Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.
Ülésnapok - 1910-46
k6. országos ülés 19Í0 november 28-án, hétfőn. 313 körök állandóan szapulják a bőrkabátos latifundiumosokat és a püspököket az ő vagyoni helyzetük miatt, másrészt kormányzati kezelés alatt lévő nagy földbirtokoknál évek óta sem a jó értékesítést, sem pedig a szocziális érdekeket kellőleg figyelembe nem veszik. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Én a katholikus autonómiát oly tartalloinmal akarom felruházni, a minőhöz az égvén jogosultság alapján a kafcholikusoknak ép ugy joguk van, mint a többi felekezeteknek (Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Szmrecsányi György : Az alapok kérdése ! Gr. Batthyány Tivadar: A mi pedig a szekularizáczió kérdését illeti, megengedem, hogy vannak egyesek itt a házban és a házon kivül, a kik a szekularizácziót egy elmélet alapján szorgalmazzák, gyakorlati politikust azonban nem tudok magamnak elképzelni, a ki Magyarországon a mai viszonyok között, a mi közállapotaink mellett a vallási harcznak egy ilyen módját akarná előidézni. En ugy vélem, hogy egyáltalában kerülnünk kell mindent, a mi Magyarországon a felekezetek közötti békétlenséget előidézi. (Élénk helyeslés.) Minden oldalról kell ezt kerülnünk. (Altalános, élénk helyeslés.) Hagyjuk békében a felekezeteket, fejlődjenek azok a maguk módja szerint mindaddig, a mig a hazának, a magyai nemzeti államnak is szolgálatában állanak. Hagyjuk ezeket a kérdéseket, van elég tere annak, hogy vitatkozzunk egymással, (Helyeslés.) van elég tér, a hol küzdenünk és harezolnunk kell. (Igaz ! Ugy van !) Végül meg csak egy témára utalok : ez a választói jog kérdése. (Halljuk ! Halljuk ! bal felől.) Felszólalásom során ismételten hallottam a t. túloldalról közbeszólók részéről a szemrehányó nyilatkozatot, vagy azt a jelszót, hogy a koaliczió kikapcsolt. A mit másnak szemrehányok, azt magam ne cselekedjem. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Figyelmeztetem az igen t. urakat, hogy a választások előtt, különösen azok a jelölt urak, a kik olyan jó városi kerületben léptek fel, bizony nem tartották ott ezt a kérdést olyannak, a melyet majd valamikor később, nyugodtabb időben lehet megoldani. Igen kiváló férfiak voltak azok, a kik direkte az általános, egyenlő, titkos választói jog mellé állottak ; mások és igen sokan az igen t. többségi pártban is férfias nyíltsággal melléje állottak. De a kik nem vallották az általános, egyenlő, titkos választói jogot, sőt, a kik ezzel szembehelyezkedtek, azok köréből sem olvastam egy olyan nyilatkozatot sem, hogy ezt a kérdést lehet majd elodázni, kikapcsolni. Most, mióta a ház együtt van, azóta azt látom, hogy itt egy tervszerű kikapcsolás! akczió van folyamatban. Eleinte a trónbeszédben még legfontosabbnak és el nem halaszthatónak jelentették ki. A ministerelnök ur már egyik beszédében az ő ministerelnöki funkczióinak legutolsójául deklarálta, a mely után, ha azt megvalósította, ő tulaj donképen már visszavonulhatna. EÉPYH. TS&VLÓ. 1910—1915. II. KÖTET, Minthogy pedig épen az én egyik ieiS2Ólaiásom során az igen t. többség soraiból biztosítottak engem, hogy ez a kormány még soká akar kormányon maradni ; (Derültség baljelől.) a ministerelnök ur nyilatkozata azt jelenti, hogy a választói jogot ő el akarja odázni. De megdöbbentő volt a ministerelnök urnak a delegáczióban tett nyilatkozata, a mely ugy szólt, hogy ha majd nyugalom lesz, ha nem komplikálódik ez a kérdés mással, akkor meg fogja oldani; ezt megismételte a pénzügyi bizottságban is. Ez teljes kikapcsolása a választói reformnak. Elképzelhet-e valaki olyan időt, hogy a mig gróf Khuen-Héderváry ül Magyarország ministerelnöki székében, semmiféle kérdés nem izgatja a közvéleméiwt ? Hiszen bárki legyen az ország ministereinöke, mindig lesznek aktuális kérdések, a melyek a közvéleményt izgatják. Ebből látszik, hogy az urak szépen ki akarják taktikázni e nagy reform megalkotását, a mi ellen nemcsak magam. de elvbarátaim nevében is a végsőig tiltakozom. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Kijelentjük, hogy ezt nem engedhetjük meg ; hogy ez oly probléma, a melyet meg kell oldani non verbis, sed faetis, az igazi emberi és demokratikus érdekek szempontjából, az igazi általános választójog szempontjából. (Helyeslés baljelől.) És itt nem érvényesek azok az argumentumok, a melyekkel bennünket támadnak és gyanúsítanak, mint az különösen a választási kampány alatt megtörtént. Azokra, a miket ott elmondottak, fényesen megfelelt az igazságügyminister ur a Ferenczvárosban elmondott beszédében, mikor tiltakozott az ellen, hogy az általános, egyenlő, titkos választójog életbeléptetése a magyar nemzeti szupremáczia megvalósítása nélkül legyen keresztülvihető. Igen helyesen mondta, hogy sem ő, sem a nyilvánosságnak sok más tényezője nem lenne az általános választójog mellett, ha azt csak ezen az áron lehetne keresztülvinni. Nem kell itt egyéb, mint a mai választójogban benfoglalt igazságtalanságot kiküszöbölni, az egyenjogúságot az uj törvénybe belevinni, és akkor az általános, egyenlő, titkos választójog nemcsak kárára nem lesz a magyar nemzeti államnak, hanem erősbiteni fogja a magyarságot és ezt a parlamentet. Ha megalkotjuk az igazi demokratikus választói reformot, akkor majd ennek a parlamentnek lesz ereje és súlya, nem ugy mint most, a mikor néhány százezer, jórészt befolyásolható, függő polgár akaratát képviseli, és nem az igazi népakaratot. (Igaz! Ugy van! a szélsőbahldahn.) Akkor az a magyar nemzetnek igazi képviselete lesz, és akkor boldogulni fog ez a nép is, a melynek képviselői itt vannak, és be fogják látni, hogy megszűnt az az állapot, hogy a jogtalanok milliói legyenek odakünn, a kiknek nincs joguk ebben az országban, hanem kénytelenek a nemzet ellenségeinek karjába vetni magukat. Ha itt az igazi magyar nemzet lesz képviselve a törvényhozás termében, akkor a magyar nemzet nagy, hatal40