Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-43

Í3. országos ülés 1910 november 2í-én, csütörtökön. 243 ellene 68 képviselő. E szerint az igazságügyi bizottság szövege fogadtatott el. (Helyeslések jobbfélől. Zaj.) Most az ülést tiz perezre felfüggesztem. (Szünet után.) (Az elnöki széket, Návay Lajos foglalja el.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Folytatják a tanácskozást. Szinyei- Merse Féüx jegyző (olvassa a 307— 331. %-ohat, a melyele észrevétel nélh'tl elfogadtatnak. Olvassa a 332. %-t) : Miháli Tivadar ! Mihail Tivadar: T. képviselőház! Tegnapi felszólalásom rendjén már elmondottam, hogy ez a törvényjavaslat a nemzetiségi nyelvek mikénti használatára nézve mennyire hátrányos, nemcsak abból a szempontból, hogy a nemzetiségeket már nyert, történetileg biztosított jogaitól fosztja meg, hanem abból a szempontból is hogy a nemzetiségekre nézve a jelen törvényjavaslatnak ilyen formában való elfogadása esetén anyagi kár származhatik, a mennyiben a tolmácsi intézmény hozatik be, és ki van mondva az, hogy a nem magyar nyelven szerkesztett okiratokat le kell forditani, a mi rendesen a felek saját költségén történik. László Mihály: Amerikában is igy van ! Miháli Tivadar: Én, t. képviselőtársam, nem törődöm azzal, hogy Amerikában mi van, hanem törődöm azon nemzetiségekkel és azon népek érdekével, a kiket e házban képviselni szerencsém van. Igazságtalan dolognak tartom azt, hogy ha valaki nem születik magyarnak és perelni akar, vagy perbe vonatik, ha magánjogi érdekeit kívánja képviselni, hogy akkor dupla költségeknek legyen kitéve azért, mert tolmácsot kell fizetnie és az okiratokat saját költségén kell lefordíttatnia. Hogy e tekintetben már az 1868-iki törvényhozás is intézkedett, erre nézve leszek bátor az 1868 : XLIV. t.-czikknek 12. szakaszára hivatkozni, a mely ezt mondja (olvassa) : »A felebbezett perekben, ha azok nem magyar nyelven folytattak, vagy nem magyar okmányokkal vannak ellátva, a feiebbviteli bíróság mind a pert, mind az okmányokat, a mennyiben szükséges, magyarra fordíttatja azon hiteles fordítók által, a kik a feiebbviteli bilóságoknál államköltségen lesznek alkalmazva, s a pert ezen hiteles fordításban veszi vizsgálat alá«. »Végzéseit, hatá-ozatait és ítéleteit a feiebbviteli bíróság mindig az állam hivatalos nyelvén fogja hozni<«. »Leküldetvén a per, az illető elsőbirósághoz, ez kötdes lesz feiebbviteli bíróság végzését, határozatát vagy ítéletét minden egyes félnek azon nyelven is kihirdetni, illetőleg kiadni, a melyen ez azt kívánja, a mennyiben az a nyelv a bíróságnak ügykezelési vagy a törvényhatóságnak valamelyik jegyzőkönyvi nyelve volna«. Ha már nem hajlandó ez a törvényhozás elismerni az eddigi jogállapotot a nemzetiségekkel szemben, ha meg akarja fosztani azokat saját nyelvök használhatásának jogától, legalább méltányolja azt az álláspontot, hogy ne okozzon neki felesleges költséget a tolmács fizetésével és az okiratok lefordításával. Ez oly méltányos kérés, a mely elől a t. ház, ha csak a legcsekélyebb érzékkel bír az igazságosság iránt, ki nem térhet. Hiszen ha más polgárnak az igazság kíszolgáltatik a nélkül, hogy ok nélkül költségekbe sodortatnék, jogosan követelhetik a nemzetiségek is, hogy ezektől a költségektől felmentessenek. A mi az ügy érdemét és a, nyelv használatát illeti, kénytelen vagyok Várady Zsigmond t. képviselőtársam tegnapi felszólalására röviden reflektálni. Ö u. i. a 13. §-ra hivatkozik, a mely azt mondja, hogy az államkonnány által kinevezett minden bíróságok hivatalos nyelve kizárólag a magvar. De t. képviselőtársam nagyon téved, ha azt hiszi, hogy csakis ez az egyedüli paragrafus alkalmazható a jelen esetben. Mi sohasem vontuk kétségbe, hogy az állam hivatalos nyelve a magyar, de a bíróságokra nézve az 1869. évi IV. t.-cz. 6. §-ában történt intézkedés, a melyre hivatkozott Schuller t. képviselőkrsam is és a melyben az van mondva, hogy bírói hivatalt oly magyarországi honiDoigár viselhet, a ki 26-ik életévét betöltötte, feddhetetlen stb. és az 1868. évi XLI. t.-cz. rendeleteinek megfelelni képes, melynek 13. §-a ezentúl is csak a felsőbíróságokra értetik. A nemzetiségi törvény vonatkozó intézkedéseit pedig a 7. §. tartalmazza, a mely a következőképen szól (olvassa) : »Az ország minden lakosa azon esetekben, melyekben ügyvéd közbejötte nélkül akár felperesi, akár alperesi, akár folyamodó minőségben személyesen vagy megbízott által veszi és veheti igénybe a törvény oltalmát és a bíró segélyét; a) saját községi bírósága előtt anyanyelvét; b) más községi bíróság előtt az illető község ügykezelési vagy jegyzőkönyvi nyelvét; c) saját járási bírósága előtt saját községének ügykezelési, vagy jegyzőkönyvi nyelvét; d) más bíróságok előtt, akár legyenek azok saját törvényhatóságának, akár pedig más törvényhatóságnak bíróságai, azon törvényhatóság jegyzőkönyvi nyelvét használhatja, a melyekhez az illető bíróság tartozik.« Nyilvánvaló tehát, hogy nem mi, hanem Várady Zsigmond t. kéjDviselőtársani és a t. ház van tévedésben akkor, mikor azt hiszi, hogy a jelen törvényjavaslat a nemzetiségi törvény alapján hozatik meg és hogy nem áll ellentétben a nemzetiségi törvény intézkedésével. Hiszen ezt az általános vita során a t. előadó ur is beismerte hallgatólag, mikor azt mondta, hogy hiszen, ha ott állunk, a nemzetiségi törvényt is meg lehet változtatni; tehát elismerte, hogy a javaslat ellentétben van a nemzetiségi törvénynyel. Ezt csak azért kivántam konstatálni, mert Várady Zsigmond t. képviselőtársam, bármennyire 31*