Képviselőházi napló, 1910. III. kötet • 1910. deczember 12–1911. január 16.
Ülésnapok - 1910-57
57. országos ülés 1910 deczember 12-én, hétfőn. zéki képviselőtársaink is fogadják el azon szerintem helyes álláspontot, a melyet b. Bánffy Dezső foglalt el, a ki ugyan a kormány iránt bizalommal nem viseltetik, de azért az indemnitást, mint állami szükségletet mégis megszavazza. Azt érvekkel eldönteni, ugy látszik, nem lehet; igy tehát nem dönthet más, mint a szavazás és erre kérem a t. házat. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Következik a szavazás. A kérdést ugy fogom feltenni, elfogadja-e a ház az 1911. év első négy hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául, igen vagy nem ? (Helyeslés.) Ha ehhez hozzájárulni méltóztatnak, akkor kérdem a t. házat, méltóztatik-e az 1911. év első négy hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami, kiadásokról szóló törvényj avaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni, igen vagy nem? (Igen! Nem/) Méltóztassanak azok, a kik a javaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadják, felállani. (Megtörténik.) Többség. A határozatot tehát akként mondom ki, hogy a ház a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadta. Következik a részletes tárgyalás és pedig a czim. f Szinyei- SVIerse Félix jegyző (olvassa a czimet). Elnök: A ministerelnök ur kivan szólni. (Halljuk ! Halljuk!) Gr. Khuen-Héderváry Károly ministerelnök: T. ház ! (Halljuk ! Halljuk !) Azok után, a miket t. kollégám a pénzügyminister ur a lefolyt vitában már elmondott és azok után, a miket a t. előadó ur volt szives most a t. ház előtt elmondani, nekem már csak igen kevés mondanivalóm van. Mégis a lefolyt vitának egynémely pontját nem hagyhatom a magam részéről felelet nélkül, illetőleg nem tehetem, hogy azokra nézve ne adjam meg a kellő felvilágosítást, nehogy ez félremagyarázásokra adjon alkalmat. Mindenekelőtt báró Bánffy Dezső felszólalásának egyik részével kell foglalkoznom, a Id szerintem igen helyesen fogta fel, hogy miként kell egy indernnitási javaslattal szemben állást foglalni akkor is, ha valaki a kormány iránt bizalommal nem viseltetik. Ö ugy állította fel a tételt, hogy az indemnitásra az országnak van szüksége, és ezért ő az indemnitást meg is adja, daczára annak, hogy a legkisebb bizalommal sem viseltetik a kormány iránt, sőt igen élesen ki is fejti bizalmatlanságának okait. Ezen indokolásának egyik részletével kívánok épen foglalkozni, mert bizalmatlanságát arra is alapította, hogy a kormány a horvát kérdésben az ő felfogása szerint nem követ helyes politikát, már azért sem, mert a horvát báni állásban nem olyan egyén van, a ki az ő nézete szerint a magyar kormány bizalmát megérdemelné. Ezt az állítását bizonyítandó, hivatkozik a horvát bánnak néhány év előtt kiadott munkájára, a melynek tanúsága szerint ő alkalmatlan volna olyan állás betöltésére, a melvet a kormány bizalmából foglal el. Most nézzük csak, hogy tulaj donképen mit tartalmaz ez a könyv. Ez egy tanulmány, históriai, tudományos alapon, azon kérdésről, hogy Kálmán király idejében milyen módon jutott Horvátország Magyarországhoz. E felett már régen folyik a diskusszió a tudományos világban. A kérdés az, hogy Horvátország meghódittatott-e vagy pedig szerződési utón jutott-e Magyarországhoz ? Ez a kérdés máig sincs tisztázva, de azt hiszem, Iiogy horvát hazafitól nem lehet rossz néven venni, ha azt igyekszik bebizonyítani, hogy az ő országa nem meghódított ország. Ez lehet igaz, lehet nem igaz, de e tekintetben való felfogásának bizonyítását senkitől sem lehet rossz néven venni, a ki hazájának hű fia. Következtetői ez állásfoglalásból nem lehet semmit; abban a munkában az iró előtt csak annak a kérdésnek a megvilágítása állott, hogy kinek van ebben a kérdésben igaza. Azt hiszem, ez alig fog tisztázódhatni, mert 900 év előtti kérdéseket ma bizonyítani igen nehéz dolog. De hisz nem az a döntő, hogy valaki 900 év előtt lefolyt dologról micsoda véleményben van ; a fődolog az, hogy mai politikai állásfoglalása megfelel-e azon követelményeknek, a melyeket a magyar politika egyik legfontosabb állásában valakivel szemben fel kell állítanunk. E tekintetben a kormánynak volt alkalma itt e házban, és azon kivül is teljesen preczize megállapítani a Horvátországgal követendő politikájának irányelveit, és ugy vettem észre, hogy ez általános helyesléssel is találkozott, mert nem tért el egy pontban sem azon alaptörvény feltételeitől, a melyet a törvényhozás annakidején megalkotott. Ezen politikának ujabb körvonalazása természetesen teljes egyetértésben történt a mostani bánnal is. Ennek következtében azt hiszem, hogy ezen tény többet bizonyít, mint egy 900 évre visszamenő históriai tanulmány. De azonkívül azt mondhatom, hogy ha valaki j ó horvát hazafi, az magában véve, azt hiszem, ránk nézve is megnyugtató, mert sokkal inkább van hivatva és képesítve arra, hogy olyan politikát folytasson hazájában, a mely nekünk is megfelel, mert ő nemzeiénen: hivatott képviselője. Erre vonatkozólag csak szeretnék egy epizódot felemlíteni, annak bizonyítására, hegy ez nemcsak az én felfogásom, hanem egy, a legközelebbi időkben igen jelentős politikai állást elfoglaló egyénnek is felfogása volt: Tisza Kálmán volt ministerelnöké. Egy esetben találkoztunk egy politikai helyiségben, ott voltam én is, egy magyar képviselő és egy horvát politikus. A magyar képviselő azt mondja Tisza Kálmánnak erre a horvát politikusra : Ugyebár, kegyelmes uram, ez jó magyar. Mire Tisza Kálmán azt mondta neki : Hadd el, elégedjünk meg vele, hogy ő jó horvát, mert ez nekünk többet ér. így fogom fel én is a horvát bán állását, hogy ha igazi jó horvát, a legjobb magyar politikus is meg lehet vele elégedve. (Helyeslés a jobboldalon.)
