Képviselőházi napló, 1910. IV. kötet • 1911. január 17–február 7.

Ülésnapok - 1910-78

78. országos ülés 1911 január l7-én, kedden. 5 kapcsolatban áll; mihelyt olyan törvényalkotásról van szó, a melynél a tézis ugy van felállítva, hogy adjuk meg ne csak »a császárnak, a mi a császáré*, hanem a nemzetnek is, a mi a nemzeté, a mi a nemzetet fentartja, élteti és fejleszti; mihelyt olyan törvények alkotásáról van szó, a melyek arra vannak hivatva, hogy ennek az államnak évszázados, mondhatom bátran, évezredes alkotmányában lefektetett önállóságának atributumait az eleven életbe ültessék át: nyomban megváltozik a küzdelem szintere. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőhaloldalon.) A küzdők felett, bár érinthetetlen magasságban, de mégis láthatóan megjelenik egy, a hatalom minden atributumaival túlzott mértékben felruházott tényező, kiről azt mondhatnám, egy lánglelkü költő szavaival: »léte világit, mint az égő nap, de szemünk bele nem tekinthet«. Elzárja szemeink elől őt és minket az ő tiszta látása elől egy sötét szellem : a Gesammtmonarchie szelleme, a mely annyi honfifájdalommal és annyi drága fátyollal lebontott koporsójából minduntalan kitör, valahányszor arról van szó, hogy ez a nemzet a vér- és pénzadó fizetésén kivül még más életjelet is adjon magáról. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Lehet-e az ilyen miljőben lefolyó nemzeti életnek áldásos gyümölcse ? Lehet-e csodálkozni azon, hogy ha őszintén bevezetett beszédem elején kénytelen voltam kijelenteni, hogy beszédem egész anyaga nem lesz egyéb, mint szavazatom megindokolása azon remény nélkül, hogy csak egyetlenegy bármily elvitázhatatlan igazságom számára megszerezhetném azok csatlakozását, a kik más irányban vélik a szőnyegen levő kérdéseket mcgoldhatóknak. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ezen rövid bevezetés után legyen szabad rátérnem magának a kérdésnek meritumára. A véletlen ugy hozza magával, hogy elvi kapcsolat alapján is könnyen, minden erőlködés és farizeuskodás nélkül leróhatom azt a — parlamenti szokásból eredő — kötelességet, hogy az előttem szólott t. képviselőtársam, Kelemen Samu fényes beszéde iránt elismerésemet nyilvánítsam. Nekem nem jut feladatomul, hogy az előttem szólott képviselőtársam állításaival, akár az elismerés hangján is, polémiába bocsátkozzam. De azt meg kell mondanom, hogy a mit ő tett, az egy elvi harezban kifejtett nagy szolgálat, mert fényes beszédében teljes mértékben halomra döntötte mindazokat a tárgyi argumentumokat, a melyeket a t. túloldalról mostanáig a lefolyt vitában hallottunk. (Igaz ! Ugy van I a szélsőbaloldalon.) Nekem csak egy-két kérdésem maradt azok közül, a miket előttünk felszólalt t. túloldali képviselőtársaim a vitába belevittek. A sorrend szerint Hegedüs Lóránt t. képviselőtársam beszédével kezdem ; habár beszédem további folyamán talán alkalmasabb volna ezt az illető témához beilleszteni, de itt már bevezetőleg elmondom. En nagy tisztelője voltam (Halljuk ! Halljuk ! Elnök csenget.) annak a férfiúnak, a kihez őt családi kötelék fűzi. Nagy tisztelője voltam, mint politikai ellenfelemet is mindig nagyrabecsültem és a mikor Hegedüs Lóránt t. képviselőtársam a kegyelet hangján emlékszik meg arról, hogy a valutarendezés érdekében kifejtett tevékenysége milyen szép honorálást talál a fejleményekben, a melyek a mai javaslatig jutottak, akkor szives engedelmével ugyanazon a kegyelet hangján, ha nem is a fiúi, de a tiszteletből származó kegyelet hangján, emlékezem meg én Hegedüs Sándorról ós emlékezetébe idézem Hegedüs Lóránt t. képviselőtársamnak azt a momentuozus eseményt, a midőn alig egy évtized előtt az előadói székből Hegedüs Sándor konstatálta nagy meghatottsággal, hogy elérkezett ez az állam egy olyan ponthoz, a melynél a magábaszállás, a meditáczió parancsa áll elébe, mert elérkezett az egy milliárdos költségvetéshez. Olyan pontnak jelölte ezt meg, a melyen tulmenni a nemzet erejének veszélyeztetése, a nemzet fennállásának veszélyeztetése nélkül nem lehet. (Igaz I ügy van ! a szélsőbaloldalon.) Eri örülök neki, hogy erre a jóslatra szintén mint olyanra hivatkozhatom, a mely nem vált be, annyiban, hogy ez a nemzet még nem roskadt össze a rá nehezedő terhek alatt. De Hegedüs Lóránt t. képviselőtársamat igenis aposztrofálom azért, mert ő egyúttal egyéb örökség mellett örökölte a pénzügyi előadói tisztséget is, és én várom tőle, hogy apja tanitását kövesse, és a mikor majd arról lesz szó, hogy ezzel a nemzettel a nagyhatalmi hóbort czéljaira milliárdokat akarnak feláldozni, — mert a kezdődő száz milliókból milliárdok fognak kinőni, mivel a haladásnak ebben a kérdésben nincs megállása, s ez az egyetlen progresszió, a melynek biztosan nézhetünk elébe, — hogy akkor ő a maga súlyával, a melyet neki ez az állás és tudása ad, álljon oda, őrizze az apja iránti kegyeletet és ne engedje ezt a nemzetet a pénzügyi tönk veszedelmébe belesülyedni. (Élénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) A szőnyegen levő javaslatban arról a kérdésről, hogy ennek az országnak bankügye miképen rendeztessék, voltaképen nincsen szó, csak a javaslat indokolásának egy pontjában emliti az igen t. pénz ügy minister ur, hogy »nincs tárgyi alap annak a megállapitására, hogy egy önálló jegybank jobban szolgálná azokat az érdekeket*, a melyekről a javaslat rendelkezik, mint a közös bank. És ha mi mégis a vita tárgyául annak a kérdésnek eldöntését állítottuk fel erről az oldalról, hogy vájjon Magyarország hiteléletének berendezése az önálló bank, vagy a közös bank alapján van-e helyesen megvédelmezve, ez onnan ered, mert a beterjesztett javaslat ebben a vonatkozásban jogfosztó, minthogy az 1910 deczember 31-én lejárt szabadalom helyébe, a törvény szerint felállitandóul jelzett önálló bank helyébe ismét a közös bank szabadalmának meghosszabbításával jön elénk. Ennek a vitának legelején gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam argumentácziója elsejeként harezba vitte a vélelem kérdését is. és ennél a