Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-46

304 46. országos ülés 1910 november 28-án, hétfőn. hányást azért, hogy nem tettünk semmit. Sajnos, nem lett megörökítve ez a nyilatkozat, de az értelme ez volt és én hivatkozom azon t. képviselőtársaimra, a kik ott jelen voltak. Engedelmet kérek, hogyha az a kormány, a mely azt mondta, hogy félre a közjogi vitákkal, legyünk teljes egyetértésben a koronával és tegyünk meg mindent, engedjünk az egész vonalon, csakhogy az egyetértés a király és a nemzet között meglegyen és fektessünk súlyt a belügyi reformokra, a szocziális alkotásokra, — hogy az a kormány, midőn egy ilyen nagy szocziális probléma elé állitatik, tulajdonképen nem tud tenni semmit, nincsenek eszméi, tervei, és ugy itt a házban, mint a házon kivül felvetett eszmékkel és javaslatokkal szemben egyszerűen a non possumus álláspontjára helyezkedik, az olyan kormány igazán nem várhat kim életet, pláne nem azt, hogy vele szemben bizalommal viseltessünk. (Igaz ! Ügy van ! balfelől.) és a bizalom jeleképen az ország költségvetésének, az állam pénzeinek a kezelését reá bizzuk. Már az előbb is utaltam arra, hogy nézetem szerint ennek a képviselőháznak gyakrabban kellene külügyi problémákkal foglalkoznia, kellene pedig azért, mert az 1867 : XII. t.-cz. nekünk külön jogot ad arra, hogy habár a közös költségek részletes tárgyalása a delegáczióban eszközöltetik is, a monarchia külügyi politikájának az ellenőrzésére a magyar kormánynak, a magyar törvényhozásnak befolyása feltétlenül fennáll és annak érvényesülnie kell. Én ezért, daczára annak, hogy talán a t. előadó ur felfogásával ellentétben állok, kitérni kivánok egész röviden egy pár külügyi kérdésnek a taglalására. (Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) És itt elsősorban a delegáczióban szerzett, de egyébként is szerzett tapasztalataim alapián kénytelen vagyok a t. háznak Aehrenthal Lexa gróf külügyminister urat mint osztrák-magyar közös kereskedelmi politikust bemutatni. (Halljuk ! Halljuk ! balról.) Az igen t. külügyminister ur a delegáczióban jónak látta a saját külkereskedelmi politikájáról, az ő külön törekvéseiről szónokolni. Diplomatikus formában meg is leczkéztetett bizonyos társadalmi köröket és azoknak bizonyos törekvéseit, véletlenül ugyanazon társadalmi körök törekvéseit, a melyek pedig ebben a parlamentben, a miként a legutóbb lefolyt vita mutatta, elég tekintélyes számban vannak képviselve. Én már a delegáczióban is tiltakoztam ellene, de ugy vélem, hazafias kötelességet teljesítek, a midőn itt is a leghatározottabban visszautasítom a külügyminister urnak azt a merényletét, hogy a 67-iki törvények rendelkezéseinek egyenes megsértésével Magyarország gazdaságpolitikai ügyeibe beavatkozni merészelt. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) k külügyminister ur igen sokat nyilatkozott, a sajtóban meg is dicsértette magát alaposan érte, azon hőstettéről, a melyet ő az annexióval kapcsolatosan véghez vitt. Engedelmet kérek, az én felfogásom a külügyminister iirról az, (Zaj a jobboldalon. Halljuk ! Halljuk! a szélsőbaloldalon), hogy egy huszárszázados megreszkirozhat egy olyan bravurstiklit, hogy nekimegy a falnak a fejével, vagy neki viszi a maga századát egy merész vállalkozásnak, a melyből azután vagy mint győztes kerül ki s akkor kap nagy rendjeleket, kitüntetéseket és a közvélemény hősnek tekinti, vagy pedig ott hagyja az életét — mondom ilyesmit egy snájdig huszárkapitány vagy lovasezredes megtehet; de egy államférfiú, egy nagyhatalom, egy kettős monarchia külügyi székében nem. u< Az a politika, a melyet a külügyminister ur követett az annexió révén, ártalmas volt reánk minden tekintetben. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ártalmas volt egyrészt azért, mert olyképen inicziálta és vezette, hogy a hadsereg terén 180 millióval, a haditengerészet terén pedig S4 miihóval terhelték meg a népek vállait; másrészt pedig odavezetett bennünket egy háborúnak küszöbéhez, egy olyan háborúnak a küszöbéhez, a melyet elkerülni minden óvatosabb, minden előrelátó külügyministernek bőségesen módja és alkalma lett volna. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) De nemcsak ezt tette a külügyminister ur, hanem olyan formában ment bele az annexióba, hogy ezzel a kettős monarchiának szerződési hűségébe vetett bizalmat is megingatta a külföldön. (Mozgás és ellenmondás jobbfelöl.) Igenis, ez igy van, mert a berlini szerződés szerint a külügyminister urnak nem volt joga belemenni a szerződés egvik szakaszának megváltoztatásába, illetve mellőzésébe, a mig ahhoz a szerződést aláirt többi hatalmak hozzá nem járultak. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) S ha egyszer megszűnik a szerződési hűségünkben való bizalom a külföldön, ez ismét csak a háborús veszedelem előidézője lehet, a mire pedig ennek az országnak valóban semmi szüksége nincsen. (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) S ha már a külügyi politikáról beszélek, engedje meg a t. képviselőház, hogy egész röviden a hármasszövetségről, nevezetesen pedig a német szövetségről egy pár szót szóljak. (Halljuk! Halljuk ! a szélsőbaloldalon.) Nekem az a felfogásom, hogy elméletek, általános elvek alapján támogatni vagy elfogadni egy szövetségi viszonyt nem szabad; czélszerüségi momentumok azok, a melyek az államok szövetséges viszonyait kell hogy vezéreljék. És ezen szempontból én a Németországgal való szövetségnek elvi ellensége nem vagyok. Elismerem, hogy az egy megkötött szerződés ; kívánom, hogy ez a szerződés tiszteletben tartassék, s ha annak lejárta előtt arról győződöm meg, hogy az a szerződés az ország javára szolgál, semmi kifogásom sem lesz az ellen, hog3?' azt megújítsuk. De egészen általánosságban merem áüitani, hogy akkor, a mikor felmerül a kérdés, hogy Németország és az osztrák-magyar monarchia közt melyiknek van nagyobb szüksége a szövetség fentartására és biztosítására, ugy határozottan Né-