Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.
Ülésnapok - 1910-7
7. országos ülés 1910 Julius 6-án, szerdán, 39 tói vett értesítés szerint kérvény adatott be Hajós Kálmán zala-baksai és Szluha Pál szakcsi kerületbeli képviselő megbizóleleve ellen. Mivel a megbízólevelek annak idején az osztályok által kifogásoltattak s igy azok a biráló-bizottság elé kerülnek, a vonatkozó kérvények is ki fognak annak idején adatni az illető bizottságoknak. Bemutatom a királyi öuria átiratait, melyekkel értesít, bogy a Heintz Hugó, Kelemen Samu, Földes Béla országgyűlési képviselők választása ellen beadott kérvényeket a Guria visszautasította. Tudomásul vétetik. E bejelentés kiegészitésekép közlöm még a királyi Curia azon értesítését, hogy a most emiitett választások ellen a Curiához érkezett kórvények példányait a Curia csak akkor fogja megküldeni a képviselőháznak, ha az ujabb kérvények beadására kitűzött 15 nap már letelt a nélkül, hogy ujabb kérvény adatott be. Tudomásul vétetik. Bemutatom Bihar és Nyitra vármegyék közönségének feliratait a jmrlament munkaképességének helyreállítása érdekében, Bihar és Nyitra vármegyék közönségének feliratait a folyó évi márczius hó 21-iki ülésen történt tettlegességek elitélése tárgyában, Jász-Nagykun-Szolnok és Torontál vármegyék közönségének feliratait a siketnéma oktatás kötelezővé tétele ügyében. Javaslom, bogy ezen feliratok előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett adassanak ki a kérvényi bizottságnak. Méltóztatnak e javaslatomhoz hozzájárulni ? (Igen !) Ha igen, ezt határozatképen kimondom. Jelentem a t. képviselőháznak, hogy az időközben megalakult közlekedési bizottság elnökévé b. Dániel Ernőt, előadójává Sándor Pált, a vízügyi bizottság elnökévé gr. Karácsonyi Jenőt, előadójává Kiss Ernőt, a felirati bizottság pedig elnökévé Perczel Dezsőt, előadójává Láng Lajost választotta meg. Még nem alakult meg a számvizsgálóbizottság és a harmadik osztály. Felhívom tehát ezeket, hogy mielőbb alakuljanak meg és a megalakulás eredményét jelentsék be. Az elnökségnek több jelenteni valója nincsen. Következik az indítvány- és interpelláczióskönyvek felolvasása. Nyegre László jegyző : Tisztelettel jelentem a háznak, hogy az inditványkönyvben ujabb bejegyzés nincs. Az interpelíácziós könyvben azonban a következő bejegyzés van: 1910 Julius 6-án Szabó István (gyó'rzámolyi) részéről a győrmegyei Szigetköz és Csilizköz belvizeinek rendezése tárgyában, a földmivelésügyi ministerhez. Elnök: A bejegyzés tudomásul vétetik azzal, hogy az interpellácziót az ülés végén fogjuk meghallgatni. Felkérem a felirati bizottság előadóját, hogy jelentésót szíveskedjék megtenni. Láng Lajos előadó: T. képviselőház! Van szerencsém bemutatni a képviselőház által kiküldött válaszfelirati bizottság válaszfelirati javaslatát. (írom. 15.) Kérem, méltóztassék az iránt intézkedni, hogy ezen javaslat kinyomassák, szétosztassák és annak idején, az osztályok mellőzésével, napirendre tűzessék. Lovászy Márton: Kérem a javaslat felolvasását. Elnök: Felkérem Nyegre László jegyző urai, szíveskedjék a válaszfelirati javaslatot felolvasni. Nyegre László jegyző (olvassa). Elnök: Van valakinek észrevétele? (FelMáltások bal felől: Majd less!) Kérem a t. képviselőházat, hogy a válaszfelirati bizottság jelentésének kinyomatását és szétosztását rendelje el és határozza el, hogy azt az osztályok mellőzésével annak idején napirendre tűzi. (Helyeslés.) Méltóztatnak hozzájárulni? (Igen!) Ezt tehát határozatkép kimondom. Felkérem a pénzügyi bizottság előadóját, szíveskedjék jelentését megtenni. Hegedüs Lóránt előadó: T. képviselőház! Bátor vagyok bemutatni a pénzügyi bizottság jelentését az 1910. évben viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról (írom. 5, 16.) szóló törvényjavaslat tárgyában. Tisztelettel kérem, méltóztassék jelentésünket kinyomatni, szétosztatni s annak idején az osztályok mellőzésével napirendre tűzetni. Elnök : Van valakinek észrevétele? (Nincs!) Kimondom, hogy a jelentés ki fog nyomatni, szét fog osztatni és az osztályok mellőzésével annak idején napirendre fog tűzetni. Felkérem a vóderő-bizottság előadóját, méltóztassék jelentését megtenni. B. Solymossy Ödön előadó: T. képviselőház ! (Halijait! Halljuk!) Van szerencsém bemutatni a véderő-bizottság Julius hó 2-án tartott ülésének jelentéseit, és pedig: a véderőbizottság jelentését a m. kir. honvédelmi minister urnak az 1910. évre kiállítandó ujonezok megajánlásáról (írom. 7,18) szóló törvényjavaslata tárgyában; másodszor a m. kir. honvédelmi miniszter urnak az ujonczlétszámnak 1910. évre való megállapításáról (írom. 6,17) szóló törvényjavaslata tárgyában; harmadszor a m. kir. honvédelmi minister urnak az 1908—1909. évben tényleges szolgálatban állott közös hadseregbeli és honvéd egyévi önkéntesek tiszti vizsgájának eredményéről (írom. 8, 19); negyedszer a m. kir. honvédelmi minister urnak az 1908—1909. szol-