Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.

Ülésnapok - 1910-62

62. országos ülés 1910 d< 408, 365 és 408 között a különbség 43 ; tékát 43 szarvasmarhával több esik 1909-ben az ország minden lakosára, mint esett 1905-ben: Azt hiszem, ezen számadatok ellen nem lehet kifogása senkinek, mert ezek, mondhatom, messze alatta maradnak a valóságnak. Ismétlem tehát, ne hitessük el önmagunkkal és a külfölddel azt, — hisz ez csak kárunkra van — hogy depekoráczió van nálunk. Erről szó sem lehet, és remélem, hogy az a fellendülés, a mely a jövőben várható, meg fogja adni azt az alapot, a melyet a fogyasztás igényel. (Ugy van! Ugy van ! balfelől.) De áttérek itt egy másik tételre, a melyet tegnap előttem szólott t. barátom felhozott. Az állattenyésztés alajjját a tehénlétszám alkotja. Ez ma 45%-kal nagyobb, mint volt 1895-ben. Ez abszolút adat és magában véve bizonyítja azt, hogy lehetetlen itt arról beszélni, mintha depekoiáczióban sínylődnénk. Ennek kapcsán csak röviden akarok rátérni arra, a mit a közgazdasági bizottság előadója felhozott, ö ugyanis a husinséggel szemben azt kívánja, hogy korlátozzuk a lefejőtehenészeteket és a borjulevágást. En, mint gazda, a ki e kérdésekkel praxisban is foglalkozom, bátor vagyok megjegyezni, hogy nincs szükség arra, hogy akár a lefejőtehenészetet, akár a borjulevágást különös módon rendszabályozzuk. A lefejés rendszabályozása nem szükséges, mert annak rentabilitása abban a perczben megszűnt, mikor az állat-árak bizonyos nivón felül emelkednek. A borjulevágás korlátozása, a mely mélyen belenyúlna az egyéni tulajdonba, felesleges. Itt csak bátorkodom a t. ház figyelmét egy körülményre felhívni, a melynek bizonyítását megtaláljuk a husdrágasági ankét alkalmával a főváros részéről kiadott statisztikában. Ez a statisztika azt mutatja, hogy itt Budapesten 1906ban, a mikor sokkal magasabb nagybani árak voltak mint ma, a borjulevágás 80.000 darab volt, mig 1908-ban, a mikor a húsárak nagyon alacsonyak voltak, 150.000 volt. Ez azt bizonyítja, hogy a magyar gazda fel tudja fogni a maga előnyét, el tudja bírálni, hogy mikor érdemes a borjúját felnevelni és mikor nem. Azért nincsen szükség semmiféle kényszerítő eszközre, semmiféle korlátozó rendszabályra. T. ház ! Én annyi mindenféle kérdésben nem értettem egyet a földmivelésügyi minister úrral, hogy igazán jólesik, ha egyben egyetérthetek vele. Egyetértek vele abban, hogy nekünk ebben az országban arra kell törekednünk, hogy ne külföldről behozott állatokkal vagy hússal, hanem a saját állattenyésztésünkben levő immanens erőből kifolyólag, állattenyésztésünk fejlesztésével érjük el azt, hogy a mi állattenyésztésünk legyen képes fedezni ennek a fogyasztási területnek mindenkori szükségletét. És hogy ez nem lehetetlenség és hogy erre megvan most is minden szükséges tényezőnk, s csak ezeket a tényezőket kell azután fejleszteni, ezt két számból méltóztatnak meglátni. Hiszen csak rá kell tekintenünk arra, hogy mennyi növen:ember iT-én, szombaton. 143 dékmarha lesz most a közös fogyasztási területen levágva : 2,300.000 darab. Miért ? Azért, mert a tenyésztők nem találják meg számításaikat. A mint ezek az árak olyanok, hogy a tenyésztő számítását megtalálja, ebből a 2,300.000 darabból — megint csak nagyon keveset akarok venni — egy negyedrész meg fog maradni. Ez 650.000 darab kinőtt marhát tesz ki. Tehát három-négy esztendő múlva, midőn ez a 650.000 darab megmaradt szarvasmarha a mészáros kezére fog kerülni és a fogyasztásnak rendelkezésére fog állani, akkor az a 650.000 darab szarvasmarha másfél millió métermázsa hustömegnek fog megfelelni. Honnan hozhatunk be ilyen hustömeget ? Pedig ezt megkapjuk a belföldi tenyésztés által akkor, ha semmiféle akadályozó rendszabályokat nem foganatosítunk, ha nem akasztjuk meg a dolgok természetes fejlődését. De honnan veszszük, ha megakasztjuk ? Argentínából és Sezrbiából ? Szerbiából nem kapjuk meg, Argentínában pedig megtörténhetik, hogy az árakat ugy fölverik, hogy megint ott leszünk, a hol voltunk. Áttérve az argentínai husbehozatal kérdésére, ezzel megint hosszasabban kell foglalkoznom. (Halljuk ! Halljuk.' Mozgás. Elnök csenget.) Az argentínai Imsbehozatalt sürgetik általánosan, s midőn mi gazdák elég óvatosak voltunk, hogy még júniusban a román szerződés tárgyalása alkalmával ez iránt épen pártunk részéről a földmivelésügyi minister úrhoz kérdést intéztünk, akkor a földmivelésügyi minister ur egész határozottsággal és ünnepélyességgel kijelentette, hogy »Mi pedig Argentínából ide egy kiló húsnak behozatalát sem engedjük meg.« A minister urnak ezt a kijelentését természetesen nagy megnyugvással fogadta az ország egész gazdaközönsége. És mi történt ? Az egész ország kínos meglepetésére egy szép napon azt a hírt olvastuk, hogy Magyarország földmivelésügyi és kereskedelemügyi ministere hozzájárultak ahhoz, hogy Argentínából Bécsbe — igaz, hogy próbaküldeményként — (Felkiáltások balfelől: Szép kis próbaküldemény ! Minta érték nélkül !) 200 tonna, vagyis 8—90Ö0 darab szerb szarvasmarha húsának megfelelő mennyiségű hus behozassék. Igaz, hogy a t. minister ur ezt mitigálni igyekezett a közigazgatási bizottságban tett azon kijelentésével, hogy hiszen akkoriban Bécsben valóságos forradalmi állapotok voltak, tehát ezekre való tekintettel sem lehetett volna megtagadni a hozzájárulást. Haller István : Ilyen állapotokat mindig könynyű inszczenálni! Pajzs Gyula: Nagyon érteném kormányunknak azt ez előzékeny álláspontját, ha csak egyetlenegy olyan esetet tudnék, midőn az osztrák kormány a nálunk mutatkozó nagy izgatottságra való tekintettel velünk szemben valami csekély elnézésre vagy konczesszióra hajlandó lett volna. (Vay van! Ugy van ! a bal- és a szélsőbaloldalon). En csak azt tudom, hogy valahányszor az ilyen kér-