Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-6

6. országos ülés 1910 Julius 2-án, szombaton. 37 és százszor megtörtént már ebben a házban, hogy a midőn egy ministert meginterpelláltak, az előze­tesen nyilatkozott. Ez történt most is. Százszor is előfordult már, hogy a meginterpellált minister kijelentette, hogy érdemleges választ nem adhat, majd vizsgálatot rendel el és később fog érdemlege­sen válaszolni. Ilyenkor az eljárás az, hogy az interpelláczióra érdemleges válasz nem adatván, a ház egyszerűen tovább megy ezen a kérdésen, és akkor határoz a tudomásulvétel felett, a midőn a minister az érdemleges választ megadja. Ez az eljárás követtetik itt 40 év óta és most az ellen foglalok itt állást, hogy az elnök ur egy tudomásulvételi nyilatkozatot tegyen az elnöki székből. Ha az elnök ur kijelenti, hogy a ház vala­mit tudomásul vesz, ez már határozat jellegével bir. (Ugy van! balfdől.) Még inkább kénytelen vagyok tiltakozni az ellen, hogy az elnök ur olyan nyilatkozatot tegyen, hogy megnyugvással veszi tudomásul a ministerelnök által tett egy nyilat­kozatot. Erről majd határoz a ház akkor, a mikor erre jogosult lesz. Erre azonban most nincs joga, ennélfogva én határozottan ellenzem és helytele­nítem azt, hogy a ministerelnök ur nyilatkozata felett valami tudomásulvételféle deklaráczió tör­ténjék az elnökség részéről. (Helyeslés balfdől.) Elnök : Semmi okom és semmi jogom sincsen arra, hogy bármiféle kijelentést tegyek, a mely házszabályellenes. Ha ilyet tettem volna, azt vissza­vonnám, ha akaratomon kivül a házszabályok ellen vétettem volna, azonban tagadom, hogy ilyesféle történt. A ministerelnök ur egy bejelen­tést tett. . . (Nagy zaj balfdől.) Az urak nagyon érzékenyek a közbeszólások iránt és most, a mikor a ház elnökének kötelessége a házat felvilágosí­tani eljárása indokairól, nekem is méltóztassék azt a csendet biztositani. (Helyeslés jobbfelől.) Hitelesítették : Tagányi Sándor s. k. naplúbiráló-i Erre vonatkozólag megjegyzem, hogy a minis­terelnök ur nem választ adott, csak bejelentést tett oly értelemben, hogy az interpelláczió anya­gát a maga részéről beható vizsgálat tárgyává fogja tenni és hogy ennek a vizsgálatnak eredményét egy külön adandó válaszban a háznak be fogja jelenteni. A minister ur ezen kijelentését maga az inter­pelláló képviselő ur is, ugy hiszem, megnyugvás­sal tudomásul vette, a mint nem is tehetett másként (Ugy van 1 a jobboldalon.), mert hogyan hangzanék az, hogy a ház nem veszi tudomásul, hogy a bel­ügyminister ur érdeklődik egy fontos ügy iránt. Kijelentem, hogy semmiféle határozatot nem provokáltam, itt tehát határozatról szó sem lehet. Nem is tettem fel semminemű kérdést, csak azt mondottam, hogy a ház egyelőre tudomásul veszi a minister ur azon kijelentését, hogy érdemleges választ fog adni, vagyis hogy a minister lekötötte magát saját Ígéretével. Itten, ugy hiszem, semmiféle sérelem nincs. A magam részéről tehát minthogy nem tet­tem semmi olyant, a mi a házszabályokkal csak a legkisebb mértékben is ellenkeznék, nagyon sajná­lom, hogy ennek a vitának akaratlanul is provo­kálója lettem. (Helyeslés.) Kijelentem egyéb­ként, hogy semmiféle szándékom nem volt arra, hogy tudomásai vételt provokáljak. Ezek után a t. ház higgadt és bölcs megitélé­sére bizom, vájjon megsértettem-e a házszabá­lyokat, vagy nem ? (Helyeslés.) Az interpelláczió kiadatik a minister urnak: Több interpelláczió nem lévén bejegyezve, az ülést ezennel bezárom. (Éljenzés és taps a jobb­oldalon.) (Az ülés végződik d. u. 12 óra 50 perczkor.) Melczer László s. Jc. izotlsági tagok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom