Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.
Ülésnapok - 1910-34
44 Sé. országos ülés 1910 ennek következtében az eszköziendő beruházások jobban hozzásimulhatnak és alkalmazkodhatnak az előforduló szükségletekhez, mint ha hosszabb időre állapittatik meg azoknak programmja. Ily esetben nem egyszer megtörtént, hogy a viszonyok változtával a kormány kénytelen volt a törvényhozástól kérni, hogy a megállapított programúitól térjen el, s a bizonyos czélokra engedélyezett összegeket más czélokra felhasználni engedje meg. Ezzel szemben sokkal előnyösebbnek látszik, t. képviselőház, a másik eljárás : évről-évre megállapítani a programmot és beilleszteni a költségvetési törvénybe, a minek csak egy hátránya van, — de az a pénziigyminister ellen szól tulaj donképen — hogy mig eddig a költségvetésben az egyes tárczáfc beruházási tételei meg voltak könnyítve az által, hogy a költségvetésen kiviili törvényekben voltak a nagy beruházási összegek megszavazva, addig ezentúl kénytelenek leszünk az egész összeget beilleszteni a tárczák költségvetésébe és igy a tárczák felduzzadnak még abban az esetben is, ha egészben véve a beruházás kisebb összeget vesz igénybe, mint a megelőző években. (Helyeslés.) Ugyanez az eset következik be most is, t. képviselőház, mert mindamellett, hogy az 1911. évre, a mint emiitettem, 24 millió koronával kevesebb a beruházás főösszege : most annak következtében, hogy az egyes tárczákba illesztjük be mindazt, a mi eddig külön törvényekben volt megállapítva, az egyes tárczák szükségleténél az összeg 48 millióval szaporodik, ennyivel nagyobbnak tűnik fel. Áttérve most már, t. Ház, a részletekre, van szerencsém megemliteni, hogy a pénzügyi tárczánál a beruházások emelkednek 7,300.000 K-val. Ebből a vasmüvekre esik 4,200.000 K, a mely folytatása az ottani beruházásoknak. Egy uj tételt is vettem fel, t. képviselőház, 2,000.000 K összegben, a melynek rendeltetése az, hogy első részletét kéjiezze annak az összegnek, a mi szükségeltetni fog az egyes ministeriumok építkezéseire. (Helyeslés.) Vannak ugyanis ministeriumok, a melyeknek tarthatatlan elhelyezése miatt elodázhatatlan, hogy ez a kérdés végre-valahára megoldassék. Ez alkalommal az első részletet évi két milhó koronában állapítottuk meg. Egy további beruházási összeg a Lánczhid rekonstrukcziójára szükséges (Halljuk ! Halljuk !) előmunkálati összeg : 300.000 K, mivel a Lánczhid rekonstrukcziója szintén elodázhatatlanná vált, s okvetlenül meg kell indítani a munkálatokat. Az egész művelet 5,100.000 K-ra van preliminálva. Ez alkalommal csak az előmunkálatokra veszszük fel az emiitett 300.000 K-át. A kereskedelmi tárczánál a beruházások emelkednek 43,300.000 K-val. Ez csaknem egész összegében az államvasutakra esik, a melynek beruházási szükséglete kereken 40,000.000 K-val több, mint a megelőző évben volt; és pedig: járművek beszerzésére 18,000.000 K ; vonatok teljesítési képességének fokozására 5.000.000 ; másooktőber 26-án, szerdán. dik vágányok lefektetésére 5,170.000 K ; műhelyek építésére és kiegészítésére 6,800.000 K. Egészben véve, mondom, 40,000.000 K, a mi óriási emelkedés a tárcza-beruházásoknál, mert hiszen, a mint már emiitettem, korábbi években külön törvények voltak az erre szükséges hitel alapjai. A közutaknál 1,400.000 K-val emelkedik a tétel, az állami közúti hálózat fejlesztésére. A posta, távírda és távbeszélőnél a szükséglet 1,000.000 K-val emelkedik, a mi főleg a budapesti telefonközpont költségeire szükséges. A földmivelésügyi tárczánál és a kultusztárczánál a beruházások apadnak és pedig együttvéve 5,200.000 K-val, miután az egyes építkezések, a melyek folyamatba voltak, befejezésre jutottak. Az igazságügyi tárczánál azonban emelkednek a beruházások egy millió koronával, a mi törvényszéki épületekre, fogházakra, börtönügyi építkezésekre szükséges, mivel ez a czim a megelőző években nem igen volt kellőleg dotálva. Ezekkel befejeztem volna az összes kiadásokra vonatkozó előterjesztésemet és ismétlem, hogy a kiadásoknál az emelkedés, a mely két évre vonatkozólag mutatkozik, nettó összegében 116,700.000 K, vagyis egy évre 58,400.000 K. Áttérek a bevételekre. (Halljuk ! Halljuk!) Rendes bevételeink 1537 millió K-val vannak előirányozva, vagyis 143,300.000 K-val nagyobbak, mint a megelőző évben, a mi körülbelül megfelel a rendes kiadások emelkedési összegének, vagyis, mivel ez a kétévi emelkedés : egy évre 71 "6 millió korona emelkedés van előirányozva a rendes kezelésben. Ennek az összesen 143 millió emelkedésnek több mint felét a pénzügyi tárcza szolgáltatja. Az egyenes adóknál 37 millió K az emelkedés, a mely szintén két évre vonatkozik. Ugy a földadók, mint a házadók, mint a kereseti adó, a tőkekamat- és járadékadó, a szállítási adó és az általános jövedelmi pótadó kisebb-nagyobb mennyiségű emelkedést mutat, a mely emelkedés, a mint az indokolás részletesen előadja, különböző okokra vezethető vissza; főleg azonban visszavezethető az adóbevételek általános emelkedő irányzatára és igazolva van a legutóbbi zárszámadási eredmények és a folyó évi kezelési eredmények által is. A fogyasztási adóknál nincsen emelkedés, sőt ellenkezőleg, 7 millió K apadás van. (Élénk helyeslés.) Illetőleg ennyit nem állítottam be, ez az a tartalék, melyet a közösügyi kiadások netáni emelkedése esetére fölvettünk. (Derültség balfelól és felkiáltások: Ugy, hát ez tartalék ?) A jogilletékek és dijak (Halljuk !) emelkednek 16'1 millió koronával, a bélyegjövedék, szintén a zárszámadási és a folyó évi eredmények alapján, 2,300.000 K-val, a sójövedék, a mint már említettem, két és fél millió koronával, a dohányjövedék 20,800.000 K-val, ugy hogy mindezek összevéve, a mint emiitettem, a pénzügyi tárczánál egy évre 71" 6 millió koronának felelnek meg. A kereskedelmi tárczánál a bevételek emelkedése kereken 60 millió korona, a melynek legnagyobb része a postára és távirdára, s az állam-