Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-82

82. országos ülés 1911 január 21-én, szombaton. 129 Nagyon sajnálom, hogy a lefolytatott vita 1 szónokaival való polémiától bizonyos mértékig tartózkodnom kell. Tartózkodni fogok egyszerűen azon okból, mert olyan anyagot kell feldolgoznom, hogy szinte lehetetlenség. De egy-két észrevételt mégis tennem kell és nevezetesen az előadó úrral szemben van egy-két megjegyzésem. (Halljuk!) A t. előadó ur azt mondja, hogy ez az önálló jegybank teljesen analóg az autonóm vámtarifának kérdésével és ime, a nemzetek, a melyek autonóm tarifával birnak, azt mégis alku tárgyává teszik és szerződéseket kötnek az autonóm-tarifa alapján, sőt azt mondja az előadó ur, hogy alapgondolat szempontjából a bank és vámterület tulajdonképen egy és ugyanaz. Hát először is, az autonóm vámtarifa alapján szerződő államok saj át önálló törvényhozásuk alapján állapítják meg a tarifákat, és azután saját önálló törvényhozásuk alapján teszik azt alku vagy egyezmény tárgyává más, velük egyenrangú nemzetek törvényhozásaival. A különbség tehát elsősorban az, hogy mig ott az egységes törvényhozás egyenesen ki van zárva és az önálló törvényhozást feltételezi, addig a bankrendszernél a főfeltétel, — a mint voltam bátor kifejteni — az egységes törvényhozás. De ha valaki gyakorlatilag akarja látni hogy a t. előadó ur mit mondott ezzel a tétellel, hát röviden megvilágitom. A ki a bank-kérdést összehasonlítja a vámterületi kérdéssel, félek tőle, hogy nem igen van tisztában a fogalmakkal. Mert hiszen egy vámszerződés megkötésének mi a czélja és mi az alapgondolata '? A megkötött autonóm vámtarifa alapján kivitelünket forszírozni, illetőleg kedvezőbbé tenni, a behozatallal szemben pedig védekezni. No már most t. képviselőház, hol fog a t. előadó ur olyan országot találni — majd mondtam egy kifejezést — a mely arra vállalkozzék, hogy szerződjek valakivel, hogy a saját pénzét ki lehessen vinni és a másik állam az ő pénzét be ne hozhassa. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Hát t. képviselőház, ennek abszolúte semmiféle néven nevezendő összefüggése nincsen és a tudományosság szempontjából annyira heterogén fogalom, hogy a ki a bank kérdését és a vámteriilet kérdését egy napon emlegeti, az, nézetem szerint, nem szerzett jogozimet arra, hogy a szaktekintélynek azzal az erejével képviselje ezt a törvényjavaslatot, a melyhez a régibb időben hozzá voltunk szokva, hogy a t. volt szabadelvű párt bennünket legalább megajándékozott. Mielőtt, t. képviselőház, érdemleges mondanivalómra áttérnék, még egy törmeléket kell a vitának keretéből eltakarítanom, és ez az úgynevezett Benedikt-féle formula (Halljuk I Halljuk! Zaj. Elnök csenget.) Ha, t. képviselőház, én csak a túloldalról hallottam volna erre a Benedikt-féle formulára vonatkozólag érveléseket, akkor nem használnám azt a kifejezést, a melyet használok, hogy megdöbbentem, a mikor a vitának folyamán erről az KÉPVH. NAPLÓ 1910 1915. IV. KÖTET, I oldalról is, egy függetlenségi párti képviselő részéről, ezt a formulát mint olyant hallottam emlegetni, a mely az önálló bank felállitásának egy elháríthatatlan akadályát képezi. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Én egy különleges furcsa helyzetben vagyok itt, t. képviselőház. Én annak a Benedikt-formulának annak idején határozott ellenzéke voltam, a mikor azt törvénybe iktatták, és Okolicsányi László t. barátom meg éppen támogatta akkor azt a kormányt, a mely ezt a formulát megcsinálta. (TJgy van ! a szélsőbaloldalon.) Hock János: Mert kormányon volt. Polónyi Géza: Én tehát vele szemben egy kissé paradox helyzetben vagyok. Én lojálisán akarom bebizonyítani, mint akkor is cselekvém, hogy én ugyan annak idején a formulának a mi törvénykönyvünkbe beiktatott részében láttam egy olyan momentumot, a mely később ellenségeink által esetleg kihasználható, de nem gondoltam volna akkor, abban a pillanatban, hogy az ellenség alatt a mostani t. többséget kell értenem, hanem azt hittem, hogy az osztrákokkal kell nekem e tekintetben számohiom. (Helyeslés a szélsőbáloldalon.) Én akkor sem tulajdonítottam annak a formulának azt a rettentő erőt, a melyet önök annak tulajdonítanak. Már most, minthogy ez a kérdés dominálja a kedélyeket, engedtessék meg nekem, hogy ezt egy kissé behatóbban elemezzem. (Halljuk! Halljuk !) Én nagyon jól tudom, hogy Okolicsányi László t. barátom — különösen azért foglalkozom e kérdéssel mélyebben, — vagy legalább azt hiszem, hogy t. képviselőtársam tévesen értelmezte e helyzetet és esetleg meg is fogom őt győzni arról, hogy egy függetlenségi párti képviselő talán meghajolhat az érvek súlya alatt és talán helyesebb álláspontra helyezkedhetik. A függetlenségi pártnak két régi, nagyon kidomborodott axiómája van. Az egyik az önálló jegybank felállitásának a követelése, a másik, az hogy a mi önállóságunk mellett, ezt az államot sem rendeletekkel, még kevésbbé titkos megállapodásokkal kormányozni nem lehet és nem szabad mert ez egyenesen törvénybe ütközik. (TJgy van ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) A ki már most, mint az én t. barátom, a függetlenségi párt táborából felszólal és ezt a két kardinális elvet ugy kezeh, mint ő, könnyen arra a konkluziumra adhatna okot, hogy a párt programmjához már nem egészen hű. Mert t. képviselőtársam és mindazok, a kik erre a Benedikt-féle formulára, erre a titkos megállapodásra hivatkoznak, ennek az állítólagos formulának egy rendelkezését czitálják, a mely a mi törvénytárunkban nem található, Lovászy Márton t. képviselőtársam már konstatálta, hogy az 1898: XII. t.-czikk zárójegyzőkönyve azt, a mit ő mond, nem tartalmazza, csak az első részt tartalmazza, a korona-értékre való átszámolást a két állam között, de azt a klauzulát, a melyet a t. képviselőtársam felemiitett, hogy t. i, mielőtt 17