Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-83

83. országos ülés 1911 január 23-án, hétfőn. 167 vagy közös bank felállítása, illetőleg meghosszabbítása tárgyában, azt a kérdést intézte a minister hez, hogy ugyan mit veszekednek az urak annyit e kérdésen. Hát nem a legegyszerűbb megvalósítása volna-e ezeknek a kérdéseknek, ka a magyarok megvennék a részvények többségét ? Hisz akkor rendelkezhetnének az Osztrák-Magyar Bankkal minden tekintetben. Erre azt a megjegyzést tette a minister ur, hogy ennek az angolnak tökéletesen igazsága van, luszen mi mindig csak veszekedni tudunk és sohasem vagyunk képesek valami érdemes munkát végezni. Szokássá vált már, hogy a magyar képviselőházban általában az angol viszonyokra hivatkoznak ugy közjogi, mint gazdasági szempontból. Ezt az összehasonlítást én a világ legszerencsétlenebb összehasonlításának tartom, mert az 1217-iki angol Magna Charta és az 1222-iki aranybulla között csak az az egyetlen összekötő kapocs, hogy közöttük öt esztendő van. E két alkotmányjogi intézkedés között egyéb összekötő hapcsolat nincsen, sőt ellenkezőleg, ez a két alaptörvény egymástól fokozatosan távolodott és a míg az angol Magna Charta arra törekedett, hogy az angol nép szabadságát és az angol alkotmány biztonságát minden tekintetben megerősítse, addig a Habsburgháznak egy tagja, — bocsánatot kérek, hogy foglalkozom, ezzel a kérdéssel, de nem egyéneket akarok felemlíteni, hanem csak arra kívánok rámutatni, hogy ennek a politikának, a melyet mi folytatunk, a legelső megnyilkozása épen az volt, hogy — Lipót, az aranybullának egyik leghatalmasabb biztositékát : a jus resistendit eltörülte. Azt mondja gróf Serényi Béla minister ur angolja, hogy miért nem veszszük mi meg a bank részvényeinek többségét ? Az 1878 : XXV. t.-cz., a mikor az Osztrák-Magyar Bankot megvalósította, 90 millió alaptőkével tette ezt és akkor egy részvénynek az értékét 600 forintban kontemplálta. Az 1899 : XXXVII. t.-czikknek, ha jól tudom, 114. §-a — igaz, hogy a kereskedelmi törvénynyel ellentétben, mert a kereskedelmi törvénynek szakaszai, a mint tudjuk, itt nem alkalmazhatók és ebben a tekintetben is kedvezménye van az Osztrák-Magyar Banknak — a tartalékalapból magából emelte fel a részvények értékét és esetleges feloszlás esetére intézkedett a két kormány abban a tekintetben is, hogy az igy 1400 K névértékűre felemelt részvények 1520 K-val lesznek majd felosztandók. Azonban mit látunk 1 azt, hogy abban az állítólag nagyon is méltányos gazdasági politikában, a melyet az Osztrák-Magyar Bank folytatott a magyar hiteligények kielégítésénél, a banknak belértéke meglehetősen emelkedett és most a részvények árfolyamát körülbelül 1900 K-ra tehetjük. Ugyancsak megállapítja a bankszabadalom egyik szakasza azt is, hogy pl. a közgyűlésen szavazati joggal csak az bir, a ki legalább 20 részvénynyel rendelkezik és azokat leköti, illetve deponálja. .Már most kitérek Polónyi Géza t. képviselőtársam fejtegetésére és szomorú sorsát jósolom az ő határozati javaslatának. Hiába akarja ő megtudni azt, hogy kinek a kezében vannak a részvények. Hisz mi sem könnyebb annál, hogy a tulajdonosai azokat elrejtsék. Ezt még a magánbankoknál is láthatjuk, nemcsak az ilyen közjogi természetű bankoknál. A részvények átírása nem nyilvánosan történik, különösen, ha megbízik az előd az utód személyében, hogy azt titokban tartja. Az a nézetem tehát, hogy hiába kéri, hogy térj eszsze elő a kormány a bankrészvények jelenlegi tulajdonosainak névsorát, ezzel, t. képviselőtársam, czélt nem érne. Azonban itt épen Serényi Béla gróf minister ur angoljára kell kitérnem, a ki azt a javaslatot tette, hogy váltsuk magunkhoz a részvények többségét. Én szeretném, ha az az angol idejönne és rendelkeznék annyi pénzzel, hogy a részvényeket csakugyan megvehetné. Ebben az esetben is nemcsak jogi, de fizikai lehetetlenségbe ütköznék ez, mert szinte képtelen dolog a mai napig is egy Osztrák-Magyar Bankrészvényt megvenni. A mint tudjuk, épen a csehek visznek be politikai tendencziákat a bankközgyülésbe, hogy a bankrészvények többségét a maguk részére biztosítsák, és ott is nyelvi és közjogi engedményeket csikarjanak ki a maguk számára. Az az angol nem ismerte a magyar politikai és gazdasági viszonyokat, az az angol nem volt tisztában az Osztrák-Magyar Bank részvényeivel és szervezetével. A mikor angolról beszélünk, engedjék meg, hogy egy másik angolra hivatkozhassam, (Halljuk ! Halljuk !) a ki azt hiszem, tökéletesebben ismerte gazdasági és politikai viszonyainkat, és a ki azt a megjegyzést tette egy képviselőtársam előtt, hogy »önöknek nagyon jó dolguk van itten, természettől bő áldással ellátott ország ez, a mit lehetett, azt meg is valósítottak közgazdasági szempontból, csak egy nagy baja van ennek az országnak, hiányzik ennek a nemzetnek az önérzete«. (Igaz ! Ugy van ! a balés a szélsőbaloldalon.) Ez az angol jobban ismerte a magyar politikai viszonyokat, mint az a másik angol, a ki ugy akarta megvalósítani az OsztrákMagyar Bank különválasztását és a magyar szempont érvényesítését, a mint azt gróf Serényi igen t. minister ur előadta. Újra ki kell térnem Hantos t. barátomnak ellenvetésére. Ö egyik szempontnak az időszerűséget hozta fel, másiknak pedig a hadi szempontot. Emiitettem, hogy igazán beláthatatlan időkig terjedhet az időszerűség, melyben a jelenlegi politikai viszonyok és felfogás alapján az önálló magyar gazdasági berendezést akár a hitelélet, akár a vámterület tekintetében megvalósíthatnék. Pedig hogyha valamikor az önálló bank felállítása időszerű és lehetséges lett volna, az épen az 1911. évi január elseje. (Élénk helyeslés a balés a szélsőbaloldalon.) Mindig azt vetik szemünkre, hogy mi teiminuspolitikusok vagyunk, önök a függetlenségi párt megbontását nagy részben, ha nem is szemünkre vetik, mert ebben a tekintetben más állásponton vannak és talán örülnek is rajta, de a mi rovásunkra tudják be. Pedig ha az