Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-52

52. országos ülés 1910 folytán — hogy a horvátok nem veszik végrevalaháTa észre magukat. Vagy talán annyira naivak, hogy feltételezik Ausztriáról, hogy komolyan veszi az ő önálló állami életre való berendezkedési aspiráczióikat, avagy komolyan akarna nekik jogokat adni ? Hát nem tudják, milyen önző a gondolkodása annak az Ausztriának, a melyik mindig csak akkor adott jogokat, mikor arra kényszerítve volt és akkor is csak ugv, hogy ebből a zsebének haszna volt ? Mindezeket én azért adom elő, mert legjobb meggyőződésem, melytől eltántorodni nem fogok, az, hogy most is Ausztriából szitják ezeket a trialisztikus törekvéseket és most is Ausztria unszolja és uszitja a horvát politikusokat arra, hogy ide közénk meddő közjogi vitákat dobjanak és azután mi egymáson rágódva és egymással veszekedve, ő páholyból nézhesse a mi küzdelmünket és háborítatlanul élvezhesse gazdasági életünk lekötöttségének előnyeit. Minduntalan látunk sürün ismétlődve visszatérni olyan jelenségeket, melyek a legnagyobb aggodalomra adnak okot épen ezen körülmény szempontjából. Folyton hallunk uj meg uj teóriákat, uj igényeket, folyton halljuk a nagy sérelmeket, természetesen csak általánosságban megjelölve. Mindig hangoztatják a horvátok, hogy milyen sérelmeik vannak az 1868 : XXX. t.-czikk megszegésével, holott ha jobban megnézzük és vizsgáljuk ezeket a dolgokat, látjuk, hogy szó sincsen sérelemről, mert az ő sérelmük abban áll, hogy az 1868 : XXX. t.-czikk keretén jóval túlmenő igényeket támasztanak és ezeket nem tudják érvényesiteni; ezeknek nem teljesítése az ő tulaj donképeni sérelmük. En magam, a mint mondám, személyesen és közvetlenül szereztem meggyőződést ezeknek az igényeknek mibenlétéről, igy hát módomban van a majd hivatkozandó dolgokat — mondjuk — mintegy a személyes autenticzitás súlyával is támogatni, de konstatálni kívánom, hogy minden egyes horvát mozgalomban, minden egyes adott alkalomkor minden formában mindig olyan sérelmeket emlegetnek, á melyek egyenesen alkotmányunknak fundamentális elveibe ütköznek bele. T. ház ! Hogy állunk ebben a kérdésben ma % Az 1868 : XXX. t.-cz. egy, a régmúlt állapothoz képest jóval kiterjesztett autonóm hatáskört biztosított Horvátországnak. Miért mondom ezt ? Mert konstatálom, — és állapítsuk ezt meg — hogy való igazság az, miszerint több mint kilenczszáz esztendő óta azon a területen, a hol jelenleg Horvát-Sziavonországok fekszenek, önálló állami alakulatra való berendezkedés nem volt. A régi Horvátország, a mely nagyrészt más területen volt, a XII. században bekebeleztetett Magyarországba, inkorporáltatott. Soha ezen idő óta Horvátország semmiféle vonatkozásban önálló nemzetközi jogalanyként sehol nem szerepelt. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ennek megfelelően intézkedtek azóta összes törvényeink. Itt van pl. az 1761 ; XLI. t,-cz., a mely ezt a kérdeczetnber 5-én, hétfőn. 443 dést egész világosan állítja oda, liog}^ xHorvátország fiai mind hivatalaikban, mind nyelvükben mindenkor mint a magyar nemzet fiai tekintendők*. De, t. ház, tovább megyek. Mi történt ? A 48-iki események hatása ellenére Magyarország a lehető leglojálisabban egyezményes törvényt alkotott meg 1868-ban és pedig kölcsönös megállapodás alapján, a melyben — remélhetőleg — hosszú időre fodrozta a kettőnk közötti viszonyt, azzal azonban, — és ez a horvátok hozzájárulásával történt — hogy egy és ugyanazon állami közösséget képezzük és Horvátország külön állami önállóságáról szó sem lehet. Már most ezzel a tényleges állapottal szemben mit látunk és mit hallunk ? Mik azok az úgynevezett sérelmek, a melyeket mindig általánosságban hangoztatnak, és melyeket, a mint bátor leszek később rámutatni, autentikus helyről nemcsak megerősítenek, de egyenesen programmszerüen propagálnak ? A kezemben van példának okáért a Kroatisehe Korrespondenz bécsi kőnyomatosnak egy példánya, a mely hírt ad arról, hogy a horvát koaliczió hány izben kereste már a békés megegyezést Magyarországgal és ennek meghiúsulása csak azért történt, mert a horvátok az ő elemi, — staatsrechtliche Forderungen — államjogi követeléseikre nézve semmi néven nevezendő kielégítést nem kaptak, holott azok mind az 1868 : XXX. t.-cz. szellemébői folynak. Olvassuk ei, melyek azok a követelési pontok, a melyek szerintük és állítólag az 1868: XXX. t.-cz. szelleméből folynak. Méltóztassanak meghallgatni, mert igen érdekes dokumentum arra vonatkozólag, hogy mik azok az állítólagos horvát sérelmek pontokba foglalva. {Halljuk ! Halljuk !) Azt mondja a közlemény : már rég meg lett volna a megegyezés közöttünk, hogyha a következő állam jogi követeléseiknek, melyek az 1868 : XXX. t.-czikken alapulnak, eleget tettünk volna. Németül kell olvasnom, mert német szövegben van meg. (Halljuk!) »Die croatisehe pragmatische Sanction vom Jahre 1712 soll in den neuen Ausgleich mit Ungarn zur Geltung kommen.« Az 1712-iki horvát pragmatika szankcziót az uj kiegyezésbe beleállitják. Méltóztatnak tudni, hogy az 1723-ban meghozott pragmatika szankczió előtt 1712-ben a horvátok egy külön pragmatika szankcziót ajánlottak fel az osztrák császárnak... Barta Ödön : Őket sikerült hamarább megvesztegetni, olcsóbban adták. Polónyi Dezső : . . . mely akkor érvényesítve nem lett, hanem az ő pragmatika szankcziójuk egyszerűen és a dolog természetéből folyólag a mi pragmatika szankcziónk által intéztetett el. Ugy emlékezem, — csak rá akarok mutatni — hogy az 1712-ben felajánlott pragmatika szankczió nem volt azonos a magyar pragmatika szankczióval, hanem az osztrákkal, a mely — mint tudjuk — különbségeket tartalmaz és nem egyforma. Barta Ödön : Közjogi szemtelenség, hogy egy tartomány külön pragmatika szankcziót ajánljon fel 56*