Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-34

42 3í. országos ülés 1910 javára azoknak, a kiknek részére ezek megalkot­tattak. (Igaz ! Ugy van !) Ennélfogva, míg egy­részről az a véleményem, liogy ezt az akcziót bizonyos időre nyugvópontra kell juttatni, más­részről az a meggyőződésem, hogyha azt akarjuk, hogy azok a nagy áldozatok, melyeket az állam ez irányban hozott, azok a nagy erőfeszítések, a melyeket tettünk, teljesen eredménytelenekké ne váljanak, okvetlenül szükséges törvényhozási és adminisztratív utón oly gazdaságpolitikai intéz­kedéseket tenni, melyek lehetővé teszik, hogy legalább az elsőrendű életszükségleteknek áremel­kedései in infinitum végrevalahára megakasztas­sanak. (Elénk helyeslés és taps.) Azok a kiadási emelkedések, melyeket az imént felsorolt okokra visszavezethetünk, nem kevesebbet tesznek ki, mint 124 millió K-t, ugy hogy a mi ezenfelül még marad emelkedés a ren­des kiadásoknál, nem több, mint 24,400.000 K. Ez a különböző ágazatok természetes fejlődésének fedezésére szükséges két évi összeg, a mi minden­esetre elenyészően csekély többlet a mi állam­háztartásunk nagy összegeihez képest. Ezeket általánosságban előrebocsátva, legyen szabad most áttérnem a részletekre, és pedig először a rendes kiadásokra. Itt is csak a leg­nagyobb tételeket, a legnagyobb eltéréseket fogom megemlíteni, az apró tételeket és csökkentéseket nem fogom felsorolni, csupán azon tételeket eme­lem ki, a hol jelentékenyebb kiadásnövekedéssel állunk szemben. A közösügyi kiadásokról már emiitettem, hogy itt 2,800.000 K mint többlet van beállítva^ de ez nem a végleges összeg, (Zaj és mozgás bal­felől.J ez az 1910-iki összeg, a végleges összeg később fog beállittatni. (Zaj. Halljuk ! Halljuk !) A másik növekedő tétel mutatkozik az állami adósságoknál, a hol három részből alakul ki a több­let : az egyik régebbi adósságaink növekedése annak következtében, hogy a törlesztési részletek növekednek, a miből 2,400.000 K többlet áll elő, azután a hivatali elődöm által kontrahált kölcsön­ből származó többlet 6,700.000 K, és a legutóbb általam kontrahált kölcsön többlete: 13 millió korona. A vasúti kamatbiztositásoknál szintén egy nagy emelkedéssel, 2,700.000 K többlettel talál­kozunk, mely összefügg a Kassa-Oderbergi vasút által felvett kölcsönnel, illetve a törvényhozásilag elvállalt kamatteherrel. Horvát-Szlavonországok beügazgatási szük­séglete emelkedik 3,750.000 K-val, a minek indo­kaira már a bevezetésben volt szerencsém rá­mutatni. A belügyi tárcza szükséglete emelkedik 10,700.000 K-val, ebből három millió korona uj tétel, a törvényhatósági és rendezett tanácsú vá­rosok segélyezése, (Helyeslés.) melyből tulaj don­képen csak egy millió korona valódi növekedés, mert két millió korona már be volt állítva az előző költségvetésbe, de a pénzügyi tárczánál, most pedig ez a tétel természeténél fogva á.tvitetett október 26-án, szerdán. j a belügyi tárczához és felemeltetett még egy millió koronával, minélfogva e tétel a belügyi tárczánál 3 millió koronával jelentkezik. A közegészségügyi kiadások emelkednek 1 millió K-val kerekszámban, a betegápolási költségek emel­kedése folytán. Az országos betegápolási alap szük­séglete, a melyre a gyermekvédelem is utalva van, emelkedik 3,200.000 K-val, miután az állami gon­dozás alatt levő gyermekek száma már meghaladja az 55 ezret (Mozgás. Halljuk ! Halljuk !) A pénzügyi tárczánál a rendes kiadások emel­kedése 13 millió korona, a mely egész összegében az üzemekre vezethető vissza, a mennyiben a dohányjövedéknél emelkedik a szükséglet 10 mil­lióval, a mivel szemben áll 20 milhó koronányi bevételemelkedés. A sójövedék szükséglete emel­kedik 600.000 K-val, de ezzel szemben áll 2,500.000 K-nyi bevételemelkedés. A fém- és opálbányászat szükséglete 670.000 K-val emelkedik, sajnos, hogy itt nem konstatálhatom, hogy a bevételek emel­kednének ; hiszen tudjuk, hogy a fémbányászat egy passzív üzem, inkább csak az illető vidék lakosságának támogatása végett tartatik fenn ez idő szerint. A pénzverés és fémbeváltás szükséglete emel­kedik 1 milhó koronával és ugyanannyi bevétel által ellensulyoztatik. A kőszénbányászat szük­séglete emelkedik 1,200.000 K-val-, a bevétel 300.000 koronányi emelkedést mutat. Az állami vasgyárak szükséglete apad kerek 700.000 K-val, a bevételi emelkedés 240.000 K. A kiadások apadása arra vezethető vissza, hogy miután korábban nagy beruházások történtek, ezek már éreztetik hatásukat a termelési költségek csökkenésében. Átmenve a kereskedelmi tárczára, ennek ren­des szükséglete emelkedik 60 és fél millió K-val. Ezen emelkedés legfőbb tételei : a posta, az állam­vasutak, az utak és az iparfejlesztés. A j)ósta, távírda és távbeszélő szükséglete emelkedik 13.7 millió K-val a forgalomnak emelkedése folytán, mely a személyi járandóságok, a dologi kiadások és az üzemi költségek szaporulatát vonja maga után. A személyi járandóságok emelkednek 5,800.000 K-val, a dologi kiadások 7,400.000 K-val, az üzemi költségek 5.5 millió K-val. A személyi járandóságoknak 5.8 millió koronányi emelkedé­séből 3 millió K esik arra, hogy a posta, távírda és távbeszélő üzemnél alkalmazottakra kiterjesz­tessék az államvasutaknál alkalmazásban levő fizetési rendszer. (Élénk helyeslés.) A magyar királyi államvasutak kiadási szük­séglete a rendes kezelésben 42,200.000 K-val emel­kedik, a mi visszavezethető egyfelől a hálózat növekedésére, mindenekfelett azonban a forgalom­nak igen jelentékeny emelkedésére. Ebben az összegben benne van a forgalmi eszközök selejte­zésére, javítására és beszerzésére 7,700.000 K, a felépítmények karbantartására 6 millió korona. A hálózat a jövő évre emelkedik 670 kilométerrel ugy, hogy most már államvasuti hálózatunk a 18.000 kilométert meghaladja. Az üzleti hányad,

Next

/
Oldalképek
Tartalom