Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-34

54. országos ülés 1910 október 26-án, szerdán. 51 Polónyi Géza: Az erdélyi legeitetetés! (Felkiáltások balfelöl: Az! Az!) Gr. Batthyány Tivadar: Az erdélyi legeltetés kérdéséről is hallottam; tudom, hogy az igen fontos kérdés, de magam nem ismerem; olyant pedig, a mit magam nem ismerek, nem akarok itt szóba hozni. Mondom, t. képviselőház, még sok intézkedést lehetne itt szóba hozni. Nem teszem. Azt hiszem, eléggé kifejtettem azt az álláspontomat, hogy a legsürgősebben kell intézkedni két irányban, a helyzet állandó orvoslására, s az állattenyésztés erőteljes fejlesztése érdekében. E tekintetben a ma hallott ministeri bejelentés a legnagyobb aggályokkal tölt el, (Ugy van! a baloldalon.) mert garasoskodással nagy czélokat elérni nem lehet. A második, a mit fel akarok említeni és kérni, az, hogy a t. kormány intézkedéseiben egyáltalában ne legyen figyelemmel a nagybirtok érdekeire. Megmagyaráztam, hogy az én felfogásom szerint a nagybirtoknak inkább érdekében állnak az alacsonyabb, mint a magasabb hus- és állatárak; de ha nem is igy lenne, ne legyen figyelemmel a kormány annak az érdekére, mert a nagy szocziális problémák terén mindig abból a szempontból kell kiindulnunk, hogy a nagy vagyonok, a nagy jövedelmek elbírnak bizonyos terheket és nehézségeket. Midőn tehát a kicsinyek millióról és a nagyok ezreiről van szó, az államhatalom mérlege mindig a kicsinyek felé billenjen. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Megjegyzem, t. ház, hogy a midőn a husés állatárak csökkentésére méltóztatnak törekedni — ha ugyan meg méltóztatnak találni erre a helyes utat az önök terveiben, a melyeket én erre alkalmasaknak nem találok — rá fogja önöket kényszeríteni a közvélemény nyomása, hogy igenis erőteljesebb akcziót fejtsenek ki. Figyelmeztetem azonban az igen t. kormányt, hogy a kisgazdák érdekeit szem elől ne téveszsze, és ha másképen nem, anyagi segítséggel támogassa a kisgazdákat, mert mig a milliomosok ezeket a terheket, ezeket a, hogy ugy mondjam, súlyos csapásokat elbírják, addig a kisgazda tönkremegy. Pedig a kisgazdaosztály gerincze, fundamentuma Magyarországnak; azt mindenki elismeri. (Helyeslés") Polónyi Géza: Ausztriában 54 milliót vettek fel erre a célra! Gr. Batthyány Tivadar: Utalok még arra is, hogy hajlandó vagyok elmenni a legvégső határig és helyeselek minden megfelelő intézkedést, a minő az argentínai hus behozatala és egyebek, pl. a vámok leszállitása, ha az osztó igazság alapján ugyanakkor ugyanolyan mértékben arányosan leszállítják az iparczikkek vámját is. Méltóztassék visszaadni a kölcsönt. Az osztrák kormány már ismételten megpróbálta és nap-nap mellett megteszi, hogy környezete utján ugy állíttatja be a helyzetet, mintha Magyarország, a magyar kormány és a magyarok lennének megakadályozol annak, hogy a drágaság nem csökken. Méltóztassék visszaadni a kölcsönt és kijelenteni, hogy mi igenis nemcsak egy téren, de minden téren csökkenteni akarjuk a drágaságot; ám járuljanak ők hozzá és akkor az igazságnak megfelelhetünk és a népet boldogíthatjuk. Nem tehetem, hogy ezen kérdéssel kapcsolatban röviden ne utaljak arra, hogy több város túlságos mértékben maga drágítja meg az élelmiczikkeket . . . Polónyi Géza: Különösen a főváros ! Gr. Batthyány Tivadar: . . . egyrészt a városi illetékek nagysága, máskép pedig a közvetítő kereskedelem túltengése által. (Ugy van! balfelöl.) Hock János: Öt kézen megy keresztül! Gr. Batthyány Tivadar: Igen is, túlsók kézen megy keresztül; természetszerűleg mindegyik nyerni akar, mert meg akar élni és ezzel óriási mértékben megdrágítják az élelmezést. Járuljon hozzá az orvosláshoz az állam; járuljon hozzá az osztrák nagyipar, a magyar mezőgazdaság, a városok, a kereskedelmi körök. Ha kéz kezet fogva, mindenki meghozza a maga áldozatát, ezen óriási drágaságon könnyen és alaposan segíthetünk. Azonban nagyon téved az, a ki azt hiszi, hogy — a miként már előbb is utaltam reá — a drágaság egyedül abban áll, illetve hogy a drágaság kérdése megoldható egyedül az által, ha a hus árát le tudjuk szállítani, egyébként pedig hagyunk mindent a régiben. Itt van egy másik kérdés, a mely azt hiszem, a kis exisztencziákra nézve még fontosabb s még döntőbb befolyással bir egész anyagi helyzetükre nézve a husdrágaság kérdésénél: ez a lakáskérdés. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nem tudom, igaz-e, de én hallottam, hogy volnának pl. Budapesten olyan háziurak, a kik 20—25° o tiszta hasznot húznak az ő házaikból. Nem tudom, igaz-e ez, de én azt hiszem, hogy a midőn a népben elterjedt az a felfogás, a midőn már — tisztelet a kivételeknek — nagyjából ugy beszél a nép a háztulajdonosokról, mint házbéruzsorásokról, akkor azt hiszem, hogy a néplélek eltalálta a helyes kifejezést. Mert ha áll az, hogy valaki 20—25°/o-ot zsarol ki abból a nyomorult emberből, kihasználva annak kényszerhelyzetét, az rászolgált erre az elnevezésre. Mig annak a mezőgazdasági munkásnak a törvény biztosítja azt, hogy a munkaadója köteles neki egy tiszta szobából, konyhából és kamarából álló lakást adni, addig azt a városi munkást nem védi semmiféle törvény sem. Néha tartatik egy-egy hatósági razzia, a mikor is ott, a hol túlságosan jnszokban és nyomorúságban találják az embereket, közegészségügyi szem7*