, a midőn látjuk, hogy nekünk papiron van önálló vámterületünk, papíron van önálló bankunk és papiron van magyar udvartartásunk is. T. ház ! A legsajátságosabb a dologban az, hogy mindig — és nagyon helyesen — felhozzák azt. Mint minden kis banknak és igy még inkább egy országos banknak létesítéséhez idő, előkészítés szükséges. De hát már ilyen hosszú idő alatt mégis kellett volna már valami jelét látni annak, hogy valamiképen az önálló bank felállítása előkészíttetik. S ha figyelembe vesszük azt, hogy a magyarországi pénzintézeteknél betétállományban 3 és % milliárdnyi összeg fekszik és ez okból a bankokat, különösen a népet rá kellene szoktatni arra, hogy állampapírjainkat vásárolja, s ez által mintegy az önálló bank felállításának eszméjét a köztudatban meggyökereztetni. Hiszen nem is lehet j obb hitelezőnk egyáltalában önmagunknál és nem lehet jobban megkedveltetni a dolgot, mint igy és állampapírjaink nem vándorolnak ki külföldre. A mint az elmondott beszédekből hallottuk, a csehek mintegy rávetették magukat arra, hogy az Osztrák-Magyar Bank részvényeit igyekeznek vásárolni. Nem látom egyáltalában, hogy azok, a kik olyan nagyon támogatják és pártolják a közös bankot, hogy azok mennyiben igyekeznek annak részvényeit megszerezni. Az Osztrák-Magyar Bank szerintem és azt hiszem, a ház ezen oldalának felfogása szerint is nem másj mint politikai és hatalmi kérdés. Hiszen látjuk a vidéken is minden kisebb banknál, hogy az a maga körzetében bizonyos hatalmi jelleget ölt magára. Épen igy az Osztrák-Magyar Bank is az ő óriási összeköttetéseivel, nevezetesen a kereskedelmi, közlekedési, ipari és különösen az ő óriási visszleszámitolási összeköttetéseivel, a melyeknek révén az összes magyarországi bankokkal összeköttetésben van, valóságos hatalmi érdeket képvisel és hatalmi érdekképviseletet tart fenn. Különösen bizalommal tekintenek erre a »Gesammtmonarchie* részéről, a mennyiben ott látják felhalmozva a közös banknak 1700 milliónyi és még fokozódó érez fedezetét és erre biztosan számítanak mint egy esetleges háború bástyáira. Pedig, a mint ezt a történelem bizonyítja, nemcsak kincsek kellenek a háborúhoz, hanem ott az emberanyag játszsza a legelső szerepet és épen ennek az emberanyagnak felsegitését nem mozdítja elő kellően az Osztrák-Magyar Bank, mert a hadsereg zömét képező polgárság érdekeit nem méltányolja kellően. Hiszen köztudomású, hogy a közös bank 300 milliós váltótárcza-állományából alig 10—12 millió jut a kispolgárság érdekeinek istápolására. Ezek után áttérek a készfizetések felvételének kérdésére. Láttuk már 1892-ben a valutarendezés megkezdésekor, minő nehézségek merültek fel, midőn átváltoztatták az érczalapot, vagyis az ezüst forintot két frankra és tiz centimesre változtatták át. Ezen érczalap alapján verettek egy kilogramm finom standard-aranyból 3280 darabot, a mivel szemben a külföldi rendezett aranyvalutával biró államok csak 2350 darabot verettek, ugy hogy a mi valutánk 16%-os diszázsióval született meg. Természetesen ez egyáltalában nem érdekű és nem bántja a közös bankot, mert Ausztria a nyersterményeket Magyarországon szerzi be és azt papírpénzzel fizeti ki, ha tehát a külföldön 84 koronát is kap finom aranyban a közös bank, ezen nem vészit, mert a bankjegy előállításánál őt csak a gyártási és kezelési költség terheli. Ezzel szemben, ha önálló bankunk volna, módunkban állana azt önállóan szervezni és önálló vezetőséggel és felügyelettel ellátni. Ismételten hangsúlyozom, hogy a közös bank nem tesz eleget a nemzettel szemben fennálló kötelezettségének, mert a mellett, hogy 300 milliónyi váltótárcza-állományából csak mintegy 10—12 milliót fordit kis váltókra, nehezen is megközelíthető. Ezt a gyakorlatban megfigyelhetjük, hiszen látjuk, hogy a gazdák és a nem bejegyzett cégek váltóit csak bizonyos többszörös zsirók mellett számitolja le, holott pl. Olaszországban és különösen Francziaországban százmilliós összeggel dotálták a bankot, hogy ezen összeget a mezőgazdasági érdekek istápolására fordítsa. Annak daczára, hogy mezőgazdasági ország vagyunk, a hol a lakosság 70%-a él és foglalkozik földmiv éléssel és csak a mezőgazdasággal együtt fejlődhetik iparunk és kereskedelmünk is, a mezőgazdaság érdekei kellő méltánylásban nem részesülnek, mert a bank nem tiz milliónyi, hanem annak négyszeresét kitevő váltómennyiséget kellene, hogy rendelkezésére bocsásson ezen osztályoknak. Hiszen látjuk, hogy épen a kis kölcsönök aránylag a legdrágábbak, mert köztudomású, hogy a vidéki váltók kezelésénél és leszámítolásánál mindenekelőtt felmerül a váltóbélyeg, akkor jön azután a leszámítolási dij, a könyvdíj, az ivdij, a bélyegdij, denikve, a mikor megkapja a leszámítolást négyszeri megforgatással, a mely rövid lejárat nem is alkalmas gazdasági manipuláczióra, rájön a kispolgár, hogy neki az a kölcsön igen drága, mert a míg jövedelméből alig tud produkálni 4-—5 százalékot, belejön a kölcsöne 10 néha 15 százalékba is. Feltétlen szükséges volna, hogy az OsztrákMagyar Bank nálunk, mint mezőgazdasági államban a mezőgazdasági hitelt megfelelő módon dotálná, épen ugy, a mint a nyugati államokban teszik. Gzélszerű volna ez, különösen a mikor látjuk, hogy Magyarországon gazdasági eleven leltári értékekben, mezőgazdasági eszközökben, terményekben 4,675 millió érték fekszik és igy egészen uj bázis nyilik a hitelnyújtásra. Nagyrészt fel lehetne használni ezt különösen abban a formában, hogy a meglevők átref ormálódnának és még létesítenének közraktári intézményeket, a melyek alapján úgynevezett warránsokkal hozzá simulnának a hitelszövetkezetek, esetleg városi takarékpénztárak utján a bankhoz olyképen, hogy onnan előnyös és olcsó hitelt élvezhessenek. 24*