Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-41

ki. országos ülés 1910 november 22-én, kedden. 193 Ez mindenesetre magában véve támpontot nyújt arra, hogy az egyes-biró hatásköre egy bizonyos határig kiterjesztessék. Nekem is meg voltak az aggályaim, különösen a perrendtartás első tárgyalása alkalmával. A bizottságnál én magam is kifogást tettem az ellen, hogy ne emeljük az egyes birok hatáskörét összegben, értékben és erre leginkább az inditott engem, különösen a vagyonjogi pereknél, hogy az u. n. hivatalos becslés a vagyonjogi pereknél tulajdonképen sokkal alatta áll a valódi értéknek. Azóta elmúlt két év és ez alatt a két év alatt az ingatlanok értéke Magyarországon oly mértékben emelkedett, a mint azt senki sem várta. Ez az emelkedés kétségtelenül jó, hasznos, gazdasági tekintetben üdvös, azonban a differenczia az értékben a hivatalos becsű és a valódi forgalom becsű közt ma még nagyobb, ugy hogy a kinek aggálya volt akkor ebből a szempontból, annak az aggálya nem csökkenhetett, hanem feltétlenül emelkedett. Én magam sokat gondolkoztam e felett a kérdés felett, és csupán ez enyhíti ezen aggályaimat, hogy a mai praxis szerint is a hármas-biróság, a hármas-tanács a legtöbb esetben csak egyesbiróság tulaj donképen. Egyes-biróság pedig nem a törvény intencziója szerint, hanem az élet szüksége, az élet kényszere szerint. Az élet t. i. nem ad a biróságoknak annyi igazán jó birót, annyi expeditiv, ügyes, gyors birót, mint a mennyit keresünk és kívánunk, mint a mennyit maga az intézmény megállapítása, a szervezet feltételez, ugy hogy a tanácsokat a törvényszéki elnökök rendesen bizonyos felsőbb politikával ugy állítják össze, hogy adnak bele egy erős birót és tesznek melléje két kevésbbé erős birót. Ezt meg lehet ott tenni, a hol minden tanácsra jut legalább egy erős biró. Sajnos, méltóztatik tudni, hogy népes törvényszékeknél nem minden tanácsra jut egy erős biró. Ezt mutatja az élet; és én nem panaszképen, nem is vádképen mondom, mert hiszen azok a birák nagyon tisztességes és nagyon becsületes birák, de a haladó korral, az élet különféle novitásával nem tudnak lépést tartani. Jól tudjuk, a kormányzat is jól tudja, hogy az idősebb birák jártassága az ujabb törvények tekintetében némileg hézagos. Ez az életkornak a hátránya ; ez alól senki sem kivétel, a biró sem, mi sem. Hiszen a mint hirlik — nem tudom mi igazság van benne, a lapok is szellőztették — az igazságügyi kormány az uj perrendtartásra való tekintettel állítólag felhívta volna az idősebb bírákat, vagy mondjuk azokat.... Székely Ferencz igazságügyminister (tagadólag int). Simonyi Semadam Sándor: Lehet, hogy nem igy van, de a világért sem mondom vádképen, ne hogy félre méltóztassanak engem érteni. Mert ha tényleg megtörtént volna is, hogy azokat a bírákat, a kik már szolgálati idejüket kitöltötték, arra felhívták volna, hogy menjenek nyugdíjba, KÉPYH, NAPLÓ. 1910 —1915. II. KÖTET. abban nem látnék semmiféle veszedelmet, sőt bizonyos óvatosságot, bizonyos előkészülést. Hiszen kétségtelen, hogy egy olyan idős ember, a ki már 40 évet szolgált mint biró, fáradt ember és nem fog uj törvényeket és 792, §-ból álló uj kódexet megtanulni tudni ugy, mint egy fiatal 20—28—30 éves ember ; nem lesz meg tehát benne a paritás és nem tud lépést tartani a fiatalabb bírói generáczióval. Ne méltóztassék tehát ezt szemrehányásnak venni. Talán nem szép, talán kissé kemény intézkedés, de talán mégis kívánatos és szükséges volna, nagyon szűk körben, de minden esetre azoknál, a kik a nyugalomra már megérettek. (Zaj. Elnök csenget.) Méltóztassék visszaemlékezni — nem tudom, mennyire történt felszólításra vagy nem, — de nagyon jól tudjuk azt a tényt, hogy a Cnriánál egy időben szokatlanul sok biró kérte a nyugdíjaztatást és különösen azok az öreg urak, a kik munkásságukkal és korukkal már tényleg rászolgáltak a megérdemelt pihenésre. Én hasonló eljárásban veszedelmet látnék. De az a tény, hogy mi erről beszélünk, hogy erről beszéltek a lapok, mutatja, hogy ez a gondolat előttünk lebeg, és kétségtelen, hogy mindenki, a ki foglalkozik ezen törvényjavaslat életbeléptetésével, maga előtt fogja látni az ötven éven felüli birák falankszát és azt fogja gondolni, hogy ezeknek a szegény uraknak a munkáját óriási teherrel meg fogjuk szaporítani, mert ezek átéltek már háromféle perrendtartást. Megtanulták az 1868-ik, megtanulták az 1881-ik, megtanulták az 1893-iki eljárást, megtanulták a kereskedelmi eljárást, a váltó-eljárást, és most mindezt el kell felejteniük, s ez a legnagyobb nehézség. A ki az életben valaha ilyen helyzetben volt, nagyon jól tudja, hogy a régi törvény szerinti eljárás benne szinte öntudatlanná válik, hogy szinte öntudatlanul érvényesiti a törvényt, s ez az igazi jó biró. De épen annak, kiben a praxis ennyire benne van, annak esik leginkább legnehezére a nóvumokkal szemben elfelejteni a régit. Ez pedig fel fog merülni, ha nem fogja megtalálni az igazságügyi kormányzat a megfelelő módot arra, hogy ne nagyon erőltesse meg ezeket az öreg urakat, s hogyha azok helyett megfelelő fiatal erőket tud beállítani a munkába, csak nyerni fog vele a jogkereső közönség. De akkor is egy ujabb nóvum, ujabb akadály előtt fog állani a kormányzat, mert az uj biró még a régit sem tudja, de az ujat sem tanulhatta meg, mert azt még akkor senki sem tudja. Hiszen az uj praxisnak még előbb ki kell alakulnia ; ennek során tehát átmeneti nehézségek fognak keletkezni, a melyeket azonban jó szívvel kell fogadni, mert ezek sehol a világon, még a legintelligensebb hivatalnoki karban, a birói karban, sem kerülhetők el. Ha ezekre tekintettel vagyunk, kétségtelen, hogy mindaz az akadály, mely az egyes-birák hatáskörének kiterjesztésével jár, itt fokozottabban fog jelentkezni. Ha én meggondolom azt, a mit előbb jeleztem, hogy a hármas-tanácsban ma 25