Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.
Ülésnapok - 1910-49
360 4-9. országos ülés Í9Í0 deczember 1-én, csütörtökön. ügyminister urak igazat fognak nekem adni. Én nagyrabecsülöm azt a küzdelmet, a melyet ők folytatnak, próbáltam én is; nemcsak vele együtt küzdöttem, de még nehezebb időkben is küzdöttem, mint a pénzügyminister ur, az 1871. és 1879. közötti időkben. Hogy micsoda nehéz dolog az, a pénzügyi követelményeket érvényesíteni; hogy az mennyi küzdelembe és fáradságba kerül, azt én tudom legjobban. És ők megtesznek ez irányban mindent a legnagyobb mértékben; ezt bizonyíthatják is, de nem is kell, hogy ők bizonyítsák ; tudja az egész nagy közönség és nekik nagy érdemük, a mit cselekszenek, mert a mi pénzügyi helyzetünk azokat a terheket ma nem birja el. Mindazok az uj dolgok tehát jönni fognak. A Drednaughtok stb. nem odázhatók el mindörökre; azok jönnni fognak fMozgás és zaj a baloldalon. Halljuk ! Halljuk! joobfelöl.) és meg fogja látni a t. ház, és ez elől nem zárkózhatik el senki, bármilyen helyzetben legyen is, ha őszintén és reális alapon beszél, nem pedig egyszerűen pártpolitikai szempontból, mert hogyha a pártpolitika ezen a téren a maga győzelmét megkapja is, azért győzni nem fog, mert hiszen a katonai követeléseket nem tudja leszállítani. Egészen hidegen és higgadtan jelenthetem és állithatom és nem fogják kétségbevonhatni, hogy ezen a téren, — hogy mikor, azt nem tudom, jövőre-e, két vagy három év mulva-e — ebből egy jelentékeny kiadási többlet fog előállani. (Ugy van I Ugy van!) Ismétlem, én nem beszélek a folyó évi költségvetésről, sem a jövő éviről, hanem ennek az országnak a tértiéiről, teherviselési képességéről, azon nagy bilanczról, a mely ezen ország szükségleteiben a kiadási kényszerűségek által okozott nagy többleteket előidézik. És miután erről beszélek, ki kell jelentenem, hogy én ezen többletet jelentékenynek tartom. Már most van azonban itt még más is. Az én t. barátom, Hieronymi Károly, a kihez engem a régi időkből oly emlékek fűznek, (Halljuk! Halljuk! jobbfelől) a minők politikusokat ritkán szoktak összefűzni, (Zaj baljelöl. Halljuk! Halljuk ! balfelöl.) nekem igazat fog adni. De itt a múltból jutott eszembe valami, hogy ő volt az első ember, a kinek én megmondottam, a mikor pénzügyminister voltam és vele, mint akkori államtitkári állásában általam nagyrabecsült szakemberrel beszéltem, a ki a bizottságban képviselte a ministert, ő volt az első, még a közmunkammister sem tudta, hogy mit csináltam mint pénzügyminister, neki mondtam meg, hogy akkor, a legnehezebb viszonyok között megvettem a tiszai vasút részvénytársaság részvényeinek háromnegyed részét. Pedig azok nehéz vizonyok voltak, mert akkor kiteremteni annyi millió forintot, az nem volt ám tréfa. Ezt vele közöltem és megcsináltam ezt nagynevű pénzemberek ellenére. A ki tudja, hogy ki volt akkor abban az időben Wodianer Móricz, a ki elnöke volt annak a társaságnak és én az ő tudta nélkül megszereztem a részvényeket és a legközelebbi közgyűlésen tisztelettel felkértem, hogy mondjon le. És igy lett abból a vasutból államvasút és ez volt a kezdete a magyar államvasutak államosításának. Nem szerénytelenség beszéltet engem, (Halljuk !) csak emlékeztetni akarom önöket arra, hogy öntudatos politikával nagy nehézségek győzhetők le és nehéz viszonyok között is, ha egyetért az ember, mint pénzügyminister a makministerrel, nagyon sokra lehet menni. Tehát megcsináltuk. Utána jött az alföld— fiumei vasút, azután megcsináltam a másikkal az erdélyi vasút megváltását, azután a keleti, majd az északi stb. vasutat, ugy hogy a mikor jött a későbbi nemzedék és jött mind az az átalakulás, a mely Baross Gábor alatt történt, — a kinek érdemeit épen nem vonom kétségbe — már kész talajra találtak, a nagy nehézségek már előzőleg el voltak hárítva, s az államvasutak nagy része a magyar állam kezében volt. Már most azt állitom, hogy az államvasutaknál igenis lehet sokat csinálni, sőt kell is valamit csinálni és különösen kell a viczinális vasutaknál is, mert e részben igen sajátságos a helyzet. T. i. a viczinális vasutak — higyjék meg nekem, újságot mondok önöknek — senki által nem várt terhet okozhatnak az országnak. Hogyan áll ez a kérdés ? Az államvasutaknak a jövedelme kitesz ma 109 millió koronát. Ez a 109 millió korona azonban nem marad meg az államkasszában; ebből a 109 millió koronából csak 85 millió marad. Miért ? Legnagyobb meglepetésemre — ministerelnökségem óta nem foglalkoztam közlekedési ügyekkel, de most igyekeztem megismerni minden részletében — rá jöttem, hogy a viczinális vasutak, — a melyek még 1890-ben nem kerültek többe nekünk, mint félmillióba, 1900-ban körülbelül négy millióba, vagy legfeljebb négyes fél millió koronába, az 1911. évi költségvetési előirányzat szerint már 23,732.000 és — a második klasszis—577.000 koronába, együtt a viczinális vasutak 24 millió három vagy négyszázezer koronába kerülnek. Ez roppant összeg. Szerintem ez még sem járja. Itt revideálni kell a dolgokat, — szerződést természetesen nem lehet semmikép feloldani vagy magsérteni — de revideálni kell, és pedig behatóan. És épen a kereskedelemügyi minister ur nagy szakértelmüségénél, de meg kiváló nagy eszénél fogva, remélem, hogy ezt meg is teszi, mert mégis lehetetlen állapot, az, hogy mikor államvasutaink hoznak nekünk 109 millió koronát, hogy ebből ne maradjon több 85 millió koronánál, mert a viczinális vasutak abszorbeálnak ebből évenkint 24% milliót. Abszurd állapot az, hogy az államvasutak 1900-ban 87 milliót hoztak, a vicinális vasutak hiánya 4 millió lévén, maradt 83 millió felesleg és tíz év után 1910ben is csak SS 1 ^ marad, mert a 109 millió 781 ezer korona államvasuti jövedelemből a viczinális vasút 24 milliót elvont. Tessék megnézni, hogy mibe kerültek nekünk a vasutaink? Hirtelen számításaim alapján mondhatom, hogy harmadfél milliárdba, sőt azonfelül, inkább 2600, mint 2500 millió koronába. Már most 2600 millió korona befektetés után nem j ut több jövedelem, mint 85 millió korona. Engedelmet
