Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-74

456 lk. országos ülés Í9Ü január i%-én, csütörtökön. országgal, illetőleg az ellentéteket ki lehet egyenlíteni, akkor igenis, tessék a készfizetéseket felvenni. Azonban nem a készfizetésekre vonatkozó törvényjavaslattal van dolgunk, hanem, hogy ugy mondjam, egy majdnem vagy alig készfizetésnek a rendszerével, (Igaz ! Ugy van! a baloldalon.) mert ezt másképen az én nézetem szerint jellemezni nem lehet. (Igaz! Ugy van ! a bal- és szélsőbaloldalon.) Pedig, t. ház, azt minden beavatott tudja, hogy az Osztrák-Magyar Bank tényleg már korábban is irányadó elvnek tartotta azt, hogy minden jegybanknak ugy kell működnie, hogy még ha készfizetésre nem köteleztetik is, mindent megtegyen, a mit egy készfizető banknak megtennie kell, ós semmit se tegyen meg, a mit az ilyen banknak sem szabad megtennie. Ezt az elvet tényleg szem előtt tartották és az Osztrák-Magyar Bank ugy is működött, hogy bármelyik perczben felvehesse a készfizetéseket. Ez a felfogás irányitotta a bank tevékenységét és ha veszszük, nem a 48 előtti, hanem az ujabb időket, a hatvanhét óta elmúlt éveket, akkor látjuk, hogy mindig erősebb érczfedezettel dolgozott a bank, mint a mennyit a törvény kötelezőleg előirt, mert a törvény tulaj donképen a 33, vagy ujabban a 40 százalék arányt kívánja meg. így, t. ház, már most azt a kérdést vetem fel. hogy az osztrákok miért nem csatlakoztak ahhoz a törekvéshez még bankköreikben sem, hogy a készfizetést felvegyék ? Ennek volt egy objektív szempontja is, de ez most elesik, t. i. az, hogy abból a felfogásból indultak ki, a melyet az ujabb tapasztalatok megczáfoltak, hogy a készfizetésre nem lehet átmenni addig, a mig a forgalom arany nyal telitve nincs. Azt gondolták, hogy elsősorban ezt kell megtenni. Azt mondja a bank vezértitkára is jelentésében, hogy elsősorban erre kell törekedni. És tényleg ez a törekvés meg is volt. De most tudjuk, hoqy a forgalom nem kivánja az aranyat, nem vonja el a banktól az aranyat, sőt egyenesen visszautasítja. Velem akárhányszor történt, hogy a kereskedő bocsánatot kért, hogy aranyat ad nekem. A mikor tehát ez nem következett be, a mikor a forgalom nem kivánja meg, az aranyat, akkor az a feltétel, a melyhez a készfizetést kötötték, elesett. Nem csinálták meg a készfizetést, mert előbb a forgalmat aranynyal akarták telíteni, de ez nem következett be, tehát, ez az akadály elesik és ebből a szempontból sincsen ok arra, hogy a készfizetés fel ne vétessék. Az Osztrák-Magyar Bank 1903 február 3-án tartott ülésének jegyzőkönyve szerint már akkor általános volt az a felfogás, hogy a legközelebbi közgyűlésen már készfizető bank lesz az OsztrákMagyar Bank »Tekintettel arra, hogy ez az utolsó közgyülés«, — nem akarok hosszadalmas lenni, csak a lényegeset olvasom — »a készfizetések megkezdése előtt« — mondja Lindheim Alfréd, a ki igen tekintélyes bécsi kereskedő, azt hiszem konzul is volt, szóval hozzáértő ember. Különben ha olvassuk az 1903. évi törvényjavaslatot, abból is látjuk, hogy tulaj donképen — sohasem kötöm magam a naphoz;, csak az elvhez — arról van szó, hogy készfizetés legyen és nem csak majdan készfizetés. Ha olvassuk az indokolást, látjuk, hogy egész közelinek tartották a készfizetést, sőt még a helyzet kedvezőtlen alakulatairól sem riadtak vissza, a mennyiben említve vannak olyan körülmények, a melyek nem kedveznek a készfizetés felvételének, de azért mégis megjött az ideje az államjegyek bevonásával annak, hogy a készfizetés felvehető legyen. Az a kérdés, hogy a készfizetés vagy a majdan készfizetés között van-e valami különbség, vagy azzal a rendezéssel, a melyet ma a kormány javasol, eléretik-e az a czél, a mely elérendő, mert vannak, a kik azt állítják, hogy ezzel teljesen el van érve. Én azt tapasztaltam, hogy a pénzkérdésben és a pénzrendszer kérdésében, a pénz jósága tekintetében ma a forgalom rendkívül érzékeny. Mindenütt kívánják azt, hogy a jjénz teljes értékű, szóval olyan legyen, a mit azzal fejezünk ki, hogy »jó pénz*. Ha ebből a minőségből csak egy hajszálnyi is hiányzik, akkor ez a forgalomra nézve már hátrányos, akkor ez már bizonyos válaszfalakat emel az államok között, akkor ott már az arbitrage szükséges, szóval a két állam nincs már a szolidaritás alapján összekapcsolva. Ez annyira megy, hogy a valutarendezésnek egy kis hibája is ártalmára van a forgalomnak. Méltóztassék csak tényleges szemlét tartani a fölött, a mi a pénzpiaczon előfordul, mert ez nem teória, ezek tények. Tehát mondom : magában véve az is megbontja a szolidaritást, ha például, mint Németországban, a mint tudjuk, nem nagy összegű ezüsttel van a forgalom, illetőleg a készlet, a fedezet terhelve : már az megakadályozza bizonyos körülmények között a szolidaritást, akkor már az a külföldi, az a franczia fél attól, hogy ott ő ezüstöt fog kapni, megbontja az összeköttetést, és ez igy van az egész világon. Tehát a czélt, a melyet el akarunk érni, csak ugy érhetjük el, ha őszintén, teljesen és minden fentartás és megszorítás nélkül keresztülviszszük a készfizetéseket. (Elénk helyeslés a baloldalon.) Már most miért nem akarják az osztrákok a készfizetéseket, mi a hátránya a készfizetéseknek ? Hát, t. ház, az osztrákok többféle kifogást tesznek a készfizetés ellen. Ök azt tartják, hogy az is,, a mi készfizetés mellett történnék, az is, a mi emelkednék törvényerőre most, azt a következményt vonná maga után, hogy a kamatláb mindenesetre nagyobb mértékű hullámzást mutatna, mint most. Látni fogjuk, hogy vannak országok, a melyek jobban szeretik, ha a kamatláb alkalmazkodik, vannak viszont államok és népek, a melyek azt kívánják, hogy a kormány gondoskodjék arról, hogy a kamatláb állandó legyen. Az osztrákok ettől félnek. Látjuk, hogy a készfizetéssel — a mint előbb érintettem — akár önáüó bankról, akár osztrák bankról van szó, bekövetkezketik az az eshetőség, hogy esetleg a kamatlábcsavarhoz kell nyúlni. Az osztrákok közül Kuranda és többen