Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-33

24 33. országos ülés 1910 október 5-én, szerdán. ur ? Az eddigi fekete-sárga sasrendekhez liozzá illett volna. (Zaj.) Rájöttem arra, hogy hiszen az nyilvánvaló dolog, hogy a német császár azért választotta ki csak Lukács Lászlót, a többi, egyébként igen dicséretreméltó, de a német birodalom szempontjából talán mégis selejtesebb elem közül, (Élénk derültség.) hogy a megkötött hitelügylet alapján a t. pénzügpninister urnak nagy érdemeit urbi et orbi proklamálja, és Francziaországgal szemben demonstrácziót végezzen. (Igaz I ügy van ! a szélsőbaloldalon.) És itt kegyes engedelmükkel felvetek egy kérdést. En azt értem, hogy ha valaki mint adós jó kölcsönt csinál, hogy az megbízójától kap valami kitüntetést vagy ordócskát vagy sájjot, de hogy egy külföldi állam feje egy magyarországi kölcsön alkalmából tüntessen ki egy magyar ministert, az a józan észszel ellenkező olyan dolog, a mit csak az tud megérteni, a ki elfogadja, hogy itt a hitelező fizetett, mert jó gseftet csinált. (Derültség a szélsőbaloldalon.) E dolgok szomorúan konstatálják, hogy a német diplomáczia részéről ujabb lépések történtek Magyarország gazdasági érdekei ellen. Azonban — hogy rezumáljam ezen első kérdésemnél való álláspontomat — engem e kérdésnél egy dolog érdekel. Az, hogy a t. kormány nyújtson nekünk tájékozást két irányban. Ha nem tartotta az államtitokkal ellenkezőnek azt, hogy a saját táborában közölte először e kölcsön előzetes feltételeit, tartsa kötelességének ezeket a megelőző kormány által stipulált hitelfeltételeket a képviselőháznak is részletesen előterjeszteni (ügy van ! bal felől.) és megmondani, hogy igaz-e az, hogy az előző kormány megalázó feltételek mellett hajlandó volt drága kölcsönt létesiteni. Második kérdésem vonatkozik a hitelműveletnek meggyőződésem szerint törvényellenes módon való végrehajtására ; arra, hogy a pénzügyminister ur felhatalmazása körét túllépte és csinált egy kölcsönt, a melynél a szokásos províziókon és az úgynevezett jouissance-okon kivül olyan üzleti jutalékhoz juttatta az ezen pénzügyi művelettel foglalkozó köröket, a melyek se nem jogosultak, se nem indokoltak, sőt egyenesen megbotránkoztatok. (Zaj. Halljuk ! Halljuk ! balfelől.) Allapitsuk meg a tényállást. Sok embert érdekel a választási költség, de kevesen kapják meg a felvilágosítást arra, honnan vette a kormány azt a rengeteg pénzt, a melylyel ezt a választást mindnyájunk szemeláttára elrettentő módon hajtotta végre, (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) E részben az ellenzéknek a »cui prodest« kérdésére kell figyelemmel lennie. Ha e fonalat hűségesen követjük, könnyű lesz legalább is okozatilag rámutatni arra, honnan származhattak e pénzek. Nagyon is kipróbált séma van már Magyarországon arra, hogy azok a kormányok, a melyek vesztegetéssel csináltak maguknak többséget, honnan teremtették elő a pénzt. Az első pont Bécs és annak különböző csatornái, a második pont a különféle üzletkörök, a melyek esetleges üzleti érdekeik révén várják a választási költségek rekompenzáczióját. A harmadik pont az emberiségnek ismeretes gyengesége, a mely a királyi tanácsosságtól vagy még lejjebb kezdve, mindenféle kitüntetésre vágyik. Méltóztassék t. ellenzéki barátaimnak ezeket a kategóriákat figyelemmel kisérni és rá fognak jönni, hogy pl. ez a mostani kölcsön is, nézetem szerint, egy részletfizetés, a mint ezt nyomban ki fogom fejteni. Meg kell állapitanom, hogy a felhatalmazás a t. pénzügyminister urnak adatott és pedig — e tekintetben semmi félreértés ne legyen — egy törvényben, a melynek czime: »Több állami beruházás költségeinek fedezetéről, a kamatozó állami pénztárjegyek beváltásáról, a pénztári készletek kiegészitésérők. Már a czimben magában benne volt, hogy azok a 414 százalékos állami pénztárjegyek, a melyek minden állam hitelénél az ilyen függő kölcsönnek természete okából kompromittálják a nemzet, az állam hitelét, ezek a pénztárjegyek esedékességük idejekor bcváltassanak, tehát kifizettessenek.Ennek a felhatalmazásnak másik feltétele volt, hogy az újonnan kibocsátott járadék négy százaléknál magasabb kamatozású nem lehet, és harmadszor adatott egy felhatalmazás az esetleg átmeneti jellegű kölcsön megkötésére is a szükséglet mérvéhez képest. Itt azonban, t. képviselőház, az átmeneti jellegű kölcsön megkötésének van egy korlátozása, a mely azt mondja : (olvassa) »a fentiek szerint kibocsátható járadékkötvények értékesítésének lebonyolításáig a felmerülő szükségletet átmeneti hitelművelet által fedezhesse*, << tehát csakis a kötvények értékesítésének lebonyolításáig volt megengedve a pénzügyminister urnak egy átmeneti hitelműveletet csinálni, de ez is kötve volt a 4 százaléknál nem magasabb kamatozású járadék, illetőleg kötvény utján való kibocsátáshoz. A pénzügyminister ur indokolásában elmondja, hogy ez mit jelent, és mikor akarja az átmeneti hitelt igénybevenni. Azt mondja ugyanis : (olvassa) »Szükséges ez a felhatalmazás azért, mert az esetben, ha az államháztartás zavartalan menetének biztosítása érdekében a jelen törvény szerint fedezendő szükséglet egy jelentékenyebb része oly időben merülne fel, a mikor a nemzetközi pénzpiacz helyzete előnyös járadék kibocsátását lehetővé nem tenné, stb.« Szóval, az átmeneti jellegű hitelnek — a törvény világos szavai szerint — csak rövid, azon időre szóló jogosultsága volt, a míg a lebonyolítás tart; a másik — az indokolás szerint — pedig csak akkor köthető meg, ha nem tudna a pénzpiaczon kedvező járadék-kölcsönt kötni. Mindjárt az utolsónál maradok, t. ház. Ha én érveket keresek arra, hogy ez a kölcsön megszégyenítően rossz, mindjárt azon kezdem, hogy hogy tudott a t. pénzügyminister ur abba belemenni, hogy ujabb négy és fél százalékos kamatozású pénztárjegyeket bocsát ki, holott önmaga mondta, hogy ezt csak akkor fogja tenni, ha