Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-50

374 50. országos ülés 1910 deczember 2-án, pénteken. napon az országgyűlésnek előterjesztést tenni az iránt, hogy az osztrák-magyar bank alapszabályai 83. czikke felfüggesztésének azonnali megszünte­tésére vonatkozó javaslat jóváhagyassék«. (Zaj.) Elnök: Kötelességem a képviselő urat figyel­meztetni, hogy az indemnitásról szóló törvény­javaslat feletti vita mindig a legszélesebb meder­ben szokott ugyan folyni, és ezért én ennek sem­miféle gátat nem akarok vetni; de azt hiszem, sem a házszabályokkal, sem a ház gyakorlatával nem egyeztethető össze az, hogy egy benyújtott és már a bizottsághoz utasított törvényjavaslat egyes szakaszainak felolvasásához fűzzék a szó­nokok beszedőket. Ettől tehát szíveskedjék tar­tózkodni. (Helyeslés jobb felől. Zaj a baloldalon.) Egry Béla: Én mély tisztelettel meghajlok az elnök ur figyelmeztetése előtt, csak azt aka­rom mondani, hogy én a kormány iránti bizal­matlanságomat szándékozom megindokolni. Ehhez jogom van és ebben a jogomban minden olyan alkalmat megragadok, a mely bizalmatlanságo­mat még jobban megerősíti. Justh János: Az egyetlen programmjuk ez! Egry Béla : Nagyon röviden fogok vele vé­gezni, t. elnök ur, nem is olvasom tovább, csak kitérek néhiny szóval arra, hogy bizalmatlan­ságomat megindokoljam ezen dolog miatt is, a melyben én árulást látok a magyar nemzet önálló gazdasági berendezkedése ellen és az egész nemzet ellen. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Kun Béla: Elalkudják! Egry Béla: Mert mit mond ez a szakasz ? Azt mondja, hogy a készfizetések felvétele és az önálló magyar bank felállítása tekintetében há­rom retortán, három faktoron fog keresztülmenni és csak akkor tárgyalható, ha az Osztrák-Magyar Bank előterjesztést tesz ez iránt; ekkor követ­kezik a két kormánynak a tárgyalása egymással és ha megegyezésre jutottak, akkor az osztrák és a magyar parlament fog dönteni a felett, vájjon elfogadják-e a készfizetések felvételét, a mely az önálló magyar bank felállításának előfeltétele. Justh János : Jól körülbástyázták ! Egry Béla : Én azt hiszem, hogy nincs Magyar­országon egyetlenegy ember, a ki elhigyje azt, hogy az Osztrák-Magyar Bank valaha előterjesz­tést tesz a készfizetések felvétele tárgyában, (Ugy van ! ügy van ! a szélsőbaloldalon.) vagy ha tesz is előterjesztést, hogy a két kormány, különösen az osztrák kormány, akkor, a mikor az Osztrák­Magyar Bank révén száz és száz millió jövedelmet szerez, hozzá fogna járulni ahhoz, hogy a készfize­tések felvétessenek. De megengedem még azt is, hogy az osztrák kormány hozzájárul, de lesz neki esze arra, hogy az osztrák parlamentben már előze­tesen megcsinálja magának a helyzetet ugy, hogy ha ő elfogadja is, az osztrák parlament semmi körülmények között el ne fogadja, (ügy van! a szélsőbaloldalon.) Azért hivatkoztam erre, hogy kijelentsem, hogy ha egyéb okok nem volnának is a bizalmat­lanságra, a törvényjavaslatnak ez a szakasza is elég arra, hogy a legmesszebbmenő bizalmatlan­sággal viseltessem a kormány iránt és az indem­nitást neki meg ne adjam. (Helyeslés a szélső­baloldalon.) Már most figyelmeztetem a t. túl­oldalt arra, ha ez a törvényjavaslat törvénynyé válik, örök időkre lemondottunk a magyar nemzet önálló berendezkedéséről, örök időkre lemondot­tunk a készfizetések felvételéről és az önálló magyar bank felállításáról. (Ugy van ! balról.) Gr. Batthyány Pál: Hiszen azt akarják! Egry Béla : T. képviselőház ! A ministerelnök ur kinevezése után, de még a választások megejtése előtt ígéretet tett és ígéret tétetett a trónbeszéd­ben a Felség által is, hogy a választói reformot előveszi és azt, mint legsürgősebbet a képviselőház elé hozza. De mi történt, t. képviselőház ? Nem­csak hogy elő nem terjesztette eddig, de elő sem fogja azt terjeszteni a ministereboök ur. Legalább erre enged következtetni a pénzügyi bizottságban november 22-én mondott beszéde folyamán a' következő kijelentése (olvassa): >>A választási jog rendezése oly fontos kérdés, hogy ezt nem szabad semmi más kérdéssel befolyásoltatni és ép azért az csak oly időben hozható elő, a mikor az csak önmagában lesz elbírálható.« Justh János : Mikor lesz az az idő ? Egry Béla: Soha ! Más szavakkal, ad graecas calendas ki van tolva a választói jog reformja és annak a képviselőház elé való hozatala. (Igaz! ügy van! a szélsőbaloldalon.) Gr. Batthyány Tivadar: Korteseszköznek jó volt! Egry Béla ". Preszly t. képviselőtársam tegnapi felszólalásában követelte az általános, egyenlő és a városokban a titkos választói jog behozatalát. Én tovább megyek egy lépéssel, t. ház, és nemcsak a városokban, hanem az egész országban követelem a községenkénti, általános, egyenlő és titkos vá­lasztói jog behozatalát, (Élénk helyeslés a szélső­baloldalon.) mert ez a mostani választás győzött meg engem lelkemben arról, hogy az általános, egyenlő, titkos, községenkénti választói jog beho­zatala nélkül ebben az országban rend soha nem lesz, (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) ez a parlament mindig csak osztályparlament lesz. Azért nyilt felhívást intézek a ministerelnök úrhoz, mint belügyministerhez is, felhívom őt arra és követelem tőle, hogy az általános, egyenlő, községenkénti, titkos választói reformot terjeszsze mielőbb a képviselőház elé. (Elénk helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ezzel be is fejezhetném beszédemet, de néhány sérelmet óhajtok még felhozni. Miután épen a belügyminister úrral foglalkoztam, hozzá inté­zem e tekintetben az első kérdést és emlékébe idézem azt, hogy mikor legelőször jött ide Magyar­országra mint ministerelnök, 1903-ban, akkor le­iratot intézett a törvényhatóságokhoz, a mely­ben kifejezést adott annak, hogy ő a törvényt tiszteli, a törvényt megtartja és meg fogja tartani és felkéri őket, hogy támogassák ebben a törek­vésében. Hogy mennyire tartja meg a minister-

Next

/
Oldalképek
Tartalom