Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.
Ülésnapok - 1910-62
136 62. országos ülés Í91Ö deczember i7-én, szombaton. magyar állattenyésztésnek, a mint azt a ministeri indokolás és az előadó ur velünk megértetni óhajtja, azt leszek bátor később kifejteni. De fel akarom említeni már most azt a másik tételét, melyről sem az előadó ur, sem a ministeri indokolás nem szólnak, a melyet azonban én nagyon fontosnak tartok, és ez az, kogy mi kénytelenek voltunk nemcsak Romániának, hanem Szerbiának is abban a szerződésben a minimális gabonavámtételeket engedélyezni. T. ház ! A minimális gabonavámtételek engedélyezése egy olyan országgal szemben, mely nagy gabonatermelő és a melynek fuvardijtételei mihozzánk a lehető legminimálisabbak mindazon államok közt, melyek figyelembejöhetnek, olyan nagy tényező, hogy a mi gabonaárainkat oly években, rnelj ékben külföldi importról szó lehet, csökkenteni fogja, és a gabonaparitást sokkal közelebb fogja hozni, mint állott volna a nélkül. (Igaz! Ugy van 1 balfelöl.) En ugy fogom fel a kérdést, hogy ha a közös vámterületnek, mint a hogy tegnap szintén az előadó ur nagyon helyesen és talpraesetten jegyezte meg, van létjogosultsága, akkor ez abban az egyben csúcsosodik ki, hogy ezen a közös vámterületen egy mezőgazdasági termelő és egy ipari termelő állam megtalálják érdekeiknek kölcsönös kiegyenlitését. (Igaz! ügy van!) Ez teóriában nagyon helyes és nagyon szép. De vájjon a praxisban látjuk-e igy a dolgot? íme, itt van épen a Balkánszerződésnek tipikus példája. Az osztrák terjeszkedő és folyton fejlődő iparnak szüksége van gazdasági piaczokra, a hol elhelyezkedhessék. Ezeket a piaczokat csak ott találja meg, hol túlnyomólag mezőgazdasági foglalkozásból élő állam és nép van és a hol csakis a mezőgazdasági termelés rovására adható konezessziókban megfelelő ellenszolgáltatás. És ime, bekövetkezik az, a mi bekövetkezett a Balkán-szerződéseknél, hogy ezeknek az ellenkonczesszióknak az árát mi magyarok vagyunk kénytelenek mindenkor megfizetni. Itt van, t. ház, a másik jDélda, az argentínai husbehozatal. Annak az óriási lelkesedésnek, mely az argentínai hus iránt odaát megnyilatkozik, azoknak a felvonulásoknak, azoknak a kóstoló hajózási kirándulásoknak költségeit semmiesetre sem a húsra éhes nép fizette meg. És mindez bizonyitéka annak, hogy az osztrák élelmesség akkor, mikor arról van szó, hogy Magyarországnak érdekét a maga zsebére tudja vágni, megtalálja a kellő módját annak, hogyan lehessen az ilyen kérdéseket népszerűvé, általánossá tenni. (Igaz! Ugy van! balfelól.) T. ház ! Ha már szükséges volt, hogy mi ezeket a Balkán-szerződéseket elfogadjuk, akkor én is azt hiszem, épen a szerb szerződés lett volna a megfelelő alkalom arra, hogy a mi kormányunk, tudva azt. hogy ezeknek a szerződéseknek árát kizárólag a magyar mezőgazdaság fizeti meg, arra törekedjék, hogy megfelelő rekoinpenzácziókat szerezzen az osztrák kormánytól, hogy azzal azt a diszparitást, a mely a magyar mezőgazdaság és az osztrák gazdaság között létesül, lehetőleg helyreállítsa. (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) A t. földmivelésügyi minister ur hiába integet, hogy nem ugy van. Ezek a rekompenzácziók nagyon szükségesek és nézetem szerint megszerezhetők lettek volna. Csak egyet említek fel. Itt van a behozatali jegyrendszer kérdése. En azt hiszem, teljesen tisztában vagyunk azzal, hogy e behozatali jegy kérdése, a mely Németországban oly fényesen bevált, nem kizárólagosan a magyar malomipar létkérdése, hanem annak behozatalához kénytelenek leszünk rövid idő múlva mi is folyamodni, hogy Magyarországon jó termésű években a gabonaárakat képesek legyünk fentartani. Az osztrák fogyasztónak nem érdeke az, hogy a magyar gabona olcsó legyen. És én jól tudom, hogy a koalicziós kormány ebben a kérdésben annak idején tárgyalásokat is kezdett az osztrák kormánynyal, a melyek azonban sikerre nem vezetek. De azt hiszem, ezt az alkalmat nem lenne szabad elszalasztani a nélkül, hogy ne biztosítanék magunknak az osztrák kormány hozzájárulását az esetre, ha ezt a behozatali jegyrendszert Magyarországon tényleg életbe kivánnók léptetni. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ott van egy másik kérdés, a mely a rekompenzáczió alapjául szolgálhatott volna. Méltóztatnak emlékezni, hogy Ausztria a legutóbbi időben vasúti tarifáit Magyarország hátrányára, sőt, mondhatom a kiegyezés szellemének direkt megsértésével változtatta meg. (Ugy van! a szélsőbaloldalon) Méltóztatnak tudni, hogy ezen változtatás által valóságos beviteli vámot létesített, a mely az osztrák ipar termelésének szolgál előnyére. De méltóztatnak emlékezni még egy másik dologra is, arra, hogy az osztrák kormány 340 kilométernél távolabbi állomásokra differencziális tarifákat létesített, a melyek arra valók, hogy a Galiczián és Bukovinán át beözönlő orosz gabonának valóságos védvámot biztosítsanak a magyar gabonával szemben. Azt hiszem, ezuel együtt ezen alkalommal sok más függő kérdés is tisztázható lett volna és ez lehetett volna a rekompenzáczió azért, hogy Magyarország ezt a szerb szerződést, a melynek árát kizárólag mi fizetjük meg, elfogadja. (Igaz! Ugy van! balfelól). T. képviselőház ! Nagyon természetesnek találom, hogy akkor, a mikor a minister ur ezt a javaslatot elfogadás végett elénk terjeszti, lehetőleg kicsinynek iparkodik feltüntetni azt az áldozatot, a melyet Magyarország ezen szerződésért hozni kénytelen. Én azt tartom, hogy mikor azt látjuk hogy a mérvadó pártok egyike sem idegenkedik ezen szerződés elfogadásától, midőn azt látjuk, hogy a gazdák fel tudnak emelkedni az ország egyetemes érdekeinek azon mérlegelésére, a mely megköveteli tőlük, hogy a mikor más termelési ágak előnyét látják, még saját előnyük hátterbeszoritásával is elfogadják ezt a szerződést, — akkor csak jogos, méltányos és indokolt az, hogy mi tel-