Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-34

'M 54. országos ülés 1910 október 26-án. szerdán. törvények szerint kizárólag a képviselőház hatáskörébe tartozik. (Ugy van! Ugy van! balfelöl.) Már most a mélyen t. elnök ur talán nem fogja rossz néven venni, ha egyszeri hallásra nem reflektálhatok ezen elnöki előterjesztés minden egyes részletére és nem reflektálhatok a felhozott preczedensekre. De nem is szükséges, hogy reflektáljak rájuk, mert meggyőződésem szerint e kérdésnél abszolúte nem szükséges preczedensek után kutatnunk, miután a törvény olyan világos, hogy félremagyarázásról és preczedensekre való hivatkozásról egyáltalában szó sem lehet. Mint minden előzetesen felhozott preczedensnél, elkülönítve kell kezelnünk ezen kérdést, mert több konstitutív elem játszik közre, a mely eddig a preczedensekre való hivatkozásnál eldöntésre nem várhatott. Áz egyik az, hogy itt nemcsak arról van szó, hogy mi történjék egy lemondott delegátusnak és póttagnak helyettesítése, illetőleg uj tag választása tekintetében, hanem komplikálódik a kérdés közjogi szempontból az által, hogy szó van arról, hogy speczialiter és tömegesen horvátországi képviselők mondanak le, a kik ezt a lemondást egyúttal politikai demonstráczióra használják fel oly czélból, hogy a kiegyezési törvénynek azt a magyarázatot adják, mintha Magyarország képviselőháza kötve lenne ahhoz, hogy horvátországi képviselők közül csak azokat választhatja, a kiket ők a saját kebelükből kijelölnek, holott a paktum-konventumos törvény szerint igaz ugyan, hogy a képviselőház kötve van ahhoz, hogy saját kebeléből meghatározott számú horvát képviselőt válaszszon, de nincs kötve ahhoz, hogy azt válaszsza, a kit a horvátországi képviselők kijelölnek, hanem szabadon választja azt, a ki neki tetszik. És ebben rejlik annak természetszerű konzekvencziája is, hogy a mikor horvátországi képviselőtársaink ilyen indokolással lépnek a lemondás tekintetében a ház elé, akkor annak meritoriális elintézése tekintetében közöttünk véleményeltérés nem lehet, hogy t. i. ezen lemondás okai alaposaknak el nem fogadhatók, sőt ezek egyenesen törvénybe ütköznek. A mi a kérdésnek talán kellemetlen ízt adna és a mit szívesen eliminálnék, az az, hogy itt elnökeink eljárását kell külön birálat tárgyává tenni. E területen azonban hamar fogok végezni, miután legjobb meggyőződésem az, hogy teljes jóhiszeműséggel és a precedensekre való hivatkozással ugy jártak el, hogy nem volna helyénvaló, ha ebből politikai tekintetben fegyvert kívánnék kovácsolni. A fő az, hogy a közjogi kérdést hozzuk tisztába és a közjogi kérdés tekintetében határozzunk. Nyilvánvaló dolog, hogy a mostani t. képviselőházi elnök ur eljárásában az a rész, hogy ő lemondás folytán behívott egy póttagot, a horvát képviselők helyére egy nem horvátországi póttagot: mint a kérdés elvi része a ház által taglalandó. Sietek megjegyezni, hogy az 1867. évi XII. t.-czikknek 49. §-a és a 48. §. is — a melyeket az elnök ur idéz — kifejezetten és világosan megmondják, hogy lemondás esetében előbb feltétlenül határozatot kell hozni a felett, vájjon a lemondás okai alaposak-e vagy sem. Fennmarad a kérdés, hogy melyik testület és mikor határozzon, t. i. a delegáczió-e vagy a képviselőház-e; de az kétségtelen, hogy a lemondás okainak alapossága felett határozni kell, mielőtt a jióttagok behívására vagy uj tagok választására kerülne a sor. Már most a 48. §. azért rendeli a póttagoknak sor szerint való behívását, mert az üresedés más esetei is ismeretesek. Ilyenek a halál és a szabadságvesztésre ítélés esetei. Ez esetekben természetesen nem kellvén a lemondás kérdése felett határozni, a törvény a póttagoknak sor szerint való behivását rendeli. De ha lemondás esetéről van szó. akkor félreérthetetlen világossággal rendeli a törvény, hogy a lemondás okainak alaposságáról első sorban határozatot kell hozni. (Ugy van! balfelöl.) Már most, t. képviselőház, a mikor a mélyen t. elnök ur, a nélkül, hogy a lemondás okának alapossága felett akár a delegáczió, akár a képviselőház határozatot hozott volna, mégis — és pedig horvátországi képviselők helyettesítésére — két magyar póttagot hívott be, nézetem szerint feltétlenül tévesen járt el, mert neki jróttag behívásához addig joga nem lehet, mig a lemondás okának kérdése eldöntve nincs. Ez az egyik, a mit konstatálni kívánok. Következik ezután a delegáczió állásfoglalása. A delegáczió az elnök ur intézkedésére egyszerűen azt mondta: én nem regarclirozom a képviselőház elnökének intézkedéseit, hanem hozok a saját hatáskörömben egy határozatot, a melyben kimondom, hogy a lemondások okait alaptalannak tekintem és azokat el nem fogadom. (Mozgás a jobboldalon.) Itt tehát, t. képviselőház, egy ujabb és zavaró koeifecziens merült fel, nevezetesen az". vájjon a delegáczíónak, mint ilyennek, van-e joga a házelnök intézkedéseit dezavuálni, vagy sem ? Én ezt a kérdést a kettőjük között való elintézésre utalom, mert magamra nézve ezeket a tévedéseket a közjog szempontjából nem tartom fontosnak. Előttünk másként, egészen egyszerűen áll ez a kérdés. Az 1867: XII. t.-cz. ugyanis, 48. és 49. §-aiban világosan megmondja, hogy a lemondás okainak alapossága felől, ha a képviselőház együtt van, a képviselőház határoz és csak akkor határozhat a delegáczió, ha a képviselőház nincs együtt. A régens princípium tehát az: a lemondás okainak alapossága felett határozni közjogunk szerint a képviselőház illetékes és csak abban a kivételes esetben, ha és a mikor a képviselőház együtt nincsen, jogosult határozni a delegáczió. {Mozgás a jobbóldalon)