Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-41

206 hí, országos ülés 19Í0 november 22-én, kedden. állapítani, vájjon kompetens-e a felperes ott vagy nem, akkor megszűnnének az aggályaim. Ezt lehetetlen azonban megtenni. Egy állam se tudta ezt megcsinálni, s azért egy állam se helyezkedett arra az álláspontra, hogy privilegizált volna egyes osztályokat kompetenczia tekintetében a többiek rovására. Vannak kompetencziális privilégiumok más perrendekben is, ezek azonban oly emberekre vonatkoznak, a kik azzal a képességgel, azzal a magasfoku mtelligencziával birnak, hogy tudják, vagy legalább is foglalkozásuknál fogva feltehető, hogy tudják és tudni ok kell. hogy magukat ilyen kompetencziáknak alá ne vessék. Ilyenek a kereskedők, így volt ez Plósz Sándornak első javaslatában, mely azt mondotta, hogy a bejegyzett kereskedőnek bejegyzett kereskedővel szemben megvan a saját üzleti telepének kompetencziája. Nagyon helyes. Sajnos, disztingválnunk kell Magyarországon a bejegyzett és a be nem jegyzett kereskedő közt; ez szomorú helyzet, és itt ismét alludálok arra az előbbi tételemre, hogy a mikor még a kereskedők klasszisát sem tudjuk annyira felvilágosítani, hogy a bejegyzés előnyeit igénybe óhajtsa venni, sőt nem is meri magát bejegyeztetni, mert ezzel együtt kötelessége könyveket is vezetni, mikor még a kereskedőnek sincs meg a kellő intelligencziája annyira, hogy saját érdekében még a legprimitívebb könyvvezetést is tudná végezni, akkor, — mondom, ha még a kereskedők közt sem tudjuk nagy átlagban az ily privilégiális kompetencziának előfeltételeit megtalálni vagy megkövetelni, — ne méltóztassék azt kívánni a még sokkal kisebb mtelligencziával biroktól, az írni és olvasni tudásnak csak épen a határán, a felszínen úszó ekzisztencziáktól, a kik talán a nevüket sem tudják odaírni és a kik talán a nagy betűs imakönyveket el tudják olvasni, de kicsi betűs nyomtatást vagy kurzív irást már nem. Nagyon jól tudják t. képviselőtársaim, hogy a falvakban az úgynevezett irni-olvasni tudó közönségnek nagy perczentje ilyen és ezekkel szemben nem szabad ilyen privilegizált kompetencziát megengedni. A mi álláspontunk tisztán ebből áll. Az általános vitában felhívtam, illetve aposztrofáltam a kereskedő urakat és azokat a t. képviselőtársaimat is, a kik ezt a privilégiumot óhajtiák és tervezték. Én most az ő szocziális érzékükhöz szólok. Különösen szólok olyan képAiselőtársaimhoz, mint Kelemen Samu vagy Várady Zsigmond t. képviselő urak. a kik mikor szocziális kérdésről van szó és a mikor a szoczializmusnak — mondjuk — jogos engedményeket kell tenni, mindig az első küzdők között vannak és a kik — helyesen — a szocziális vívmányokat elsősorban óhajtják. Én nagyon kérem ezeket az urakat és velük együtt a kereskedőket is, a kiknek érdekeit ők képviselik . . . Kelemen Samu : Tévedés! Simonyi-Semadam Sándor: ... legalább a látszat szerint, arra kérem, hogy méltóztassék annyira szocziálisnak is lenni, mint a mennyire melegen szivükön hordják a kereskedői érdekeket, és méltóztassék elgondolni, hogy milyen tömege az embereknek van Magyarországon, — nem az analfabéták közt, hanem az olvasni és írni tudók közt — a mely az ilyen kompetencziális kérdést sem meg nem érti, sem ellene védekezni nem tud, melynek soha a lelkéhez, az eszéhez közelvinni sem tudjuk az erre vonatkozó törvényt. A ki ezt meggondolja, az nem fogja a kérdést közöttünk pártkérdésnek, vagy agrár- és merkantilkérdésnek tekinteni. A lapok ezt a kérdést ugy intézték el, hogy hiszen nem arról van szó, hogy egy perrendtartási javaslat így vagy ugy létesüljön ; azt írták, hogy a munkapárton kitört a merkantilista és az agrárius ellentét és a munkapárti agráriusok szembekerültek a munkapárti merkantilistákkal. Ez nagyon rosszakaratú deplasszirozása a kérdésnek. A világért sem szeretném, ha a dolgot ugy fognák fel, mert nálunk sem, és egy pártnál sem képezi ez a kérdés ily megosztás alapját. Én meg vagyok győződve, hogy a merkantil-érdekek képviselői, ha törődnek a néppel, elismerik azt az igazságot, — nem az én igazságom, sajnos, hanem az ország egy szomorú igazsága — hogy népünknél az irni, olvasni tudók legnagyobb része is csak annyira tud irni és olvasni, hogy nem tudunk neki garancziát adni a törvény bármiféle körülírásával, hogv ne legyen kitéve az u. n. privilegizált emberek részéről semmiféle károsításnak. Arról van szó, hogy keressük meg azt a szöveget, a mely egyrészt a kereskedő soi-disant jogos érdekét, másrészt a kisember valódi érdekeit is megvédje. Kelemen Samu : Miért soi-disant ? Simonyi-Semadam Sándor: Nagyon szívesen meg fogom magyarázni, miért soi-disant. Azért, mert a jogegyenlőség alapján állanak különösen azok az urak. kik a kereskedők érdekében felszólalnak, a jogegyenlőség alapján állunk mind. s mikor a jogegyenlőség alapján valamit a nép is kér, akkor ne tessék a fülüket elzárni előle (Helyeslés balfelól.) és ne méltóztassék a valódi jogegyenlőség alapjára alapított kérelmet pártérdeknek feltüntetni, mert az nem felel meg a valóságnak. Mi ezt nem azért kérjük, mert néppárt vagyunk, mi csak azért nem engedhetjük, hogy ilyen változás történjék, mert néppárt vagyunk. De ha nem volnánk néj^párt, hanem bármely más párt, akkor is azt mondanók, hogy az országnak aránytalanul nagy tömege van itt érdekelve, s mikor általánosságban az az elv áll, hogy senkit illetékes bírája elől elvonni nem szabad . . . Kelemen Samu : És a cselédtörvény ? Huszár Károly (sárvári): Ezt az indítványt leszavazta az előbb a Justh-párt; az ellen szavaztak. (Zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Simonyi-Semadam Sándor: Kelemen Samu képviselőtársam a cselédtörvényt említi. Ne vegye tőlem rósz néven, én nem akarom kontrovertálni